Dunaújváros

2022.07.27. 12:00

Hátsókerekes verdák, motorok, quad, robogó

Három nagyobb autós rendezvényt tartottak már idén városunkban, mindegyiket kitűnő szervezés, látványos verseny és bemutató jellemezte.

Molnár Emese

A driftbemutatók a vasmű előtt kialakított arénában lesznek

Fotós: FMB/Evils

A driftbemutatók a vasmű előtt kialakított arénában lesznek

Fotós: FMB/Evils

Most egy még attraktívabb program ígérkezik július 30-án, amelyen BMW-kkel, hátsó kerekes verdákkal, tuningolt és épített autókkal, valamint motorokkal gondoskodnak a közönség szórakoztatásáról a vasmű előtti téren és a vásártéren. Hivatalosan DSC Off – BMW-találkozó és autó-, motorsport-bemutató a rendezvény elnevezése, amelyet az Evils Egyesület és a Fejér Megyei Bömbisek csoportja szervez. Utóbbi vezetője, Szakács László lapunknak elmondta, körülbelül másfél évvel ezelőtt született az elhatározás arról, hogy egy olyan autós rendezvényt szeretnének Dunaújvárosban összehozni, amelyre még nem volt példa, mert nívós bulit érdemel a helyi és környékbeli autós közösség. Váradi Gábor, az Evils Egyesület alapító elnöke hangsúlyozta, mindenképpen hagyományteremtő szándékkal hívták életre ezt a találkozót. 

Mivel első alkalommal rendezik meg, nekik, illetve a résztvevőknek is látniuk kell majd, hogy miként szolgál a bemutatóra a pálya, mire lesz igény a pilóták és a közönség részéről. 
Július 30-án lesz a rendezvény a vasmű előtti nagy parkolóban és a vásártéren. A két helyszín két arénát jelent, a programkínálatot e szerint csoportosították. A vásártéren rengeteg járgányt szemlézhet a közönség, hiszen itt kap helyet a BMW-s találkozó. Sok különlegesség alkotja majd a kiállítást is, miközben az autós sport rajongói megoszthatják egymással tapasztalataikat. A kapunyitás 9 órakor lesz, és a nap folyamán BMW-toló, lendkeréktartó verseny, kipufogó-hangnyomás mérése, autó limbó színesíti a kínálatot. Este 22 órakor következik a Stuntrider-bemutató, amelynek során két őrült motoros adja a show-t, pirotechnikai látványossággal fűszerezve. Több olyan vállalkozás is jelen lesz, aminek profilja valamilyen módon kapcsolódik az autózáshoz. A vasmű előtti tér lesz a driftaréna, ahol 9–17 óra között driftautós bemutatók adják a műsort profi pilótákkal. 17 órakor a Stuntrider-motorosok gurulnak a reflektorfénybe, majd 18 órától az autós csapatok a motorosokkal közösen bemutatóznak. 21 órakor mercedeses csapatok készülnek tűzijátékos műsorral. 

A két szektort átszelő Papírgyári utat nem zárják le a forgalom előtt, az átkelést polgárőrök fogják segíteni. 
Miután befejezik a bemutatókat a driftarénában, azonnal megkezdik itt az összepakolást, és feloldják a lezárást a téren. Közben persze a vásártéren folytatódik a találkozó és a buli. 
Mint azt Szakács László kiemelte, családcentrikussá akarták tenni a rendezvényt, így egyebek között arcfestés, drifttaxi igénybevételére is lehetősége nyílik a látogatóknak, valamint lesz gasztronómiai kínálat is. 
Váradi Gábor vázolta, az ország minden tájáról érkeznek versenyzők: több mint huszonöt profi driftcsapat, négy motorospilóta, egy quad és egy robogó is garantálja a látványos szórakoztatást a közönségnek. 
A rendezvényre kétezer forintért lehet belépőjegyet vásárolni a helyszínen, amely mindkét arénába belépésre jogosít. Viszont a 16 éven aluliak számára ingyenes a program. 
Fontos tudni, hogy már pénteken délután megkezdik a Vasmű tér lezárását a másnapi bulira. Teljesen nem lesz járhatatlan ez a terület, csak a nagy parkoló. A gyár főbejárata előtti útvonalat szabadon hagyják, amit a garázssorok felől lehet megközelíteni.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában