Remélem, ezúttal is maradandót alkottam

Volt, aki elismerően szorította meg a kezét, mások főt hajtottak előtte, vagy egyszerűen kimondták: gratulálok! Weiszgáber János földvári kőfaragó mesterrel az avatási ceremónia után beszélgettünk.

– Köszönöm az elismerő szavakat és gesztusokat. Örülök, hogy az alkotásom sokak számára tetsző, és ezért büszkén állhatok mellette. A formamintát egy fényképről vettem, hiszen az eredeti emlékművet sokan megörökítették.

Az akkorit, Kari Ferenc József szobrászművész alkotását 1938-ban avatták föl, de a háború után elpusztították, és a maradványainak nyoma veszett.

– Az újbóli elkészítésére én kaptam a megbízatást. Az anyaga, ahogy az eredetié is, süttői mészkő. Ez egy rostos, likacsos kőzet, ami ennek ellenére több száz évet is kibír. Példaképp állíthatom a dunai hídpilléreket, amelyeket számtalan behatás ér, és mégis megállják a helyüket.

– Ezen a helyszínen a természet ezt az emlékművet is sokféle kihívás elé állíthatja, kezdve a szélsőséges időjárási jelenségektől akár az árvízig, de valamennyit ki fogja bírni. Szeretném, ha a következő nemzedékek is megőriznék ezt az emlékművet a mai formájában!

Statikailag is mestermunka

– A megtervezése nagyon komoly szellemi kihívást is jelentett. Szerencsére az elmúlt hatvan évben, amit ebben a szakmában töltöttem, volt már hasonló nagyságú feladatom, ezért bízom abban, hogy ezúttal is maradandót alkottam.

Segítség nélkül dolgozott

– Valamennyi munkafolyamatot én magam, segítség nélkül végeztem. A kőtömb súlya ugyan több tonna, de mégis egyedül, a gépeimmel mozgattam meg. A vírusos időszak miatt nehezen kaptam volna segítséget, de szívesebben is dolgozok egyedül, mert nem szeretem, ha belebeszélnek a dolgomba. Nagy és megtisztelő munka után állok. Az ünnepség minden részletében méltó volt az emlékhez és az alkotáshoz is.