Azt hitte, konspirálnak, pedig mindent tudott róluk a rendszer

Dunaújváros A harcok Dunapentelén és az országban sem csitultak el egykönnyen, a hatalmas szovjet túlerő ellenére sem. A hatalom Egerben még december 12-én is fegyvert használt a tüntetők ellen. Egyes vélemények szerint Pentelén is voltak olyanok, akik decemberben még nem tették le a fegyvert.

Baltási Nándorral arról beszélgettünk, mit jelent neki ötvenhat, és hogyan élte meg egyházi személyként a kommunista uralmat.

– Budapesten, Pasaréten nőttem fel. Négyéves voltam 1956-ban, de arra tisztán emlékszem, hogy a kertünk egyik sarkában a forradalmárok felállítottak egy géppuskafészket. A szüleim egy Kossuth-címert festettek, amit kitettek a kerítésünkre. Ezek megmaradtak bennem.

Baltási atya nem volt a szocialistának mondott rendszer híve és kegyeltje sem.

– Benne voltam a szamizdat világban, voltak szamizdat-butikok, mint például Rajk László lakásán, de én Haraszti Miklóstól kaptam nyomtatványokat, ő volt az „összekötőm”. 1983-ban már Dunaújvárosban voltam káplán, így ezeket itt terjesztettem. Naivak voltunk, meggyőződésünk volt, hogy konspirálunk, de az igazság az volt, a rendszer mindent tudott rólunk. Figyeltek minket. 1985-ben például volt egy betörés a plébánián. A rendőrök nem az elkövetőket keresték, hanem az eset ürügyén utánam és a családom után nyomoztak. Meghurcoltak mindenkit, szüleimet, testvéreimet vitték kihallgatásra. Erre az utasítást „felülről” kapták, amit egy rendőr – aki részt vett benne – mondott el néhány év múlva.

Az atya azt is említette, az egész családjuk szemben állt az elnyomó kommunista rendszerrel, édesapja a Horthy-rendszerben katonatiszt volt, és ő és az egykori bajtársai sem kaptak állást, amikor jött a szovjet hatalom. Végül a budapesti Ingatlankezelő Vállalatnál helyezték el néhányukat, ahol az egyik vezető azt mondta nekik: „semmi bajom önökkel, csak ne tisztelegjenek!”

Beszélt arról is, hogy amikor 1983-ban Dunaújvárosba került, sétált a városban, nézelődött, és az volt az első érzése, mennyi itt a proli. De általában az egész országban ez volt a vélemény a városról, miközben hamar rájött arra, hogy sok, úgynevezett osztályidegen, köztük nagy tudású mérnökök, szakemberek, még grófok is voltak, akiknek a szaktudására nagy szükség volt Sztálinváros építéséhez.

– Széles spektrumú város ez – mondta. Azon pedig nagyon meglepődött, hogy az egyházi élet itt még az ötvenes években is erős volt, az ötvenes években is sokan jártak templomba.

1956-tal kapcsolatban egy nagyon érdekes történetet mesélt Baltási atya.

– A ’80-as években egy cserkészszervezetet hoztunk létre sok dunaújvárosi gyerekkel, persze a cserkész szót nem használtuk. Egyszer Brüsszelben volt az Európai Katolikus Cserkész Szövetség vezetőinek találkozója. Páran ültünk egy étteremben, és egy olasz házaspár odajött hozzánk. A hölgy kifogástalan helyességgel, bár akcentussal beszélt magyarul, és a bolognai egyetem magyar tanszékén tanított. A történet lényege: négyen voltak testvérek, gyerekek voltak, amikor a szüleik hallgatták a rádióban a magyarországi eseményeket, és az édesapjuk csodálattal beszélt a magyarokról, hogy ez a kicsi ország szembeszállt a nagy Szovjetunióval. Amikor a szülők lefeküdtek, a négy gyerek megszúrta az egyik ujját, és vérrel írták egy papírra: Szabadságot Magyarországnak! Több ilyen cédulát készítettek, amiket kiszökve az utcára, kiragasztgattak a falakra. A hölgy, aki a magyar tanszéken tanít, a forradalom hatására döntötte el, hogy megtanul magyarul.

Befejezésként az atya a rendszer végének néhány pillanatát említette még meg.

– 1989-ben temették újra Nagy Imrééket. Erre az eseményre meghívták koszorúzni azokat is, akik az előző évben is ott voltak a 301-es parcellában megemlékezni. Így Vértesaljai László paptársammal minket is meghívtak, hogy koszorút helyezzünk el. Felmutatva a meghívót, be is engedtek a koszorúzók közé, de amikor kiderült, hogy az egyház nevében koszorúznánk, nem akartak beengedni a sorba. Végül addig erősködtünk, hogy a római katolikus hívek nevében koszorúzhattunk. Az elutasításnak az volt az oka, hogy a római katolikus egyházat névvel csak Paskai László bíboros és társai képviselhették, akik kiszolgálói voltak a magyarok szabadságharcát leverő rendszernek.

A történetek tanulságosak és bízunk abban, hogy soha többet se olasz, se más gyereknek ne kelljen megszúrnia az ujját Magyarország szabadságáért.

Szamizdatot olvasni nem volt túl szerencsés dolog

A szamizdat illegális kiadvány a kommunista rendszerekben, amelyet azért írtak, terjesztettek, mert a rezsim cenzúrája betiltotta volna a terjesztését. A magyar szamizdatirodalom vagy hazai szerzők munkája, vagy külföldi szerzők írásainak hazai terjesztése volt. Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butikirodalom néven is emlegették. A szamizdat sokszorosítóit, íróit gyakran zaklatta a rendőrség. (hu.wikipedia.org)