Jó nagykarácsonyinak lenni! – ténykednek a hagyományőrzők

Egy év szünet után folytatjuk a munkánkat. A tavalyi év úgy telt el, hogy nem csináltunk semmi érdemlegeset. Az előző tagságunk apránként felmondott, és ezzel kiüresedett az egyesületünk. Az új egyesületünk megszervezését az idei év januárjától kezdtük meg. Elkötelezett tagokat próbáltunk magunk mellé állítani, akik tudják azt, hogy mit jelent patriótának lenni, megtartani és ápolni a hagyományokat. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet után szépen apránként hozzá tudunk nyúlni azokhoz a feladatokhoz, amiket hellyel-közzel kigondoltunk a magunk számára. Továbbra is várjuk azokat, akik a céljainkkal azonosulni tudnak, és hasznos gondolatokkal, tettekkel szívesen csatlakoznának hozzánk – összegezte a jelenlegi helyzetet Papp László, az egyesület elnöke.

– Nehéz feladat előtt állnak.

– Nagykarácsonynak nincs eget verő történelme. Váraink és erődítményeink sincsenek. A népviseletünk sem mérhető az ebben rangos tájegységekéhez, mint például a Matyóföldön találhatóhoz. Nekünk egy szerény, a munkásemberhez méltó viseletünk van itt a Mezőföldön. Számunkra annyi jutott a történelemből, hogy időnként egy-egy hadsereg átgázolt a területünkön. A tatárok és a törökök is kiirtották az addig itt lakókat. A vész elmúltával rendre új népesség települt be a vidékünkre, hogy pásztorkodással, vagy a föld művelésével tartsák fönn magukat. Ez az életforma nem igényelt díszes ruházatot, hiszen az összes idejükben a munkájukat végezték. Hasonló okok, a szegénység miatt, díszes bútorzatokkal (mint például Hartán, ahol 1780-ból származót is láttam) sem dicsekedhetünk, csak az ötvenes-hatvanas évekből származókat tudjuk fellelni. A száz évekkel ezelőttiek a szegényes kialakításuk miatt már megsemmisültek.

– Mi az egyesület célja?

– A településünk a közösséget illetően nem egészen összetartó képet mutat mostanában. Mi azt szeretnénk, hogy ez megváltozzon, és kialakuljon az az érzés, hogy az itt élők kimondhassák: „jó nagykarácsonyinak lenni”! Azt is, hogy szeressék ezt a nagyon szép vidéket. A kedvező változást a jó közösségi élettől várjuk. A hagyományaink erősen kötődnek a katolikus egyházéhoz, ugyanis a területünk a XVIII. századtól a Zirci apátság birtoka volt. A gazdasággal és az itt élőkkel a szerzetesek törődtek ez idő alatt. A neveltetésük a ciszterci rend szabályainak megfelelően zajlott.

– A helybéli idősekre, az ő emlékeikre támaszkodnak?

– Nagyon fontos feladatunk a velünk élő idősek felkérése arra, hogy meséljék el nekünk az 1945 előtti időkből őrzött emlékeiket. Az ő ismereteik számunkra pótolhatatlan, más módon be nem szerezhető kincseket jelentenek. A kézzelfoghatók után is kutatnunk kell. Nagyon szép kézműves termékekre is lelhetünk, mellettük sok apróságra is bukkanhatunk, amik szinte minden házban megtalálhatóak, például egy-egy régi cipősdobozban pihennek. A régi családi emlékek, a papák katonai papírjai, hadifogolylevelei, a család hivatalos papírjai és bizonyítványai. A velük őrzött emlékek már közkinccsé tehetők, hiszen igazi kortörténeti emlékké váltak az elmúlt hetven-száz év alatt. Nem szabad, hogy a lomok mellett ezek is a tűzbe, vagy az enyészetbe kerüljenek.

– Mondana néhány gondolatot a három szent emlékköréről?

– A templomunkban találjuk Szent László, az utolsó magyar lovagkirály és Szent Imre herceg szobrait, valamint a Szent Istvánt ábrázoló oltárképet. A köréjük font emlékek ápolása is az egyik feladatunk lehet. Szent Imre herceg pedig a mai ifjúság példaképe lehetne.

– Nagy gond a közösségi ház hiánya is, ugye?

– A településünk legújabb kori vesztesége (ami az utolsó húsz-harminc éve történt) a korábbi közösségi házunk elveszítése. Egy nem egyszerű történet végén magánkézbe került. Jelenleg nincs megfelelő méretű, ezt a funkciót szolgáló létesítményünk. Az egyik törekvésünk pályázatok vagy egyéb források felhasználásával ennek a létrehozása, ahová korosztálytól függetlenül be lehetne menni. Egészen kis települések is rendelkeznek ilyenekkel, mint ahogy láthatjuk azt a Duna TV Ízőrzők című műsorában.