Dunaújvárosi Egyetem

2021.05.20. 11:30

Személyes jelenléttel szervezik a záróvizsgákat

A Dunaújvárosi Egyetem Kommunikációs Irodája egy rövid interjú keretében szólította meg dr. Rajcsányi-Molnár Mónikát, az intézmény Oktatási és általános rektorhelyettesét. Ezt osztjuk meg most olvasóinkkal.

DH-interjú

– A korábban megjelent kormányrendelet és az országos járványhelyzet intézkedései a jelen időszakban hogyan érintik a Dunaújvárosi Egyetemet? Továbbra is marad a digitális oktatás?

– A Dunaújvárosi Egyetem menedzsmentje a vonatkozó kormányrendeletben foglaltakkal kapcsolatban úgy határozott, hogy minden szakon, képzési szinten és munkarendben az oktatást digitális formában szükséges továbbra is megtartani a jelenleg érvényben lévő eljárásrend alapján.

Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettese Fotó: DUE

– Rektorhelyettes asszony hogyan vélekedik a hallgatók digitális oktatásáról? Mennyire volt sikeres ez a félév?

– Továbbra is úgy gondoljuk, hogy hallgatóinkból ki tudjuk hozni a maximumot. A digitális oktatásra való átállás a 2020-as évben egyetemünk részére nem okozott nehézséget, hiszen már rendelkezésre állt a tananyagok és kurzusok nagy része digitális formában. A Hallgatói Sikerességet Támogató Program keretében az Avatar alkalmazás segítségével is támogatjuk hallgatóink előrehaladását tanulmányaik sikeres teljesítésében. Véleményem szerint a 2020/2021-es tanévet is sikeresen tudjuk zárni.

– A digitális oktatás mellett alkalmazott tudományok egyetemeként a szakmai gyakorlati programok és a duális képzés fontos szerepet tölt be az intézmény életében. Ezek esetében kiemelten fontos a személyes jelenlét. Hogyan volt megvalósítható ezen programok lebonyolítása ebben a tanévben?

– Alkalmazott tudományok egyetemeként képzéseink fókuszában a gyakorlati ismeretek átadása áll, melyet tovább erősítenek a vállalati partnereink által nyújtott duális képzési elemek, illetve a szakmai gyakorlati lehetőségek. Szerencsére ebben az átmeneti időszakban is számos olyan alternatív megoldás állt az egyetem, illetve a vállalatok rendelkezésére, melyek az online térben is lehetővé tették a megfelelő képzési elemek biztosítását.

– Közeledik a vizsga- és záróvizsga-időszak. Mire készülhetnek az abszolváló hallgatók az eljárásrend kiegészítése alapján?

– A záróvizsgákat és próbavédéseket a járványügyi szabályozások megtartása mellett az egyetem személyes jelenlétben, ütemezetten, kis létszámban tartja meg, kivétel ez alól az angol nyelvű képzéseken külföldön tartózkodó hallgatók számára szervezett záróvizsga. A nem Magyarországon tartózkodó hallgatók esetében online formában, MS Teams-rendszeren keresztül szervezzük meg a záróvizsgákat.

– Született döntés arról, hogy a diplomaátadó ünnepség megrendezésre kerülhet-e ebben a félévben?

– A Dunaújvárosi Egyetem menedzsmentje a héten tárgyalta a rendezvényeket is. Úgy döntöttünk, hogy bár egy egyetemi polgár életének egyik legjelesebb eseménye a záróvizsga ünnepség, a jelenlegi vírushelyzetben az egészség védelme a legfontosabb. A 2020/2021. tanév második félévének diplomaátadó ünnepségét így nem tudjuk megtartani. A diplomákat és a záróvizsga-igazolásokat az előző félévhez hasonlóan postai úton juttatjuk el az abszolvált hallgatóinknak.

– Az oktatásért felelős rektorhelyettesként mit üzen az egyetemi hallgatóknak?

– Bízom abban, hogy a digitális oktatás ellenére sikeres és értékes tudást sajátítanak el Dunaújvárosi Egyetemhallgatói ezekben a félévekben is. Ne feledjék, nálunk a hallgató érték, nem csupán egy Neptun-kód. Forduljanak szakmentoraikhoz és az egyetem kollégáihoz bizalommal. Interjúmat a selmeci diákhagyományokhoz hűen nem fejezhetném be mással, mint azzal, hogy az intézmény vezetésének képviseletében „Jó szerencsét!” és természetesen „Jó egészséget!” kívánjak minden egyetemi polgárnak.

(Sajtó alá rendezte: Brousil Csaba)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában