Hunyadi János világraszóló győzelme Nándorfehérvárnál

A mai szerb főváros, Belgrád területén lejátszódó küzdelem, a magyar–török háborúk egyik legjelentősebb eseménye volt. A magyarokból és szerbekből álló, 7 ezer főt számláló keresztény seregek Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték a nagy túlerővel szemben is a várat. II. Meh­med július 4-én vette ostrom alá a várat. A nándorfehérvári védőkhöz időközben csatlakozott 10 ezer katonájával Hunyadi János és Kapisztrán János a maga 35 ezres keresztesével, majd július 22-én együttes erővel a vár melletti csatában legyőzték a törököket. Hunyadi július 14-én áttörte a török hajózárat a Dunán, és úgy csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály seregéhez.

Az egyesült keresztény sereg július 21-én visszaverte II. Meh­med támadását, majd július 22-én kitört a várból, és a 70 éves szerzetes, Kapisztrán János irányítása alatt álló hadak segítségével vereséget mért a török hadseregre, amelyet időközben pestis és ellátási nehézségek is sújtottak.

A nándorfehérvári diadal hetven évre megállította a török további európai előretörését. A III. Kallixtusz pápa rendelettel bevezetett déli harangszó, a keresztény világban a nándorfehérvári győzelemre emlékeztet.

A vár

A nándorfehérvári vár tervszerűen végvárrá való átalakítása az 1410-es években Luxemburgi Zsigmond király reformjai keretében kezdődtek el. A rendszer kiépítésében jelentős szerepet játszott hadvezére Ozorai Pipó is, majd az ő halála után folytatódott a vár megerősítése. A vár földrajzi helyzetéből kiindulva, jelentős szerepet játszott a magyar déli határvédelemben. Kulcs­szerepe abban rejlett, hogy egy támadó seregnek, amely Magyarország ellen indulna, mindenféleképpen el kellett, hogy haladjon a vár mellett. A korabeli hadseregek felvonulásakor ugyanis a legnagyobb problémát az ivóvízellátás jelentette, ezért a csapatok igyekeztek valamilyen folyóvíz közelében maradni. Az is döntő szempont volt, hogy a hadieszközök szállítását vízi úton tudják lebonyolítani. A vár az akkori kor várépítési technikának megfelelően épült, de egyben ez okozta sebezhetőségét is. Az 1400-as évek elején még csak kifejlődőben volt az ostromtüzérség, a várak falait így vékonyra és magasra építették. A magas falak az erős ágyúzás hatására könnyen leomolhattak. A várvédők helyzetét éppen az tette kilátástalanná, hogy a török hadsereg a kor egyik legmodernebb és legnagyobb tüzérségével volt felszerelve.

A nándorfehérvári ütközet

II. Mehmed 1455 egész évét és 1456 telét teljes egészében a hadi előkészületeknek szentelte. A török sereg 1456 májusában elindult a közel ezer kilométeres útra. A korabeli szemtanúk a sereg létszámát 150 ezer főre becsülték. Az új kutatások szerint viszont a török sereg reguláris (harcoló alakulat) állományának létszáma csak 40 ezer lehetett, mert a török sereget nagyszámú irreguláris (nem harcoló alakulat) is kísérte. Abban egyetértés van a különböző vélemények között, hogy II. Mehmed közel 70 ezer emberrel vonult Nándorfehérvár alá. A várat védők létszáma viszont többé-kevésbé pontos, a krónikák közel 7 ezer katonáról szólnak.

Az ostrom 1456. július 4-én török ágyútűzzel kezdődött. A szultán mindössze egy rohamot tervezett. Szerinte a folyamatos ágyútűz és az utánpótlások elzárása majd meggyengíti a védőket, így egy roham elég lesz a győzelemre. Az ostromló szárazföldi csapatok csak a Duna és a Száva összefolyása előtti részt szállták meg, még a török hajóhad parancsnoka Baltoglu admirális a rendelkezésére álló 200 hajóval teljesen lezárta a Dunát.

Előnyt jelentett ugyanakkor a vízen támadó magyar csapatok számára az is, hogy a Duna folyásának irányában támadhattak, miközben a török hajóknak a helyben maradáshoz is erőt kellett kifejteniük, viszont ha leláncolták azokat, elvesztették a manőverezés lehetőségét. A hajók összetorlódtak, majd ádáz kézitusa kezdődött.

A török Szeád-ed Din leírása szerint „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.”

Szilágyi Mihály közben negyven naszáddal, fedélzetükön hajózáshoz értő több száz szerb harcossal Hunyadi megsegítésére indult és ez volt a döntő fordulat, ezzel megnyílt a várba vezető út a felmentő sereg előtt. A vízi út szabaddá tétele után Hunyadi mindenek­előtt élelmet szállíttatott a kiéheztetett helyőrségnek, majd seregét két részre osztotta. A keresztesek Kapisztrán vezetése alatt a Száva bal partján letáboroztak, Hunyadi pedig saját serege élén csatlakozott a vár védőihez. A szakadatlan tüzérségi tűz szinte már romhalmazzá változtatta a várat, a túlerőben lévő törökök már könnyebben érvényesíthették számbéli fölényüket, így a szultán július 21-én kiadta a parancsot a döntő rohamra. A török seregben ekkor már jelentősek voltak az ellátási gondok és a pestis is felütötte a fejét. Hunyadi az utolsó pillanatban még négyezer pihent keresztest berendelt a várba, így a védők létszáma húszezer fölé emelkedett.

A törökök taktikája

A török hagyományos taktikával támadott, elöl az alacsonyabb harcértékű erők, hogy a keresztények tüzét magukra vonják, majd mögöttük a szpáhik és a janicsárok. A védők a hatalmas nyomásnak nem tudtak ellenállni, néhány óra múlva kénytelenek voltak feladni a várost. Éjfél után a harc már a vár falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott.

A szultán pasai rangot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért, a magyarok pedig ezt igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe hőstettét, amellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. Hajnalra viszont megváltozott a helyzet, friss keresztes erők jöttek a védők segítségére, így együttes erővel a törököt kiszorították a várból. Az ostromló sereg nagy veszteséget szenvedett, a pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. II. Mehmed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.

A korabeli szemtanúk 150 ezer főre becsülték a török sereg létszámát

Hunyadi tiltása ellenére Kapisztrán János katonái megtámadták a szultán seregét és csak egy hajszálon múlott, hogy nem vallottak kudarcot. Kapisztrán először megpróbálta visszaparancsolni embereit a várfalak mögé, de amikor mintegy kétezer keresztes gyűlt köré és a török tábor felé indult, az idős szerzetes fegyver helyett keresztet tartva a magasba így buzdította támadásra katonáit.

II. Mehmed az ellentámadással súlyos hibát követett el, mert lovasságát elvonva, védelem nélkül hagyta a török tüzérséget. Hunyadi azonnal felismerte a váratlanul adódó esélyt, összeszedte maradék nehézlovasságát, majd a várból kitörve, egy lendületes támadással elfoglalta az ellenséges ágyúállásokat. A török tüzéreknek még arra sem maradt idejük, hogy az ágyúkat használhatatlanná tegyék, így a magyarok hátulról lőni kezdték a Száva felé rohamozó török lovasságot. Hunyadi gyors helyzetfelismerése eldöntötte a csatát.

A magyar lovasok ezután oldalba támadták a két tűz közé került török lovasságot. Közben a keresztesek rohama Kapisztránnal az élén elérte a török tábort. Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a várból, és csatlakozott a harcolókhoz. Mindezek a váratlan fejlemények megmagyarázhatatlan félelmet és bénultságot keltettek a törökökben, akik végül menekülni kezdtek, a kereszteseknek pedig sikerült elfoglalniuk az ellenség táborát.

A szultán még megpróbálta visszaszerezni az elveszett ágyúkat, de akciója sikertelenül végződött. Az uralkodó bátor egyéniség volt, mert személyesen is belevetette magát a küzdelembe, egy magyar lovast csata közben meg is ölt, de combjába nyílvessző fúródott, eszméletét vesztette, mire katonái kimenekítették a csatatérről. A török sereg ekkor, teljes felszerelését hátrahagyva menekült. II. Mehmed, amikor magához tért és szembesült a veszteségekkel, mérget kívánt inni, hogy így vessen véget életének, de szolgái megtagadták kérését.

A legyőzött szultán megmaradt haderejével szégyenszemre visszakullogott Konstantinápolyba.

Felhasznált irodalom:

Held József: Hányan és kik harcoltak Nándorfehérvárnál? (História 1984/6)

Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985,

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nándorfehérvári_diadal

Kulcsár Péter: Kapisztrán János, Gondolat Könyvkiadó – 1987,

Thuróczi János: A magyarok krónikája, Helikon Kiadó 1986

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1456_julius_22_a_nandorfehervari_diadal