Amikor elakad a szó

Volt szerencsém ifjonti éveimben, a kilencvenes évek elején például a római Colosseumba, az Eiffel-toronyhoz, vagy éppen a barcelonai Sagrada Família-templomba eljutni. Ám ilyen érzéseket nemcsak a múlt építészeti remekei adhatnak, hanem a XXI. században, napjainkban is tetten érhetőek. Sőt, ezért még az országhatárt sem kell átlépni, így szó szerint mellbevágó pillanat volt az is, amikor csütörtökön este először külső pompájában megpillanthattuk az aznap ünnepélyesen átadott, új szegedi sportcsarnokot, a Pick Szeged kézilabdázóinak immár méltó otthonát – ami egyébként a januári Eb egyik helyszíne is lesz. Majd belépve a 8300 fős, telt házas szentélybe, kellett pár pillanat, amíg szóhoz lehetett jutni a látványtól, a hangulattól, a technikai megoldások láttán. Majd jöttek a modern gladiátorok, hogy eksztázisban játszva, a hét rangadóján legyőzzék – mert más eredmény elképzelhetetlen volt – az ő Colosseumukban a világsztárokkal teletűzdelt német Kielt a Bajnokok Ligájában. Mikler Roland parádézott a kapuban – aki játszhat bárhol, akkor is a mi Rolandunk marad –, azt mondta, elképesztő volt meg- és átélniük ezt a napot. S mi lesz akkor, ha az Eb-re készült budapesti húszezres arénában pályára lépnek a válogatottal? El nem tudja képzelni! Még én sem, kíváncsi leszek, ott meddig nem jutok majd szóhoz.