A mezőfalviak már nagyon várják

2022.01.21. 14:00

Lendületesen épül a bölcsőde, már a cserepet rakják a tetőre

Ha valami igazán fontosnak nevezhető egy település életében, akkor a jövő generációjának felneveléséhez szükséges intézmény létrehozása mindenképpen az. Hogy ez mennyire így van, arra talán a legjobb bizonyíték a falu polgármesterének helyzetjelentést kezdő mondata: „Napi szinten követem az építkezés alakulását!”

Horváth László

Az elmúlt esztendőben és az ideiben is nehéz lenne Mezőfalván olyan fejlesztési beruházást mutatni, ami ennyire szem előtt van, és amit ilyen nagy figyelemmel kísér mindenki. Természetesen az építtető mellett a média részéről is élénk az érdeklődés, ahogy a Hírlap is rendszeresen tudósít az építkezés állapotáról. Így tettünk 2022. január 13-án is, amikor meglátogattuk a helyszínt, ahol hatalmas változásokról, óriás léptékű haladásról számolhatunk be. A 2021-es év vége előtt teljesen elkészültek a falak. A tető faszerkezete is a helyére került, valamint megkezdődtek a belsőépítészeti munkálatok. Az új év első hónapjának elejére a külső szemlélő számára is látványos szakaszába érkezett a beruházás, hiszen a napokban történik a tetőcserepek felrakása, amellyel már a valódi formáját mutathatja a leendő bölcsőde. 

Már a bölcsőde tetejét cserepezik a szakemberek Fotó: Horváth László

Hol tartanak az építkezéssel? – kérdeztük a kivitelezőt, Simon Zsoltot. 

– Megközelítőleg a beruházás 50–60 százalékos készültségénél tartunk, így jó eséllyel tartani tudjuk a határidőt. Sőt, amennyiben a külső munkálatokat nem hátráltatja az időjárás, akkor április elejére olyan állapotba hozható, hogy műszaki átadásról lehet beszélni. A külső mellett a belső részen is rohamtempóban alakulnak a dolgok. A padlófűtés csövei elhelyezve, rajta a szigetelés és rövidesen le is lesz betonozva. Más helyiségeknél a csempézés, vakolás, nyílászárók beépítése folyik. Tehát belül igazán nincs akadálya a haladásnak, mivel téliesítve van az épület. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy tervezetten jó ütemben haladunk – kaptuk az információt Simon Zsolt kivitelezőtől. 

 

A belső helyiségekben a nyílászárók is a helyükre kerülnek

Az építkezés folyamatáról megkérdeztük az építtető mezőfalvi önkormányzat képviseletében Márok Csaba polgármestert is. 

– Napi szinten követem az építkezés alakulását! – kezdte a válaszát a falu első embere, majd így folytatta: – Nagy a mi boldogságunk, mivel amit elterveztünk, annak a megvalósulása remek ütemben halad. Amikor arra járunk, láthatjuk, rengeteg ember dolgozik a területen. 

Szeptemberre benépesülnek a hatalmas csoportszobák, amelyben most a szereléseket végzik

Külön öröm, hogy áprilisra már a műszaki átadás folyamatait is elindíthatjuk. Ez szintén nagy mérföldkő a beruházás történetében. Mezőfalva életében különleges pillanat lesz, amikor megnyithatjuk a jövő generációjának létrehozott intézményt. Mindannyiunk számára talán az egyik legfontosabb cél a gyerekeink, unokáink neveléséhez, fejlődéséhez biztosítani az elérhető és megfelelő körülményeket. Mezőfalván ezért mindent meg is teszünk boldogan, teljes igyekezettel – zárta szavait Márok Csaba polgármester. 

A helyszíni látogatás alkalmával magunk is meggyőződhettünk arról, miként is töltődnek meg tartalommal az előbb elmondottak, és válik majd kézzelfogható valósággá a szeptemberi bölcsődenyitásnál. A mezőfalviak már nagyon várják! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában