2020.09.17. 07:00
Méhecskék és városkép
Színes, vidám festményekkel díszítik a szomszédos trafóházat a Pannon iskola diákjai.

A Pannon Oktatási Központ az elmúlt években folyamatosan bővítette, szépítette a Kertvárosban található intézményét. A vezetőség számára fontos a társadalmi szerepvállalás, hogy tegyenek a környezetért, ennek részeként vették gondozásba például a Dózsa György úti körforgót. Borgulya Zoltán, a Pannon igazgatója elmondta, az intézmény szomszédságában van egy trafóház, és két évvel ezelőtt jött az ötletük arra, hogy a diákjaik segítségével kicsinosítanák azt. Felvették a kapcsolatot az építmény tulajdonosával, az E.ON vállalattal, amelynek vezetősége pozitívan fogadta a kezdeményezést. A cég biztosította a trafóház alapozásához szükséges eszközöket, majd jöhettek a fiatalok.

Fotó: Várkonyi Zsolt/Dunaújvárosi Hírlap
A projektet az iskolán belül Pleszné Antal Ágnes igazgatóhelyettes koordinálja, és a rajzszakkörös, kreatív diákokkal ötletelni kezdtek. Több megoldás született arról, hogy mivel is dekorálják a trafóház négy falát, amivel zömében a tanulókat, az iskolát szimbolizálják. Az első falrészre kaptárból kirepülő méhecskéket alkotnak. Aztán lesz egy pókháló, amibe beleragadhatnak a méhek, viszont ha a bölcs bagoly segítségével felvértezik magukat minden tudással, akkor kiszabadulhatnak a méhecskék.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap
Lesz egy olyan falrész, amelyen Dunaújváros jellegzetes épületeit, értékeit festik fel. Visszatérve a méhekhez, azért is választották jelképesen ezt az állatot, mert a szorgalmat, az átalakulást is szimbolizálja, s ezzel együtt a környezettudatos szemléletet is. Eredetileg idén tavasszal kezdték volna a festést, ám a járványügyi helyzet miatt elhalasztották a kivitelezést.

Most úgy döntöttek, hogy a tanévkezdés alkalmával, és amíg az időjárás is engedi, megcsinálják a fiatalokkal. Húszfős diákcsapat dolgozik rajta, sablonokat alkottak, és az alapján festenek. Pénteken délutánonként és szombaton délelőttönként gyűlnek össze, kinek hogy fér bele a szabadidejébe.