Dédelgetett eszménye: minden ember harmóniában él együtt

Meghatározó dátum volt a Dél-afrikai Köztársaság történelmében az 1990. február 11., mert ezen a napon szabadult ki 27 évi fogságából Nelson Mandela dél-afrikai fekete aktivista, a későbbi Nobel-békedíjas, dél-afrikai elnök. A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, Dél-Afrikában és szerte a világon, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.

Az apartheidellenes (faji elkülönítés politikája ellen harcoló) aktivista 1918. július 19-én született az akkori Dél-afrikai Unióban lévő Mvezóban. Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba királyi dinasztia sarja, egy thembu törzsfőnök fia. Apja Gadla Henry Mphakanyiswa (vagy más néven Henry Mgdala Mandela) a thembu törzs királyának, Dalindyebónak volt a bizalmi embere. Négy felesége volt, Mandela a harmadik feleségétől, a metodista Nosekeni Fannytól született. Mandela második neve, a Rolihlahla xhosza nyelven annyit jelent: „aki bajba sodorja magát”.

Nyugati típusú neveltetésben részesült, tanulmányit egy metodista általános iskolában kezdte, majd később Fort Beaufortban a Healdtown Methodist College tanulója lett. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei-University College-ba, de két év múlva kizárták az egyetemről, mert diáktüntetéseken vett részt.

Nelson Mandela korunk egyik legkiemelkedőbb emberi jogi harcosa volt

Családi okok végett Johannesburgba ment, ahol megismerkedett Walter Sisuluval, az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) későbbi főtitkárával, aki segített neki, hogy a Witwatersrandi Egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait. Az Alex­andria nevű fekete negyedben telepedett le, ahol mindinkább megtapasztalta a radikális faji elkülönítés embertelenségét, ezért belépett a feketékért harcoló ANC-be. Nemsokára már a mozgalom ifjúsági szövetségének titkára lett, házasságot kötött Evelyn Ntoko Maséval, és négy gyermekük született.

A politika színterén

A dél-afrikai fehéreket tömörítő párt 1948-ban került hatalomra, célkitűzésük a faji elkülönítés megszigorítása volt, ami merőben ellentétes volt az ANC elveivel. A fekete fiatalok élükön Mandelával harcias állásponton voltak, ezért komoly megmozdulásokat és tiltakozásokat szerveztek az új hatalom ellen.

1950. május 1-jével kezdődött egy tiltakozássorozat, amely egységbe forrasztotta az ANC-t a kommunista párttal, a szakszervezetekkel és a Dél-Afrikában élő indiaiak jogaiért harcoló Indiai Kongresszussal. A rendőrök brutálisan léptek fel a tüntetők ellen, minek következtében tizennyolc fekete lakos életét vesztette. Mandeláék eleinte vonakodtak részt venni a megmozdulásban, de a halálos áldozatok száma meg­győzte őket, hogy részt vegyenek az eseményekben. Nem sokára az ellenszegülési kampány főszervezőjévé választották, és a különböző polgárjogi aktivistákkal együtt küzdött a nem fehérek mozgásszabadságát korlátozó övezetátlépési engedély és más apartheid-jogszabályok eltörléséért. Megválasztották az ANC elnökhelyettesének, ezzel a hatóságok látószögébe került, majd egy zavargás következtében több társával együtt letartóztatták. Kemény szabályokat alkalmaztak rájuk, nem vehettek részt gyűléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, mint például a törvényszékekre. Megfigyelés alá helyezték őket, törvény által megtiltották, hogy írásaikat bárki közreadja, vagy akár csak idézzen belőlük.

Ekkor dolgozza ki Mandela az M tervet, miszerint a feketék jogaiért harcoló mozgalomnak a föld alá kell vonulnia, erős lakhelyi csoportokat kell létrehozni, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással. Oliver Tambóval Johannesburgban megnyitotta első fekete ügyvédi irodáját, így próbáltak törvényes segítséget nyújtani a fekete lakosságnak. Az apartheidtörvények alapján ugyanis a feketéket kisebb vétségek miatt is súlyos börtönbüntetésre ítélték, a munka vagy föld nélkülieket pedig indok nélkül letartóztathatták.

Nelson Mandela, akit időközben ismét megfosztottak mozgásszabadságától, 1955-ben álnéven részt vett egy össz­népi kongresszuson, amelyen közös szövetségre lépett az ANC, a színes bőrűek kongresszusa, a dél-ázsiai kongresszus és a fehérek demokratikus kongresszusa. Itt közösen elfogadtak egy szabadságjogi chartát (okirat, fontos politikai jogokat tartalmazó okmány), amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy bőr- és színkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. Ez az okirat lett az ANC meghatározó okmánya.

Az elnyomó politikát folytató dél-afrikai kormány válaszul 1956 decemberében 156 társával együtt letartóztatta Mandelát, majd hazaárulás, valamint kommunista felkelés előkészítésének vádjával illették őket. A per 4 évig húzódott, de nem tudtak rájuk bizonyítani semmilyen bűncselekményt, így a bíróság minden vádlottat felmentett. Mandela ez idő alatt elvált hitvesétől, és 1957-ben feleségül vett egy fiatal szociális munkást, Winnie Madikizelát.

Nem sokat kellett várni a következő vérfürdőre, 1960-ban a rendőrség Sharpeville-ben a tüntetők közzé lőtt, és 69 ember életét vesztette, ami hatalmas nemzetközi felháborodáshoz vezetett. A válság egyre súlyosabb lett, ezért rendkívüli állapotot hirdetettek meg az országban, aminek követeztében több mint 22 ezer embert tartóztattak le, így Nelson Mandelát is. A dél-afrikai kormány ezek után törvényen kívül helyezte az ­ANC-t és az ország első számú ellenségének nyilvánította. Egyben viszont azt a látszatot szerette volna kialakítani, hogy a feketék szabadsága egyre nő, így úgynevezett „független fekete államokat” hozott létre, amelyek valójában rezervátumok voltak, ezek lettek az úgynevezett bantusztánok.

Mandela tiltakozott e lépés ellen, majd illegalitásba vonult és létrehozta az Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) nevezetű föld alatti katonai szervezetet, amely különböző gerilla- és szabotázsakciókat hajtott végre. 1962-ben Afrika-szerte, adományokat gyűjtött harcához, de amikor hazatért, letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítélték, majd szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával állították bíróság elé, és két év múlva életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A Fokváros melletti hírhedt Robben-szigetre szállították, Mandela volt a 466. fogoly, aki ide érkezett, ezért tisztelői ma is, mint a 46664-es fogolyként emlegetik. Többször is elutasította, hogy a szabadságáért cserébe feladja politikai álláspontját.

A börtönben lévő Mandela nem irányíthatta tovább az apartheidellenes mozgalmat, de felesége, Winnie az ANC meghatározó alakjává nőtte ki magát. A mozgalom az 1970-es években is folytatta tevékenységét. Bár a dél-afrikai hatalom minden eszközzel védelmezte az apartheidet, a nemzetközi és a belső nyomás végül is kikényszerítette a változásokat, ami Mandela 1990-es szabadon bocsátását eredményezte.

Mint Dél-Afrika elnöke

Az első demokratikus dél-afrikai választásokat 1994-ben tartották meg, ekkor az ANC nagy fölénnyel nyert, Nelson Mandelát pedig megválasztották az ország első színes bőrű elnökének. Államfőként meg kellett oldania a feketék feltörekvő igényeit és egyben a fehérek félelmeinek leküzdését.

1999 júniusáig állt országa élén, azonban nem indult újra az elnöki posztért, de politikailag aktív maradt.

2012-ben kétszer is tüdő­gyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, ezenkívül epeműtétet is végeztek rajta. Mandela még börtönévei alatt kapott tuberkulózist, és az 1980-as évek óta folyamatosan küzdött valamilyen tüdőfertőzéssel.

Életének 95. évében hunyt el, 2013. december 5-én, szülőfalujában temették el.

Nelson Mandela korunk egyik legkiemelkedőbb emberi jogi harcosa volt, akinek népe szabadsága iránti elkötelezettsége miatt, az egész világon tisztelték és példaképpé vált az elkövetkezendő idők emberi jogi aktivistáinak.

Felhasznált irodalom:

Búr Gábor: Nelson Mandela

Nelson Mandela: A szabadság útján. Nyitott Könyvműhely, 2008, fordította Frida Balázs (Afrika feketén-fehéren sorozat)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nelson_Mandela

Alec Russell: Harc Dél-Afrika lelkéért. Mandela után; ford. HVG Könyvek, Bp., 2010

https://hu.humanrights.com/voices-for-human-rights/nelson-mandela.html