elszabadultak a decibelek

2019.06.13. 07:00

Jó alkalom közelebb kerülni a fiatalokhoz

Már a fesztivál kezdete előtti is helyszíni bejárást tartott Cserna Gábor polgármester, aki a szerdai nyitónapot sem hagyta ki, s örömmel látta, hogy a szervezők mindennel elkészültek a nyitásra, hogy fogadhassák a látogatókat.

Gróf András

– Ma már egyértelműen helye van a dunaújvárosi kiemelt rendezvények sorában a DUDIK-nak, amit elfogadtak és minden évben várnak az emberek, korosztálytól függetlenül. A jó szervezés adott, a fellépők szintén változatosak, az ország legismertebb zenekarai mellett a helyi, környékbeli együttesek is színpadra lépnek, az időjárás az igazi nyarat idézi, azaz minden adott ahhoz, hogy egy kiváló és sok látogatót vonzó eseményen legyünk túl. Az önkormányzat anyagilag is támogatja évek óta a rendezvényt, most sem volt ez másként, s a DVG Zrt. révén a szervezésből is kivesszük a részünket.

Kiss Ádám egyetemi kancellár, dr. András István rektor és Cserna Gábor polgármester
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A DUDIK tizenegy évvel ezelőtt még főiskolai hallgatói rendezvényeként indult, hogy aztán ennyi idő alatt régiós zenei fesztivállá váljon, túlnőve a campus falain, aminek a Dunaújvárosi Egyetem rektora, dr. András István nagyon örül.

– A lehetséges eszközeinkkel a mai napig részt vállalunk a lebonyolításban, de büszkeség, hogy az önkormányzat és Cserna Gábor polgármester mellett az ország legnagyobb vállalatait is magunk mellett tudhatjuk, illetve a DUE régi támogatóit, dr. Dorkota Lajos MEKH-elnököt és dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztost is. Azt mondom, a campus és a város közötti szinergia tökéletesen illik erre az eseményre, hiszen egy plusz egy több mint kettő. Részünkről a ­DUDIK is egy kiváló alkalom, hogy közelebb kerüljünk a fiatalokhoz, főleg, hogy a pótfelvételi eljárásban talán az utolsó alkalom, hogy emelt szintű érettségi, valamint nyelvvizsga nélkül be lehessen kerülni a felsőoktatásba. Éppen ezért egy külön sátorban jelen vagyunk folyamatosan, hogy amikor szünet van a koncertek között, vagy valaki egy kicsit árnyas helyre vágyik, akkor megszólítsuk a jelenlévőket – mondta a rektor.

Dr. András István nem csupán „hivatalból” van jelen a négy nap során, hiszen számára is kedves előadók lépnek színpadra, kiemelve Ákost, Magyarország egyik legnépszerűbb előadóját, aki szombaton tíz esztendő után – legutóbb akkor még főiskolai csarnokban koncertezett – lép fel ismét Dunaújvárosban és a ­DUDIK-on. Ráadásul ez a buli a legfiatalabb és az idősebb korosztályokat egyaránt megszólítja, a családias, önfeledt hangulat pedig mindig garantált a város legjobb, s talán legszebb fesztiválhelyszínén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában