Műtét közben lévők életét mentheti meg a vérlovag

Miközben orvosok és ápolók egy beteg életéért küzdenek a kórházi műtőasztalon, a vérlovagok felszántják az országutat, hogy az életet jelentő vérkészítmények még időben célba érjenek. Az alig másfél éve létező önkéntes csoport mára nélkülözhetetlen fogaskerékké vált a magyar egészségügyi ellátórendszer bonyolult gépezetében. A mindennapi kihívásokról és megpróbáltatásokról Pribil Sándort, a vérlovagok alapítóját és vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, hogy minden nehézség és küzdelem ellenére a kezdeményezésük olyan jelentőségűvé vált, amelyre a résztvevőkön túl méltán lehet büszke az egész ország. 

– Mi az elmúlt másfél év mérlege a vérlovagok számára? 

– Legutóbb, amikor statisztikai összesítést kellett készítenünk a munkánkról, egy kisebb könyvhöz elegendő adatmennyiséget gyűjtöttünk össze, ezért igyekszem csak a leglényegesebb pontokat megragadni. Eddig több mint ezer riasztás során több mint 400 ezer kilométert tettünk meg motorjainkkal és autóinkkal. A vérlovagok minden esetben megkülönböztető jelzés használatára jogosult, jogszabályban előírt egészségügyi és pályaalkalmassági követelményeknek megfelelő motor- és gépjárművezetők, akik az év minden napján, 24 órás ügyeleti rendszerben biztosítják saját diszpécserszolgálatunkkal a sürgősségi vérszállítást az ország egész területén. A központi, budapesti telephelyünk mellett pedig önálló csapatot szerveztünk – eleinte kísérleti jelleggel – a debreceni régióban, ahol hamar bebizonyosodott, hogy az ország mind az öt vérellátási régiójában komoly igény van a munkánkra. Meg kell jegyeznem, hogy a vérlovagok tevékenysége minden szempontból hiánypótló, hiszen korábban a sürgősségi vérszállításnak ilyen szervezett formája nem létezett hazánkban. Az adatok és a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy igény nagyon is van rá. 

– Kívülállókként hogyan ismerték fel, hogy Magyarországon szükség lenne a vérlovagok munkájára? 

– A saját és a baráti társaságom életében is fontos helyet foglal el a motorozás. A magam részéről talán a sikeres földkerülő túrám volt az a pont, amikor ennek a szenvedélynek újabb és nemesebb megélése felé fordultam. Amikor először találkoztam a brit és ausztrál példákkal, ahol a vérmotorosoknak már komoly hagyománya és társadalmi beágyazottsága van, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon Magyarországon szükség lehet-e egy ilyen önkéntes közösségre. A legelemibb érdeklődéstől és tenni akarástól vezérelten kerestem erre a kérdésre a választ, nem sokkal később pedig már ott jártunk, hogy együttműködési megállapodást kötöttünk az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) a vérmotorosok meghonosításáról. 2020. augusztus 17-én pedig éles riasztás keretében kigördült az első vérlovag az OVSZ Karolina úti székházának udvaráról, hogy az életet jelentő vérkészítményeket leszállítsa.  

– Milyen fogadtatásuk volt? 

– Ezt aligha lehet szavakkal leírni. Amikor a vérkiadó ügyeletén egyszer csörgött a telefon és a székesfehérvári kórházból sürgősségi szállítással kértek vérkészítményeket egy koraszülött csecsemő számára, akinek az élete rajtunk is múlott, a motorosunk pedig a budapesti központ kapujától a kórház kapujáig – megkülönböztető jelzést használva – mindössze 13 perc alatt jutott el, majd értesültünk, hogy sikerült megmenteni a kisded életét, az szinte felfoghatatlan, egyben mélyen megrendítő élmény volt mindannyiunk számára. Ezek az emberi történetetek adnak számunkra minden nap erőt, hogy a kihívásokkal szemben is tovább menjünk, mert tisztában vagyunk vele, hogy saját magunkon jóval túlmutat a szolgálatunk. 

– Mi a vérlovagok életében a legnagyobb kihívás? 

– Szerencsére azt tudom mondani, hogy az önkénteseinket mindenhol szeretettel fogadják, számítanak rájuk, és megbecsülik a jelenlétüket éppúgy, mint a szolgálatukat. Kihívásokról, úgy gondolom, sokkal inkább a szervezetet tekintve beszélhetünk. Tudni kell ugyanis, hogy bár a munkáját mindenki önkéntes alapon végzi el, vagyis szabadidejét áldozza egy nemes cél szolgálatára, ez egy rendkívül költséges tevékenység. Természetesen hatalmas terhet rónak ránk az üzemanyagköltségek, de nem elhanyagolható a járműveink karbantartásához, elhasználódásához kapcsolódó költség sem. Azoknak, akik szintén motoroznak, nyilván nem kell említenem, hogy egy teljes motoros egyenfelszerelésnek milyen anyagi vonzata van, amelyet természetesen a szervezetünk vállal. Támogatók nélkül egy ilyen léptékű feladat ellátására nem nyílna lehetőség. A kezdetekkor egy állami támogatásnak köszönhetően nagy lendületet tudtunk venni, de a növekedési ütemünk és leginkább az ellátandó feladatok gyarapodása mára olyan anyagi terheket jelentenek, amelyek okán további, kiszámítható és fenntartható támogatói közösségre van szükségünk. Az elsődleges célunk, hogy a mindenkori egészségügyi kormányzattal egy hosszú távú támogatási konstrukciót hozzunk létre. Ebben a tekintetben bizakodó is vagyok, de a jövő kérdéseinek megnyugtató rendezése mellett a jelenben felmerülő kötelezettségeinkkel is helyt kell álljunk. Ez időnként kihívásokat jelent. 

– Hogyan lehet valaki vérlovag? 

– Nagyon szigorú a kiválasztás folyamata. A pályaalkalmasság gyakorlatilag alapfeltétel, ennek ellenére azt kell mondjam, hogy egy önkéntes helyre alsó hangon hússzoros a túljelentkezés. Ez persze szintén fontos visszaigazolást jelent számunkra, ugyanakkor komoly felelősséget is ró ránk, hiszen a szolgálatteljesítés a legmagasabb szintű vezetői kvalitásokat és kiegyensúlyozottságot kívánja mindannyiunktól. A hibázás ezen a szinten nem megengedhető. 

– Hol látja a vérlovagokat egy év múlva? 

– Bízom benne, hogy megnyugtatóan rendeződik a költségvetésünk helyzete, ami lehetővé teszi majd, hogy mind az öt magyarországi vérellátó régió központjában önálló csapataink alakulhassanak és működhessenek. Amikor ez bekövetkezik, úgy hiszem, hogy két keréken egyszer már megkerülve a világot, nem csupán az út végéhez, hanem célba érek majd. (Forrás: pestisracok.hu) 

(Interjúnk a Pesti Srácok hozzájárulásával jelenik meg, köszönjük.)