Az Európai Bizottság semmibe veszi a polgári kezdeményezést

A döntést követően Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki több cikluson át képviselte a magyar kisebbséget az Európai Parlamentben, levélben fordult Vera Jurovához, az Európai Bizottság egyik alelnökéhez. A levélben tisztelettel kérte az illetékeseket döntésük felülvizsgálatára, őszinte és jogos felháborodásának adva hangot.

A döntést cinikusnak és szégyenteljesnek nevezi. A bizottság szemére veti, hogy amíg olyan hamis lózungokat hirdetnek, mint az identitáshoz való jog, a sokszínűség fontossága és az emberi jogok védelme, hátat fordítanak az európai őshonos kisebbségeknek, veszélyeztetve fennmaradásukat, semmibe véve ezzel az európai kulturális örökséget is. Annak ellenére, hogy az Európai Parlament 2020. december 17-i, a MSPI-t támogató határozata irányt mutatott, a bizottság gúnyt űzött az uniós intézményrendszerből is. A Lisszaboni Szerződés által 2009-ben bevezetett új demokratikus intézmény, az Európai Polgári Kezdeményezés (European Citizens’ Initiative) csupán „porhintésnek” bizonyult.

„Azzal ámították az embereket, hogy a közvetlen demokrácia eszközével, egymillió aláírás sikeres összegyűjtésével az unió polgárai maguk is törvényhozási folyamatot indíthatnak el. A valóság azonban az, hogy egy évtized alatt egyetlen eredményes állampolgári kezdeményezés nyomán sem indult törvényhozási eljárás. Most sem. Az eddigi szomorú tapasztalat az, hogy a polgári kezdeményezés intézménye az Európai Bizottság számára egyszerű díszlet. A jelek szerint Önt és az Európai Bizottságot nem érdekli az emberek hangja!” – írta Tőkés László.

A Jurovához címzett levélre február 12-én érkezett válasz az Európai Bizottság főtitkárságától. Természetesen nem Jurova válaszolt, valószínűleg azt bokros teendői akadályozták. Helyette, Jurova kérésére, William Sleath, az állampolgári, egészségügyi, migrációs és biztonságpolitikai igazgatóság vezetője válaszolt. Már ez is sokat elárul a bizottság hozzáállásáról és prioritásairól, hiszen a címzett válaszra sem méltatta a neki írott levelet, és egy olyan alosztály vezetőjével íratta meg a választ, aki a migrációval és biztonságpolitikával foglalkozik, tehát elmondható, hogy az európai őshonos kisebbségek helyzete semmiképpen nem tartozik szakterületéhez. Vagy, talán a bizottság arra utal ezzel, hogy az európai kisebbségek puszta léte biztonságpolitikai kockázatot jelent az unióra nézve? Kicsit paranoid elképzelésnek tűnhet, de elnézve Brüsszel politikáját, sohasem lehet tudni…

Sleath levele semmitmondó és cinikus. Láthatóan hasznát veszi a Massachusettsben, féléves gyorstalpalón tanult jogi és diplomáciai ismereteinek. A már unalomig bevett szokás szerint leszögezi, hogy döntésükkel szem előtt tartották a szubszidiaritás és arányosság elvét, és közli, miszerint az unió törvényei által a kisebbségek már minden jogot megkaptak, amit megkaphattak.

Levelét semmitmondó ígérettel zárja, így fogalmaz: a „kellő időben” és „(…) ahol szükségesnek véli, további intézkedések foganatosítását fogja megfontolni”. Ám, az előtte lévő mondat egy határozott direktívát tartalmaz: „A bizottság továbbra is politikai támogatást és finanszírozást nyújt a befogadás és Európa gazdag kulturális sokszínűségének tiszteletben tartása terén.” A januári döntés és a válaszlevél keserű gondolatokkal tölt el bennünket, hiszen újabb reménytől fosztja meg a Kárpát-medence magyarságát. Nem lepett meg minket a visszautasítás, hiszen az Európai Unió a trianoni szégyenletes döntést hozó akkori nagyhatalmak jogutódja. Olyan utód, amely – parancsra – most, száz év után is a vesztünket akarja. Mit is várhatnánk Jurovától, hiszen ő a száz évvel ezelőtti döntés egyik haszonélvező államának polgára, a jogutód egyik jól megfizetett hivatalnoka? Mit várhatunk egy olyan állam polgárától, ahol olyan szégyenletes, máig érvényben lévő törvény születhetett, mint a Beneš-dekrétum? Ahol a kisebbségeket, mit sem törődve a legalapvetőbb emberi jogokkal, fizikai létüktől is igyekeztek megfosztani?

Sokan közülünk ma is naivan várják a Nyugat igazságtételét. Ez az igazságtétel azonban sohasem következik be, mi pedig újra és újra hiszékenységünk áldozataivá válunk.

Sokan hitték annak idején, mert elhitették, hogy a feudalizmus, az évszázadokon át bevált rend, elavult. Aztán elhitették velünk, hogy a polgáriasodásé a jövő, a szabadságé, a liberalizmusé. Keletet mindig ellenségnek, elmaradottnak hittük, ezért szivacsként szívtunk magunkba minden nyugatról érkező botor eszmét. Árulások, gyilkosságok, rengeteg áldozat árán sem tanultunk meg szövetségest választani. A Tanácsköztársaság borzalmaiból sem tanultunk, hiszen Horthyt elárulva sokan a nemzeti szocializmusba, majd az internacionalista, kommunista szocializmusba kapaszkodtak. Abba a szocializmusba, amelynek követői most az egész világot készülnek leigázni. A kommunizmus évtizedei alatt elhitették velünk, hogy létezik népi demokrácia (paralel a proletárdiktatúrával), és még most is hiszünk a demokráciában, egy sokak által nem létezőnek gondolt fogalomban. A kereszténységet felváltotta a proletár-diktatúra, a hitet az ateizmus. Hittük, hogy a keleti, barbár rendszert felváltja majd a „művelt” nyugatit, amelyet emberközpontúnak ismertünk. És reménykedve vártuk a bécsi kávéháznyitás lehetőségét. (Uniós csatlakozás…)

Tévedtünk! Becsaptak bennünket évtizedek, évszázadok óta… A rendszerváltás után, mára az unióban ugyanazt az embertelen, barbár, megsemmisítő rendszert véljük felfedezni, amelyet harminc évvel ezelőtt magunk mögött tudtunk. Azt a rendszert, amely népeket, országokat készül megsemmisíteni. Az a hatalom, amelyik azon bosszankodik, hogy mi nem voltunk még képesek beolvadni, pedig száz évünk volt rá… Eszerint Brüsszel ma egy új diktatúra megteremtésében, az emberi jogok sárba tiprásában, a szabadság kigúnyolásában érdekelt.

Mindezt figyelembe véve, mit is várhatnánk mi, magyarok és székelyek? Az égvilágon semmi jót…

Most úgy tűnhet, hogy minden a tervek szerint zajlik, semmilyen akadály sem állhat útjába ennek a politikai akaratnak. Önteltségükben azonban hatalmasat tévednek Jurováék. Szétszakíthatnak, pusztíthatnak bennünket – ideig-óráig. Ám, létezik egy sokkal nagyobb hatalom, amely elsöpri a gonosz diktatúráját. Az emberi jogokat szabályozó törvényeket ugyanis nem ők alkotják. Azok isteni törvények, amelyeket most gyalázatosan tipornak. Nem tehetik büntetlenül! Mária országát földi hatalom sanyargathatja, de meg nem szüntetheti…