Kati néni betöltötte a kilencvenedik évét

Daruszentmiklós - Születésnapja alkalmából köszöntötte fel az otthonában Kiss Ferencné Kati nénit Rauf Norbert, Daruszentmiklós polgármestere, és Pulainé Varga Gabriella, a település jegyzője. Magukkal vitték a miniszterelnök aláírásával ellátott oklevelet és az őt megillető ajándékot is. 

Kati néni egy apró, törékenynek látszó hölgy, aki ahogy egész életében, most is keményen áll a lábán. Ő is szereti, ha elismerik a teljesítményét vagy a jó emberségét. Büszkén mutatja a „Legjobb szomszédasszony”-nak járó „kitüntetését”, amit alaposan megszolgált. 

Három gyermeket nevelt föl, közülük egy már elhunyt. Büszkén mesél a nyolc unokájáról és a tíz dédunokájáról is. Azt nem lehet mondani, hogy az ünnepelt, aki egy csupa szív, de karakteres anya, nagyi és dédi mama is, szűkszavú teremtés lenne, ezért volt mit lejegyezni a mondókájából. 

– Darusinak mondom magamat, pedig Budapesten születtem. Nehéz gyermekkorom volt, apámat nem ismertem, anyámat is csak kilencéves koromig. Utána már ide vezetett az utam egy helyi gazdához Gulya majorba, a Horváth Péter bácsihoz, aki „örökbe fogadott”. Édesapámnak kellett szólítanom, de sajnos az anyakönyvezésbe ezt nem jegyeztette be. Szinte nincstelen maradtam utána. 

Hogy mit dolgoztam? – Először is még kislány koromban, az öreg Péternél, állatokat, birkát, teheneket, disznókat is őriztem. Sehová se mehettem, hiszen azokra minden nap figyelni kellett. Az iskolából másodikos koromban kivettek. Az öreghez még a kakastollas csendőrök is kijöttek miatta, meg is büntették, kifizette, de iskolába csak nem engedett járni. 

Kemény munkát végeztek akkor az emberek, rossz körülmények között éltek, esős időben nyakig érő sárban kínlódtunk. A hivatalos dolgok intézéséért be kellett gyalogolni Előszállásra. 

Az önálló élete sem lett könnyű 

– Huszonegy éves lehettem, amikor megszerettem egy darusi fiút, akihez feleségül mentem, mert egy jobb életben reménykedtem. Nem úgy sikerült. Tőle lett a három gyermekem, a kis Péterkém, a kis Ferikém és a kis Katicám. Még mindig így emlegetem őket. Máig is úgy mondom neki, hogy „drága aranyos fiam, mindent csinálhatsz, csak ezt meg azt ne”. Akkor meg ő kezdi, hogy „de hát anyukám én akkor semmit sem csinálhatok?” 

A ház 

– Egy romos, öreg, zsugori kicsi házba költöztünk, aminek beázott a teteje. Amiben máig is élek, ezt már az emberrel építettük. A fala tiszta agyagból készült, amit a közelből hordtunk ide. A szomszédom segítségével készült. Amikor elváltam, a felét ki kellett fizetnem, de egy fillérem sem volt rá. A szomszédok segítettek egy kis kölcsönnel. 

A máig tartó munka

– Amikor a lányom idejárt az itteni iskolába, akkor itt is és Dunaújvárosban is takarítónőként dolgoztam. Bejárónőként is, máskor kisgyermekekre vigyáztam. Megbecsültek, szerettek a megbízóim. Nyolcvanévesen még napszámba jártam. 

Most sem unatkozom, a tyúkokat gondozom, nem is tudom, hogy hányan vannak! Nyolc tojást is behozok tőlük naponta. Cicám is van. Nem is egy. Meg kutya is. Mindegyiket szeretem, ellátom őket. A kertem végiben az erdőben gyűjtöm a fát. Korábban szőlő volt a helyén, „de amikor már nem bírtam rá a vele való munkára”, beültettük akácfával. 

A bicikli 

– Én még mindig bírom hajtani, de most bajba kerültem miatta. Elestem, és igen beütöttem a lábamat. A rosszabbikat, amit már megműtöttek a combnyaktöréskor. Meg is mondta a doktor úr, hogy nagyon vigyázzak, mert ha megint éri valami, akkor nekem annyi lesz! Na, hát most megjártam, de szerencsém volt, mert tudok járni, remélem, a térdfájást is elfelejtem. Azt mondják, hogy most már hagyjam el, de nem tudom, hogy mi legyen. Hát gyalog mikorra érek el én valahová? 

Az unalom ebben a házban ismeretlen fogalom 

– Még mindig főzök is. Megmutathatom, hogy tegnap este mit készítettem? Töltött káposztát! Egy nagy lábossal! Ahogy elkészült, kiraktam a hidegre, ahol egyre finomabb lesz, mert jól sikerült. A fiamnak dunsztos üvegekbe szedtem, hogy ne folyjék ki, aztán úgy vittem le neki a buszmegállóba, amikor hazajött a munkájából. 

Egyedül élek a házamban, csak az állataim vannak velem. Mindig találok tennivalót, soha nem unatkozom. Meg szokták kérdezni, hogy szoktam-e tévét nézni? Hát amikor. Máskor meg nem.