„Remélem, ez az időszak mihamarabb elmúlik...”

– Egy rendhagyó, kihívásokkal teli évet zárunk a napokban. Önök, a katolikus közösség miként élték meg ezt az időszakot?

– Egy kis történet talán jól megvilágítja a 2020-as évet: ha húsz év múlva bárki megkérdezné, mit csinált az esztendőben, a válasz némileg egyszerű lenne: kezet mostam. Kicsit vicces, szarkasztikus megállapítás, de kiválóan megragadja a lényeget. A legszörnyűbb, hogy nem lehet emberi arcokat látni, vagy csak nagyon töredékesen. Részben megszakadtak a személyes találkozásokon alapuló szoros kapcsolatok, hiszen ehhez hozzá tartozik az érintés is. A kézfogás, a baráti ölelés, hogy egy kisunoka a nagymama nyakába ugrik. A családi, rokoni találkozások száma a minimálisra csökkent. Csak reménykedni tudok, hogy ez az időszak mihamarabb elmúlik. Amikor az Evangéliumban olvassuk Jézus csodáit, találkozásait emberekkel, akkor nagyon sokszor ott van az érintés is. Ez egy olyan jel, amely a másik iránti megbecsülésünket erősíti. Ezek a mélyen emberi mozdulatok maradtak el ebben az évben. Ami a lelki részét illeti: amint a régiek fogalmaztak, félem az Istent. E megfogalmazásban az élet tisztelete a hangsúlyos. Mindezzel most naponta szembesülünk, hiszen sajnos az idősek mellett gyakran életerős sportolók is áldozatául esnek a járványnak. Az interjú felvételének időpontjában (a pontos miserend a lenti hasábokon olvasható – a szerk.) még várjuk az egyházmegye állásfoglalását a hagyományos, december 24-i éjféli misével kapcsolatban, mert akkor jóval többen érkeznek a templomba.

– A járványhelyzetben is kiemelkedő munkát végez a dunaújvárosi katolikus karitász. Folyamatosan gyűjti a felajánlásokat, és továbbítja a rászoruló családoknak. Megszaporodott a munkájuk az elmúlt hónapokban.

– Valóban, napi 6–8 órában dolgoznak önkéntesen, hogy másokon segítsenek. Én mindig csak arra leszek figyelmes esténként, hogy a karitász itteni irodájánál még ég a villany. Szinte családonként tudják, éppen mire van szükség, ki miben szenved hiányt. Csodálatra méltó, amit tesznek, a munkájuk is elengedhetetlen ahhoz, hogy életben tartsuk ezt a templomot. Nem véletlenül fogalmaztam így: életben tartani. A legkisebb településeken is, ha a rendszerváltás előtt nem lettek volna hősök, akik eljárnak a templomba, akkor a közösség megszűnik, és szinte nincs lehetőség az újrakezdésre. Annak idején Pusztaszabolcson azért állítottam kopjafát, hogy emlékezzünk azokra, akik a nehéz időkben is kitartottak a hitük mellett. Engem 1983-ban szenteltek fel, 1984–86 között már szolgáltam Dunaújvárosban. Akkor gyakorló hívőnek lenni valóban kemény dolog volt, két okból is. Egyrészt, aki templomba járt, egyben ellenzékinek is minősült, akkor is, ha politikai értelemben nem kívánt állást foglalni, pusztán a hitét kívánta megélni. Másrészt, az egyház részéről is egy mostohán kezelt város volt Dunaújváros. A közösség mindezek ellenére létezett. Emlékszem, remek közösségi élet volt, táborokat szerveztünk, túráztunk. Szinte egészen nomád körülmények között barangoltuk be az országot. Szokták volt mondani: teher alatt nő a pálma. Mi ezt a terhet akkor megéltük, megtapasztaltuk, és az üldözés építően hatott.

Karácsony ünnepét Szent Ferenc vezette be a katolikus egyházba

– A járványhelyzet okozta válságban egyre többen fordulnak a hitélet felé. Önnek e téren mi a tapasztalata?

– Választani akkor lehet, ha van alternatíva. Az emberben a teremtettségénél fogva van igény, egyfajta kötődés a transzcendencia felé. A meglátásom szerint ezzel a mai, úgymond modern ember nem mindig tud mit kezdeni, hiszen nincs kibontva. Egy krí­zisidőszakban, mint ez a járvány, sokan úgy vélik: a világ drasztikusan megváltozott, de nincs hit, amely határozott válaszokat adna a legfontosabb kérdésekre. Ilyenkor jön a kétségbeesés, a depresszió, az öngyilkosság, hiszen még választási lehetőség sem adott. A Szentírásban úgy szokták címezni: a tékozló fiú története. A fiú elmegy, majd kéri, visszatérhessen. A lényeg azonban az: a tékozló fiúnak is van hová visszatérnie. Az egyház ezt a lehetőséget, menedéket, értékrendet kínálja fel az életünk legválságosabb pillanataiban is. Mindenki valaki vagy valami után kapaszkodik. A régiek még tudták, mi a bűn, és tudtak ellene küzdeni. Az istentiszteletek alkalmával is szeretem hangsúlyozni: keresztény, katolikus ember is csak az lehet, aki bűnös. Aki nem bűnös, nem lehet hívő ember, az nem tudja a törvényt. Amint Jézus is fogalmaz, inkább elmegy az egy elveszett bárányért és otthagyja a nyájat. Érte.

– Mi ma karácsony üzenete?

– A karácsonyt Szent Ferenc vezette be a katolikus egyházba. Bár ezt gyakorta elfelejtik, korábban a karácsony nem volt nagy egyházi ünnep. Az igazán lényeges kérdés az: mit is ünneplünk igazából... Azt, hogy az Isten egy törékeny, kicsiny gyermekként adja oda magát a bűnös embernek, hogy felnevelje, és a Megváltója legyen az emberiségnek. Ez csodálatos lehetőség az emberiség és mindannyiunk számára.