A Kéknefelejcs dalkör már a színpadra vágyik

Ha túlzott vagy értékek nélküli a büszkeség, lehet, hogy akár balítélettel is felér, mint a híres regény címében, Jane Austen klasszikusában. De a következőkből mindenki számára világossá válhat, hogy Terike néni vonatkozásában erről szó sincs.

– Nemrégiben találtam egy fotót, még senkinek sem mutattam. Pentelei aratómunkások vannak rajta, köztük az édesapám is, aki akkor húsz­éves volt, még nőtlen. A családommal Pentelén éltünk alig néhány házzal arrébb a mostani otthonomtól.

Dédapám és nagyapám is halászként dolgozott, öt testvérem volt. Apám agronómusként kereste a kenyeret. Nekem három gyermekem született, unokáim és dédunokáim vannak, akik nagyon szerettek nálam nyaralni, büszke vagyok a családomra és erre a képre is, mert ilyen biztosan senkinek sincs – mondta el Terike néni, akiben a tősgyökeres pentelein kívül a Kéknefelejcs dalkör vezetőjét is tisztelhetjük.

A kórus majd másfél évtizedes fennállása alatt mindent elért, amelyet a daloló közösség célként kitűzött maga elé. Országos megmérettetésen kiemelt helyezésekkel, még aranyéremmel is büszkélkedhetnek, amely a Kéknefelejcs dalkörnek országos ismertséget és évi harminc-negyven fellépést is hozott. Az összetartó csapat egyedi hangzását hosszú ideje már Bölcsföldi Ferenc harmonikás kísérete alapozza meg, sőt hamarosan nem is csak egy harmonikás fogja majd a hölgyeket kísérni. A kórus szakmai felkészítését a kiváló zenepedagógus, dr. Horváthné Lázár Gabriella végzi.

– Büszke vagyok arra is, hogy bár többször felmerült, hogy átadom a stafétát és másra bízom a dalkör vezetését, a közösség nem engedi. Nélküled, Terike nem lesz kórus, mondják, én meg maradok. Arra is büszke vagyok, hogy mi sosem veszekszünk. Most is hívnak bennünket fellépni, de úgy döntöttünk, nem megyünk, csak és kizárólag a városban és a környéken vállalunk fellépést. A tagok többsége szintén tősgyökeres pentelei család leszármazottja, éppen ezért is fontos számunkra a hagyományőrzés, a régi pentelei nóták, dalok ápolása és bemutatása a fiatalabb generációknak. Jólesik a visszajelzés a dalkörtől is, az országos versenyeken a szakmai zsűritől is és a közönségtől is, de nagyon örültem, és szintén csak büszkeséggel tölt el, hogy a várostól is kaptam Pro Pentele elismerést a munkásságomért.

Az is nagy érték, amire megint csak büszke vagyok, hogy a nyolcvannegyedik évemben járok. Bár súlyos szívproblémám van, de nem vagyok beteges, még náthás sem. Már legszívesebben az augusztus huszadikai ünnepi előadásra készülnék. Egyébként a múlt héten már mi is megkezdtük a nyitást. Azaz találkoztunk a lányokkal, de csak szigorúan a szabadban. A felkészülést és a próbákat majd újra a klubban tervezzük, szeretnénk minél hamarabb ott dolgozni, és próbálni a fellépésekre – mondta el Terike néni.

Az óvárosi kis utca egyik virágos házában egy rendkívül pozitív, „mindent meg tudok oldani” attitűddel rendelkező emberrel beszélgethettem.

Pedig Terike néni életében is voltak hullámvölgyek és szomorú események egyaránt. Kisgyermekkorától dolgozott, vagy édesanyjának segített a ház körül, vagy édesapjának a földeken. Lemondott az iskoláról fiútestvére javára, amikor meghallotta szülei beszélgetését, hogy csak egyikőjüket tudják beiskolázni. Sajnálatos, hogy lánya hatvanévesen elhunyt, férjeivel nem volt jó kapcsolata, az élet sokszor kényszerítette nehéz döntésekre.

Mégis a látásmód, a pozitív szemlélet hozzásegítette Terike nénit a problémák leküzdéséhez és ahhoz, hogy boldog, elégedett életet éljen, és eredményei, létrehozott értékei kapcsán megérdemelten büszke lehessen.