Ez a mi hazánk, nekünk itt az otthonunk – frissítve

Jóval szerényebb részvétellel zajlott az idei ünnepség, mint általában, sajnos nem igazán sikerült megszólítani az embereket, és erősíteni az összetartozás érzését, amelyet egyik legfontosabb nemzeti ünnepünknek jelentenie kellene. Az eredeti elképzelések szerint ünnepi beszél nélkül, diákok gondolataiból idéztek volna a megemlékezésen, megosztva azt, hogy mit is jelent számukra az 1956-os forradalom és szabadságharc. A szombati megemlékezésen a Pannon Oktatási Központ diákjai szolgáltak műsorral. Egy közös dal eléneklése után egy olyan darabot adtak elő, amellyel azt szerették volna megidézni, hogy annak idején miként élte meg egy család a forradalom történéseit: hogyan élte meg a tapasztalt, féltő édesapa a fia vakmerő bátorságát, elszántságát, amellyel élete árán is harcolt a szabadságért.

A műsor után a koszorúzás következett, az önkormányzat nevében Mezei Zsolt alpolgármester és dr. Molnár Attila jegyző helyezte el az emlékezés virágait.

Egy ünnepségnek mindig van valami üzenete. Kerestem, vajon milyen gondolatiságba lehet belekapaszkodni a helyi megemlékezés után. Talán abba a mondatba a pannonos előadásból, amikor az ellentámadáskor azt mondják a bátor ifjúnak, hogy meneküljenek el, mert ezt a harcot nem nyerhetik meg, ő pedig visszakérdez, „ugyan, hova is mehetnék...” Azt sosem szabad felednünk, hogy legyen éppen bármennyire jó vagy rossz, nekünk itt van az otthonunk.