„Már gyerekként úgy éreztem, jó lenne, ha többen lennénk”

– Hogy telnek a hétköznapok? 
– Emlékszem, amikor a második gyereket terveztük, akkor mondtam is a páromnak, hogy ez nem úgy néz ki, hogy kétszeres lesz a felelősség és minden, ami a gyerekvállalással jár, hanem ezek hatványozódnak. A gyerekek apukája szerencsére nem olyan, hogy csak a férfi feladatait látja el, hanem a gyereknevelés minden területén besegít, kiegészítjük egymást. A reggeleink nagyon kaotikusak szoktak lenni, félórás-órás könyörgés, hogy keljünk már fel, mert elkésünk. Amikor a párom szabadnapos, akkor ő viszi a nagyobbakat iskolába, óvodába, én pedig otthon maradok a harmadik gyermekünkkel. A délelőtt játékkal, főzéssel telik, ebéd után ő lefekszik, pihen, én pedig dolgozom. Miután a nagyobbak hazajöttek, játék és tanulás után következik, a vacsora, majd mindenki lefekszik aludni. A nagyszülők sokat segítenek, próbáljuk gördülékenyen megoldani a hétköznapokat. A gyerekeket szeretem partnerként kezelni, nem hierarchikus a kapcsolatunk, inkább megbeszéljük a problémákat. Néha ennek is megvan a hátulütője, de akkor a szerepeket helyretesszük és visszaáll a rend. Olyan kapcsolatot szeretnék kiépíteni, hogy majd amikor tinik lesznek, ha gondjuk van, akkor bizalommal forduljanak felénk. 

– Milyen anyának képzelted el magad gyerekvállalás előtt? 
– Nem gondoltam korábban, hogy nekem valaha lesz gyerekem. Egyke vagyok, és rossz volt, hogy nincs testvérem, nem volt kihez fordulni, karácsonykor csak hárman ültük körbe az asztalt. Gyerekként megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne, ha többen lennénk. Huszonéves koromban egyáltalán nem foglalkoztatott a gyerekvállalás, aztán ez fordult egyet, jöttek az anyai ösztönök. Először megérkezett a lányom, a szülésélmények után, azt mondtam, biztosan nem lesz több gyerekem! Aztán felerősödött az az érzés: ne legyen egyke, legyen testvére, utána érkezett a fiam. Aztán visszamentem dolgozni, hiányzott a munka, a társaság. A fiam és a legkisebb fiam között kicsit nagyobb, négy év a korkülönbség. Nem úgy alakultak végül a dolgok, ahogy terveztem, a Covid-helyzet eléggé belerondított a terhességembe. Végül jól alakultak a dolgok. Ha valaki felajánlaná, hogy válasszak, akkor egyértelműen a három gyereket választanám a gyermektelenséggel szemben. 
– Mesélj a gyerekekről! 
– Attól, hogy testvérek, három különböző személyiséggel rendelkeznek. Lili a legnagyobb, az egy szem lányom, nagyon jó természete van. Nagyon tud alkalmazkodni az emberekhez, könnyen megtalálja velük a közös hangot. Sokszor embereket lágyít meg, akikhez nehéz közel kerülni. Dani a középső, hatéves. Ő volt eddig a legkisebb és nehezen dolgozza fel, hogy most beszorult a középmezőnybe. Dackorszakban van, lázad minden és mindenki ellen. Amúgy nagyon mély érzésű, lelkiismeretes kisfiú. Dominik a legkisebb, kétéves. Ő egy igazi hős és a jelleme is ilyen, egy karakán személyiség, hangot is ad akaratának. Talán ő lesz a híd Lili és Dani között, lecsitítja őket. Arra törekszem, hogy olyan kapcsolatot alakítsanak ki egymás között, hogy bármikor számíthassanak egymásra. 
 

– Milyen anyának tartod magad? 
– Vannak elképzelések és szabályok, amik alapján próbálom terelgetni őket. Szeretnék nekik utat mutatni, elmondom, mi a jó, mi a rossz, ha elmegyünk valahova, ott hogyan illik viselkedni. Amikor egyedül lesznek, és adódik egy szituáció, akkor helyesen tudjanak dönteni, hogy miként oldják meg a helyzetet. Megtanulják, hogy ha mondok nekik valamit, azt illik megfogadni, ellenkező esetben ott van a következménye. Azt hagyom, hogy ami olyan, azt kipróbálják, és megtapasztalják, csak hogy tudják, nem csupán jártatom a számat, hanem igazam van és segíteni szeretnék. 

– Anyaság és női szerep? 
– Elég nehéznek gondolom, mert vezető beosztásban főleg férfiak dolgoznak. Gyakran elfelejtik, hogy őket is anya szülte, és nem rugalmasak azzal kapcsolatban, hogy egy nőnek van anyai szerepe is. Elég csak egy állásinterjúra gondolni, ahol gyakori kérdés, hogy a pályázó szeretne-e gyereket, van-e gyereke, tudnak-e a nagyszülők vigyázni rájuk. Természetesen ha valaki dolgozik, akkor illik a munkát és a magánéletet különválasztani, de az élet néha produkál olyan helyzeteket, hogy például a gyerek beteg lesz, három gyereknél ez egy lavina, egymás után betegednek meg, végül pedig a szülők is. Nagyon kevés munkahelyen tolerálják ezt. Amikor visszamentem dolgozni, nagy vívódás játszódott le bennem, az anya és a dolgozó nő között, hogy megtaláljam az egyensúlyt, hogy mindkét oldalon helyt tudjak állni. Éppen ezért kreatív, kézműves vállalkozásba kezdtem, hogy az időmet magam tudjam beosztani.