Százötven évvel ezelőtt fejeződött be a párizsi kommün leverése

– A párizsi kommün értelmezése és értékelése máig megosztja a történészeket. Miért? Mi játszódott le akkor Párizsban? Mit jelent a kommün elnevezés?

– A porosz–francia háborúban (1870–71) megbukott III. Napóleon császársága. A poroszok bekerítették Párizst. A francia kormány fegyverszünetet kötött, új nemzetgyűlést választottak, amely Versa­illes-ban ülésezett, és előzetes békeszerződést írt alá. Csakhogy Párizsban az ostrom idején több mint 200 ezer fős, jórészt republikánus munkásokból álló nemzetőrséget állítottak fel, amely felháborodva fogadta a békefeltételeket és a monarchista többségű nemzetgyűlés tevékenységét. 1871. március 18-án spontán népfelkelés akadályozta meg, hogy a kormánycsapatok elszállítsák a nemzetőrség ágyúit. A kormány erre elmenekült Párizsból, amely minden előzetes forradalmi szándék és előkészület nélkül a nemzetőrség kezére került. E nemzetőrség március 26-án megválasztatta a kommünt, vagyis a város egységes közigazgatási testületét. Május végére a kormánycsapatok rendkívül nagy vérontás árán foglalták vissza Párizst, a kommün hívei pedig túszokat végeztek ki, és több középületet felégettek. Ilyen súlyos konfliktusok után az utókor hajlamos élesen elítélni egyik vagy másik oldalt.

– A párizsi kommünre Lenin is viszonyítási alapként tekintett, ön szerint helyesen?

– Lenin proletárdiktatúraként magasztalta, amely egyesítette a törvényhozó és végrehajtó hatalmat. Vagyis elvetette az európai politikai fejlődés egyik legfontosabb vívmányát, a hatalom megosztását. „Hogy a hatalommal ne lehessen visszaélni – írta Montesquieu –, ahhoz az kell, hogy a dolgok helyes elrendezése folytán a hatalom szabjon határt a hatalomnak.” Ha erről lemondunk, s kijelentjük, hogy a nép kormányozza önmagát, ezzel lehetetlenné tesszük a kormány bírálatát, s utat nyitunk az ellenőrizhetetlen és leválthatatlan hatalom előtt. Lenin persze pontosan ilyen hatalmat kívánt létrehozni.

– Kik voltak a párizsi kommün tagjai?

– A kommüntanácsban 92 hely volt, amelyekből nyolcvan-egynéhányat töltöttek be. A tagok egyharmada tekinthető munkásnak, kétharmada értelmiségi vagy hivatásos forradalmár volt. Azt elmondhatjuk, hogy soha ennyi munkás még nem vett részt egy főváros önkormányzati testületében, de azt már nem, hogy ők irányították volna.

– Terroristák vagy a szocialisták, későbbi kommunisták előfutárai?

– Egyik sem. Többségük neojakobinus volt, az 1793-as forradalmi kormányzat rajongója vagy Auguste Blanqui követője, aki ideiglenes diktatúrát kívánt bevezetni, amíg a nép fel nem ismeri „igazi barátait”. A kisebbség szocialista volt, de nem Marx, hanem Pierre-Joseph Proudhon követője. Ők a minden állami erőszaktól mentes, alulról építkező, önkormányzó közösségek által irányított társadalmat kívánták létrehozni. Közös céljuk a „szociális köztársaság” volt, amely nem számolja fel a magántulajdont, nem dönti meg a kapitalizmust, de határozott intézkedésekkel javít a dolgozók életkörülményein.

– 1917-ig a történészek a párizsi kommünt tekintették a legfontosabb szocialista kísérletnek, téves volt ez az elmélet?

– A kommün rögtönzött intézkedéseit inkább az anti­klerikalizmus, a nagy francia forradalom emlékei, a dolgozók jobb életkörülményeire való törekvés és a mérsékelt reformizmus határozta meg, mint a szinte ismeretlen marxista szocializmus. Jellemző, hogy a templomokat elkobozták, a bankokat megkímélték. Bevezették a vörös zászló használatát a háromszínű, nemzeti lobogó helyett, halasztást adtak a lakbérek fizetésénél, valamint eltiltották a szegények zálogházba vitt értékeinek eladását, a közhivatalok halmozását és a pékségek éjszakai munkavégzését. Növelték a tanárok fizetését, és megszüntették a házasságon kívül született gyermekek megkülönböztetését. Egyes intézkedéseikkel alaposan túllépték egy városi önkormányzat hatáskörét: megszüntették a sorozást és a hivatásos hadsereget (miközben a poroszok még Párizs körül állomásoztak), elválasztották az államot az egyháztól, s meghirdették az ingyenes, világi, kötelező közoktatást mindkét nemnek. A tulajdonosaik által elhagyott üzemeket a munkások szövetségeinek akarták átadni, de csak azoknak, akik a versailles-i kormány mellé álltak. Vagyis ez politikai büntetés volt, nem a magántulajdon elleni támadás.

– A párizsi kommün tanulságait levonva, egyes szocialisták azt hangoztatták, hogy a hatalom megszerzését nem lehet fegyveres úton kivívni, még mások szerint viszont csakis azzal lehet. Ön szerint melyik irányzatnak volt igaza? Kiket igazolt a történelem?

– Azokat, akik a XIX. század végén belátták, hogy céljaikat (a munkások életszínvonalának emelését, szociális reformokat, nagyobb egyenlőséget, szervezkedési szabadságot) az adott rendszeren belül is biztosítani lehet, nem kell új világot létrehozni. Ezért a mozgalom eredeti, humanista céljaihoz hűen lemondtak a forradalmi eszközökről. Lenin és követői viszont a kapitalizmus felszámolásának programjához és az erőszakos eszközökhöz ragaszkodtak – s ennek következtében nem tudták elérni a mozgalom eredeti céljait, a bőséget, szabadságot és egyenlőséget.

– A kommün vezetői kommunisták voltak?

– Nem, talán csak a magyar Frankel Leó tekinthető marxistának közülük. Maga Marx így nyilatkozott 1881. február 22-én írott levelében a kommünről: „Nem volt más, mint egy lázadó város, rendkívüli körülmények között. A kommün többsége egyáltalán nem volt szocialista, és nem is lehetett az. Egy kis józan ésszel az egész nép számára kedvező kompromisszumot köthettek volna Versailles-jal – akkoriban csak ennyi volt lehetséges.”

– Mégis miben rejlik a párizsi kommün jelentősége?

– François Furet francia történész a történelem egyik leginkább túlértékelt eseményének nevezte. Legfontosabb következménye a köztársaság megszilárdulása volt: a mérsékelt republikánusok a megtorlással bebizonyították, hogy képesek fenntartani a rendet és a tulajdon biztonságát. Ezzel zárultak le a francia forradalom utóhatásaként vissza-visszatérő, hagyományos forradalmi mozgalmak, a szocialista mozgalom pedig húsz évre visszaszorult.

– A mai Magyarországon hogyan viszonyuljunk ehhez a kérdéshez, tudván, hogy szinte mindent átsző a politika?

– Lehetőleg józan és humánus módon. Számunkra ez már távoli történelem, ne tekintsük dicsőséges, ünneplésre és követésre méltó példának egy városi tanács tevékenységét, amely szép célokat hangoztatott, de a józan kompromisszumok helyett csak gyilkos polgárháborút tudott megvívni.

Hahner Péter főigazgató névjegye

Középiskolai tanulmányait a Kaffka Margit Gimnáziumban végezte. 1973 és 1977 között a Szombathelyi Tanárképző Főiskola könyvtár–magyar, 1978 és 1980 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar kiegészítő szakán, 1983-tól 1985-ig az ELTE történelem szakán tanult. PhD-értekezését 1996-ban védte meg. 1977-től két évig a Nemzetközi Előkészítő Intézet segédkönyvtárosaként, majd újabb két évig a Fővárosi Moziüzemi Vállalat közművelődési üzemvezetőjeként dolgozott. 1981-ben az Akadémiai Kiadó segédszerkesztője lett.

A pécsi egyetemen újkori világtörténelmet tanított (1985—2018), 2001 és 2015 között az Újkortörténeti Tanszék vezetőjeként. Huszonnégy önálló kötetet publikált, hat angol és francia történelmi szakkönyvet fordított le. 2016-ban a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének vezetőségi tagja lett. Rendszeresen publikált történelmi tanulmányokat és történelmi ismeretterjesztő írásokat magyar folyóiratokban. Fő kutatási területe a nagy francia forradalom története és történetírása. 2020 őszétől a Rubicon Intézet főigazgatója. (Forrás: Wikipédia)