Minden vallás rögzíti az alapvető pontokat

Egyes tanok szerint Mózes közvetlenül Isten kezéből, mások szerint az angyalok közvetítésével kapta a Törvényt a Sínai-hegyen. A tíz első legfontosabbat, amelyeket tízparancsolatként ismerünk, Isten az ujjával írta a két kőtáblára. A további 603 törvényt már Mózes foglalta írásba az Úr útmutatásai szerint. Összesen 613 isteni törvényről tudunk, amelyek megtalálhatók az Ószövetségen belül Mózes öt könyvében, illetve a Talmudban, ami a Tórát, vagyis az öt könyvet is magában foglalja.

Az egyiptomi rabságból való kiszabadulástól kezdve Izrael utódai, a Lévi törzséből származó papság, vagyis a leviták szellemi irányítása alatt éltek. Ők felügyelték ugyanis a vallási és a hétköznapi életében az Úr törvényeinek megtartását. A törvények értelmezői, magyarázói a rabbik voltak. Az általuk adott iránymutatások egészítették ki a nép számára nem egyértelmű tartalmakat. Ezeket az értelmezéseket az úgynevezett rabbinikus irodalom gyűjtötte össze és őrizte meg. A Talmud közel nyolcszáz rabbit említ, akiknek neve értékes prédikációik, törvénymagyarázataik miatt fennmaradt.

A Jézus korabeli zsidóság a mózesi törvények mellett köteles volt betartani a római törvényeket is, hiszen Júdea abban az időben a Római Birodalom része volt. A birodalmat képviselő helytartók általában megengedően viseltettek a zsidók sajátos szokásai iránt, nem követelték tőlük, hogy elhagyják ősi törvényeiket. Például elfogadták a sógorházasság intézményét, a házasságtörő asszony nyilvános megkövezését, a körülmetélés szokását és a mózesi törvény sok más tételét. Jézus tanításai során az egyik alkalommal így válaszolt a farizeusok kérdésére: „Nem azért jöttem, hogy a Törvényt eltöröljem, hanem azért, hogy betöltsem...” – írja Máté. Más hely­en, szintén Máté evangéliumában azt olvashatjuk: Mikor Jézust megkérdezték: „Mester, melyik a főparancs a törvényben? Jézus azt mondta nékik: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Amikor a Törvényt magyarázta alapvetően a tízparancsolatról beszélt. Sorra vette valamennyit, és példabeszédekkel magyarázta el, hogy ezután miként kell azokat értelmezniük. Egy vesszőt sem vett el az írott Tórából, csak az idők folyamán hozzátett írásmagyarázó, rabbinikus észrevételeket fejtette ki másként. Máté meg is jegyzi: „Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.”

Szent Pál levelei alapvető fordulatot hoznak a zsidó törvények értelmezésében. Ő, mint a pogányok, más szóval a nem zsidó népek térítője több helyen (a korinthusiakhoz, a rómaiakhoz) írott leveleiben kifejti, hogy Isten minden népet a magáénak tud. A rómaiakhoz írott levelében például így tanít: „nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak…” Elmagyarázza a pogányoknak, hogy a Törvény alá nem tartozók nem felelnek a mózesi törvények szerinti bűnökért, hiszen a bűn csak a törvény által minősül bűnnek. Rámutat, hogy minden nép tisztelheti továbbra is a maga szokásait. Az Újszövetség szerinti zsidókeresztényektől sem követelte meg Pál a körülmetélkedést vagy az írott Tóra elhagyását. Az új szövetség alá tartozni akaróknak nem kell a zsidók törvényeit elfogadniuk, csakis a Messiás, azaz a Jézus tanításait, aki a feltámadása óta az emberiség főpapja. A zsidókhoz írott levelében pedig Izrael népének magyarázza el, hogy miért lett Jézusból Melkizedek, és nem Áron rendje szerinti pap: „Mert róla szól a bizonyságtétel: Pap vagy te örökké, Melkizedek rendje szerint.” Melkizedek a magasságos Isten papja ugyanis nagyobb volt Ábrahámnál, mert a csatából győztesen visszatérő Ábrahámot ő áldotta meg, aki ezért tizedet adott neki mindenéből. A levita papság küldetése csak addig szólt, amíg el nem jött az új szövetség. Márpedig, „amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is.” – mondja Pál. Elmagyarázza, mi a különbség az első főpap, Áron és az új főpap, vagyis Jézus elhívatása között. „A mi főpapunk (Jézus) annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az első szövetség hibátlan lett volna, nem lett volna szükség a másodikra. Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg (ui. Áronhoz képest), amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.”

Ebből következően tovább már nincs szükség a leviták szolgálatára, mert Jézus „nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor Krisztus vére (…) mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek!” Pál egyértelműen kimondja, hogy „a korábbi parancsolatot Isten eltörli ugyan, mivel az erőtlen és haszontalan.” A tízparancsolat viszont, kiegészítve a Jézustól kapott szeretet-paranccsal, minden időkre érvényben marad, tehát e szerint kell(ene) ma is élnünk!