A nagycsoportos gyermekek jelentős része fejlesztésre szorul

Kíváncsiak voltak, mi a helyzet ezekkel a gyerekekkel, hiszen Gál Attila 1995, Facskó Ágnes pedig 2012 óta foglalkozik képes­ségfejlesztéssel. Addigi munkájuk során azt tapasztalták, egyre több azon gyerekek száma, akik valamiféle fejlesztésre szorulnak az iskolában.

Akkoriban alakult a Képességfejlesztő Intézet Alapítvány, és felajánlották az óvodáknak, hogy ingyen elvégeznek egy felmérést, amelybe kifejezetten nagycsoportosokat vonnak be, akik a következő évben már az iskolát kezdik. Mivel ilyen vizsgálat akkoriban nemigen volt, örültek az óvodák, hogy kapnak visszajelzést a gyerekekről. Tették nem titkoltan azért is, hogy megismerjék őket, hogy tudják, szükség esetén hozzájuk is fordulhatnak a problémákkal. Két évben, 2014-2015-ben 98 tipikusan fejlődő, ép értelmű nagycsoportos óvodást vizsgáltak 10 fős csoportokban komplex mozgásterápiás felméréssel szülői és óvodai hozzájárulással. Nemcsak gyakorlati része volt a felmérésnek, hanem egy feladatlapszerű is, amelyben a szerialitást, a téri tájékozódást, vonalvezetést, sorrendiséget, rész-egész viszonyt vizsgálták. A mozgásos részben ugyancsak a szerialitást, a szóbeli utasítások megértését, a dominancia profilt, a szem, fül, kéz, láb dominanciát, az alapvetően fontos elemi mozgásokat (arról tájékoztat, hogy van-e az idegrendszer szintjén valamilyen éretlenség, van-e mozgásminta, ami nem épült ki vagy nem épült le), a kézhasználatot, vagy a testsémát vizsgálták.

Sok esetben az eredmény az volt, hogy amit az óvónők láttak, azt erősítette meg a felmérés. Márpedig az eredmény a szakemberek számára sokkoló volt. A végén 71 gyermek szüleinek kellett olyan tájékoztatást kiküldeni, hogy a lurkó fejlesztésre szorul, és közel húsz olyan gyermek volt, akiknek semmiképpen nem javasolták az iskolakezdést még, hiszen náluk diszlexia, diszgráfia vagy hasonló zavar, figyelemzavar, hiperaktivitás, memóriaproblémák már láthatóak voltak, sőt autisztikus tünetek is társultak a felsorolt tünetekhez. Merthogy minden szülő kapott egy személyes visszajelzést. Sokféleképpen reagáltak rá. Volt, aki megköszönte, volt, aki semleges maradt, és volt, aki felháborodottan kikérte magának, mondván, az ő gyermeke okos, ügyes, mindent megcsinál otthon, ne mondjanak ilyet róla. Pedig hát az iskolaérettség ennél sokkal tágabb fogalom.

Nem arról van szó, hogy okos, vagy nem okos a gyermek, biológiailag, pszichológiailag, szociálisan és mentálisan is alkalmasnak kell lennie az iskolakezdéshez.

De miért is fontos, hogy a megfelelő időben menjen iskolába a gyermek? Milyen hátrányt kell elszenvednie majd az iskolapadban? Egyrészt sokkal lassabbak, hamar lemaradnak, nehezebben értik meg az utasításokat, nem tudnak együtt haladni az osztállyal, rövidebb ideig tudnak figyelni, esetleg beilleszkedési problémáik is lehetnek, mert a lemaradás a szociális területen is megmutatkozhat. A fejlesztők igyekeztek jelezni a szülőknek, hogy baj van, de innentől mindenkinek a saját döntése volt, elviszi-e valahová fejlesztésre a gyermeket, iskolába küldi, vagy visszatartja még egy évet az óvodában, mert akkor még dönthetett így. A tapasztalat ismét döbbenetes volt, elenyésző számban keresték meg őket, csak egy-két szülő gondolta úgy, tennie kell azért, hogy a gyereke úgy kerüljön iskolapadba, hogy ne eleve kudarcokkal induljon. Volt olyan is, aki a felháborodott levelét követően három hónap múlva megkereste a szakembereket azzal, hogy igazuk volt, és elnézést kért, no és tanácsot, hogy most mit tegyen. Szerencsére van több út is. Hivatalosan fordulhatnak a Pedagógiai Szakszolgálathoz a szülők – ott is végeznek felméréseket –, bár a zuhanyhíradó szerint nagy a túlterheltség, és ezzel együtt a várakozási idő. A másik út, hogy magánúton, hiszen nagyon sok, mozgásterápiával foglalkozó szakember van a városban, akikhez lehet fordulni.

Persze bármilyen jelenségnél célszerű először az okokat megkeresni, és lehetőség szerint megelőzni a bajt. Természetesen a probléma gyökere is többrétű. Egyrészt társadalmi szinten keresendő, a rohanó világban a szülők egyre kevesebbet tudnak a gyerekekkel foglalkozni, és akkor sem minőségi időt töltenek el velük. Másrészt ehhez is nyilván közük van a digitális eszközöknek is. A tévé előtt ülve, a tabletet simogatva nem használják azokat a képességeiket, amikre nagy szükségük lesz később, az iskolában. Nem mennek el kavicsot dobálni, bottal rajzolni a földre, nem másznak fára, sőt, egyáltalán ki sem mennek, rendkívül mozgásszegény életmódot folytatnak. A szakemberek pedig határozottan állítják, a mozgás az, ami (kineziológiai szempontból is) érleli az idegrendszert. Ez a mozgássorozat már az anyaméhben elkezdődik, majd a születéssel folytatódik. A császármetszéssel születők már hátrányban vannak, nem kapja meg az idegrendszer azt az ingert, amire szükség van. Az utána következő elemi mozgások különösen fontosak, a forgások, fordulások, a kúszás, mászás, a felállás folyamata nagyon meghatározó az idegrendszer érésében. A felmért gyerekeknél is sokszor kiderült, hogy esetleg kimaradt a kúszás, vagy rövid ideig tartott a mászás. Ez utóbbi például kiválóan alkalmas arra, hogy a pici behangolja a két agyféltekéjét.

A másik komoly okként a táplálkozást kell megemlíteni. Korábbi képességfejlesztő táboraikban azt látták, hogy a tucatnyi gyerekből mindig volt három-négy, akik háromféle ételen kívül nem voltak hajlandóak megenni semmit, és az is jobbára tészta volt. Nagyon eltolódott a hangsúly a szénhidrátok irányába. Ez viszont nem tesz jót az idegrendszernek, az izomzatnak és a csontoknak sem. Nem viszik be a kellő ásványi anyagokat, vitaminokat, nyomelemeket, amik ebben az életkorban mérhetetlenül fontosak a fejlődéshez. Úgyhogy ha lehetséges, mindenfélét egyen a gyerek, kevés szénhidrátot, minél több zöldséget, gyümölcsöt.

Ami igazán szomorú, hogy ugyan azóta eltelt jó néhány év, a szakemberek ma is azt látják, szükségük van a gyerekeknek a támogatásra. Ágnes tanít egy iskolában, ahol azt tapasztalta, hogy az egyik évben öt első osztályosnak kellett első évfolyamot ismételnie. Ebben szerepet játszhat az is, hogy életkorhoz kötik, mikor menjen iskolába a gyermek, pedig nem egyforma tempóban fejlődnek. Ez is azt mutatja, hogy még mindig baj van, sőt, talán még nagyobb a gond. Ezen nem segített most a pandémiás időszakban az sem, hogy a gyerekek még inkább be voltak zárva. Később a problémáikat tovább viszik a középiskolába, ahol már egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel.