Játs(s)zunk

Egy meghatározás szerint: „a játék olyan tevékenység, amelynek közvetlen célja a versenyben a győzelem elérése... A játékot mindig különböző érzelmi megnyilvánulások kísérik, amelyek további tevékenységre ösztönző tényezőként hatnak.”

Kedden öt felnőtt embernek adhattam át cégünk mozaikkereső játékának nyereményeit. Élmény volt látni azt, ahogy kézbe, kézhez vették ezeket. Persze nem csak ilyen a játék. Játék az egész élet, jelentjük ki nemegyszer könnyelműen. „Játszunk mások türelmével... szabállyal, tűzzel.” (LGT – a szerk.) Játék a sport is, miközben kőkemény üzlet is. Az olimpiai játékokon a részvétel a fontos, nem a győzelem, hangzik az alaptétel. Pedig dehogynem. Gondoljanak csak bele abba, hogy a profi sportolók hivatásszerűen, pénzért csinálják ezt. Aztán olvasom, hogy „mennyire eltávolodik a felnőttek komoly világa a gyermekek játékos, maguk csinálta, a természet élő és élettelen világát személyes élményekkel megtöltő, egészen különleges világától, szemléletmódjától.”

Pedig amikor gyermekünk, unokánk születik, örömmel merülünk el az ő világukban, kilépve egy kicsit a hétköznapok monotonitásából. Hiszen minden játék tanít, nevel is bennünket. Tegyük azt a családban, a munkahelyen, baráti közösségben. Önfegyelemre, lemondásra, arra, hogy odafigyeljünk egymásra és még sok mindenre. És látják, a játékon keresztül el is érkeztünk a nagybetűs élethez. Így már nem is olyan könnyelmű kijelentés ez.

Vezető képünk illusztráció.