Volt, amikor negyvenezren vettek részt a munka ünnepén

Dunaújváros De hogyan is kezdődött, mikortól ünnep május elseje?

Előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne egyebek között az addig 10–16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogennel.

A követelés érvényre juttatása érdekében több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották, és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket. 1886. május elsején a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A többnapos tüntetéssorozaton és a sztrájkokban háromszázötvenezer munkás vett részt. Az esemény negyedik napján a helyi anarchista vezetők tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, ekkor azonban a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a kivezényelt rend­őrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak.

Azután a chicagói tüntetés kezdetének negyedik évfordulóján, 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonultak fel országszerte a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A tüntetések az Egyesült Államokban olyan jól sikerültek, hogy 1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. Ami érdekes, hogy a világon majdnem mindenhol május elseje a munka ünnepe, és munkaszüneti nap, de az Egyesült Államokban, ahonnan május elsején elindult a nemzetközivé vált mozgalom, szeptember elsején ünneplik a munka ünnepét. (hu.wikipedia.org)

E kis kitérő után: ugye milyen ismerős a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe” kifejezés? Mennyit lehetett ezt hallani a szocialista Magyarországon. A ´40-es évek végétől egészen az 1980-as évek végéig egyfolytában valamiért harcoltunk, de ez egy más téma.

Az viszont tény, hogy a május elsejéket azok is kedvelték, akik annyira nem szimpatizáltak a szocialista rendszerrel. Ugye, volt a felvonulás a dísztribünön a legfontosabb elvtársakkal, funkcionáriusokkal. Ezt nem mindenki kedvelte, leginkább azt, hogy elvileg mindenkinek kötelező volt fölvonulnia. Ez sok embernek nem ízlett, de a fölvonulás után rendezett majálisok, a szabadtéri kulturális és sportesemények, nem beszélve az elmaradhatatlan sör-virsliről, az már mindenkinek az ínyére volt. (Dunaújvárosban ezek helyszíne általában a Szalki-sziget, korábban Ifjúsági-sziget, a Duna-parti vállalati szabadidőparkok, a Kis­erdő volt, a felvonulás pedig előtte a Vasmű úton.)

Az utolsó szocialista szellemű május elsejei ünnep Dunaújvárosban 1988-ban volt. Lapunk erről így írt.

„Városunkban már az ünnep előtt fellobogózták az utcákat, a lakóházakat, az üzemi épületeket. A szokásos színvonalon tett eleget emez előkészületeknek a BVM, a MOM, a FÉKON, az Alba Volán, a tejüzem, a Dunaújvárosi Vízi Társulat, a Spirál nagyvenyimi üzeme.” Viszont elmarasztalták a papírgyárat, a 26-os ÁÉV-t, a Szórád Márton úti II-es rendelőintézetet, valamint a Munkásszövetkezetet.

A felvonulás több mint két óráig tartott, a lap kiemelte a legötletesebb, leglátványosabb ünnepi meneteket is.

Érdekes, hogy a Dunai Vasmű csak abban a cikkben volt megemlítve, amely a kitüntetésekről szólt. A Dunai Vasmű az Ipari Minisztériumtól Elismerő oklevélben részesült, amit dr. Szabó Ferenc vezérigazgató vett át.

Rengeteg kitüntetés, elismerés talált gazdára május elsején, számomra igazi különlegesség a nemzetközi munkaverseny élenjáró dolgozója cím.

Az 1989-es majális már az „újkor” szellemében zajlott. A Dunaújvárosi Hírlap beszámolója szerint mindössze háromezer ember vett részt az ünnepségen – korábban többször negyvenezerre is becsülték a létszámot –, a felvonulás pedig csak negyedóráig tartott. Az eszem-iszom is szét­esett. Ahogy a lap fogalmazott, az alternatív szervezetek, a későbbi politikai pártok képviselői és szimpatizánsai a Rév büfénél találkoztak, nem túl nagy létszámban. A korábban a felvonulásokat szervező MSZMP is kihátrált az előkészületekből.

Az egyik Vasmű úti lakos annak adott hangot – a Hírlapban olvashatták –, vagy legyen olyan a majális, mint régen, vagy ne legyen semmilyen, mert amilyen most volt, annak nincs semmi értelme.

1990-ben az első szabad választások után volt a május elsejei ünnep. Korábban a Dunaújvárosi Hírlap mindig az első oldalát szánta a majálisról szóló beszámolóknak, most csak egy kis cikk jelent meg A sör és a virsli maradt címmel. Az írásból kiderült, nem volt zászlódísz, plakát, transzparens. A szabad­időparkokban sem voltak sokan, nagyobb mozgás a Vidám Parknál volt.

Az idén sem számíthatunk jobbra, ám ennek nem politikai ok van a hátterében, hanem az életünket megkeserítő Covid-vírus.

Tesztelje velünk tudását!