Sikerrel idézték meg a Lovagkirály emlékét

2022.06.27. 17:30

Szent László napot tartottak Nagykarácsonyban

Szép, méltóságos rendezvényt tartott a Nagykarácsonyi Hagyományőrző Egyesület. Csillogás–villogás nélküli, de mégis derűs ünnep lett belőle. Sikerrel idézték meg a Lovagkirály emlékét, a már letűnt korokat és közben egymásra találtak a ma emberei a helyi sportpályán, az elmúlt szombaton.

Balogh Tamás

Nagykarácsony - A napot egy különleges felvonulással kezdték. Az erdélyi testvértelepülésük, Homoródkarácsonyfalva rézfúvósai, az ottani ünnepi viseletükben, a saját zenéjükre masíroztak az esemény helyszínére. A szokatlan menethez sokan gyalogosan, mások lovaskocsikkal csatlakoztak.

A megnyitó ünnepségen Scheier Zsolt a falu polgármestere szívélyesen köszöntötte a Székelyföldről érkezőket és a hazai vendégeket. Elmondta, hogy ennek a kistelepülésnek is szüksége van igazi, hiteles ünnepekre. Ezt a szerény körülményekkel között megrendezett eseményt is nagyon fontosnak találta. 

Felvonulás előtt Fotók: Balogh Tamás

Papp László a helyi Hagyományőrző Egyesület elnöke a megnyitóbeszédében elmondta, hogy a település egykori lakói fölött átsuhantak az évszázadok. Jeles események, személyiségek megjelenése, és létesítmények létrehozása nélkül nehéz, de szorgos munkával telt az idejük. A mai kor emberének viszont szüksége van az ehhez hasonló jeles eseményekre, hogy megtalálják a helyüket a saját történelmükben, s azzal együtt a világban is. Az egyesület választása Szent Lászlóhoz kötötte őket.

Ötlet és házigazda egy személyben Papp László volt aki az eseményre visszatekintve a következőkre hívta föl a figyelmünket.

- A célunk az volt, hogy a megszokottól egy kicsit eltérő, de attól tartalmasabb, valakihez köthető napot szervezzünk. Olyat, aminek tanulsága is van és a sikeressége esetén hagyományt lehessen belőle építeni. 

A saját tapasztalataimból és a megjelentek észrevételeiből azt tudom levonni, hogy akik eljöttek jól érezték magukat és bánkódhatnak, akik lemaradtak róla. Egy nagyon kellemes esemény született ezen a napon. Szép történésekkel, megjegyzendő tanulságokkal. 

Szinte keretbe foglalták a programot a Homoródkarácsonyfalvárol érkezett székely barátaink a zenekarukkal, a személyes jelenlétükkel, valamint a történeteikkel. A településünknek hozott ajándékaikat a legszebb emlékeink között fogjuk megőrizni.

-Nagy örömünkre vendégül tudtuk látni a Szt. László lovagrend küldöttségét. Szívesen hallgattuk meg a névadójukról és a szervezeti életükről szóló történeteiket.

A harcosok 

A küldöttségüket Vitéz Erdélyi Takács István központi széktartó protestáns felügyelő lelkész vezette. Kíséretében Vitéz Bozó József magyarországi széktartó, Vitéz Hudák Mihály lovag és Szőke Gyula magyarországi széktartó helyettes követte.

A fegyveres vitézek

-Óriási élmény nyújtott nekünk a kibővített Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület, akik a produkciójukkal egy igazi élvezetes, látványos csodát mutattak be a középkori harcmodoron át a korabeli népek életére is kitérve. 

A kórusok

-A Nagykarácsonyi Vadvirág Nyugdíjas klub, valamint a Hantosi Népdalkör és Férfi dalárda az előadásukkal osztatlan figyelmet vívott ki magának. Ugyanitt kell megemlítenem Szávolovics Gabriellát, aki erre a napra egy különleges, az esemény jellegéhez kötődő műsorral aratott elismerő tapsokat. Végül valamennyien együtt álltak a színpadra a Himnusz elénekelésére, amivel szép emléket adtak a résztvevőknek.

Nem csak a színpadra lépők voltak sikeresek

-Folyamatosan hallottam a kovácsüllő csengését, és a mester elmondása szerint sok érdeklődőjük volt, akik elmondták a saját elképzelésüket, és az új remekművek aszerint készültek, amiket magukkal is vihettek.

Az íjászok csendesen tették a dolgukat

-A sok jó szemű és fegyelmezett érdeklődő miatt az ő jelenlétüket is sikeresnek mondhatjuk. A kezdők próbálkozásait is hamar siker koronázta.

Lovas nemzet a magyar

-Úgy látszik, hogy a kisgyermekek vérében ez még mindig kódolva van, hiszen főképpen ők keresték föl a lovasokat, hogy aztán kipróbálják a lovaglás izgalmát, vagy éppen a kocsikázás élményét. 

Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez egy sikeres nap volt, remélem hagyomány lehet belőle!

Visszatérő barátként érkeztek

Homoródkarácsonyfalviak két szóvivője Orbán Csaba és Szentpáli Géza volt. 

- Nagy örömmel jöttem Magyarországra, de azon belül Nagykarácsonyba is. Hargita megyének a déli csücskéből jöttünk, a szomszéd települést már a szászok lakják. A mi falunk körülbelül ötszázötven lakosú, amely székelyekből, magyarokból és cigányokból áll.

Legfőképpen mezőgazdaságból és az állattenyésztésből élünk. Örvendetes dolog, hogy a fiatalok körülbelül húsz év kihagyás után újra elkezdtek bekapcsolódni ebbe a tevékenységbe. A növénytermesztésünk az alkalmas földek híján, a takarmánytermesztésre korlátozódik. Nagyjából önellátásra rendezkedtünk be. 

Állig fegyverben, de csak tanítani és szórakoztatni akartak 

Haraszti Miklósnak a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület képviselője.

-Szerencsés körülmények hatására a csapatunkat erre az alkalomra kiegészítette a Flokken nevű csoport, így együtt még látványosabb bemutatót tarthattunk. 

A korszakra jellemző módon skandináv zsoldosok is megjelentek a mi vidékünkön, ezek viszonylag bőséges tárgyi emlékeket hagytak maguk mögött, ezért a mi sorainkba is „verbuváltunk” őket idéző harcosokat.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában