Márton László író, műfordító volt az Utószó Irodalmi Antológia vendége

A megszokott helyén, a Kortárs Művészeti Intézetben újra és újra éledő periodika, az Utószó Irodalmi Antológia sorozatában a könyvhét alkalmából két szerzőt hívtak meg. Elsőként Márton László író, műfordító ült az Uitz Teremben Gyöngyössy Csaba mellett a közönség elé. Az a sajátos helyzet állt elő, hogy a könyvhétre megjelenő új könyvét még csak nyomdai levonat formájában tudta elhozni, ám ezért nagyban kárpótolta közönségét azzal, hogy a jó másfél órás beszélgetés végén egy „rövid”, nagyjából húszperces felolvasást tartott a Két obeliszk című kötetből. Ebből is kiviláglik, hogy Márton László nem riad meg a vele farkasszemet néző szempároktól, bármennyi is legyen az. Az antológián ezügyben komoly panaszra nem lehetett ok, számosan voltak kíváncsiak a termékeny író gondolataira élőben is.

A moderátor elárulta, már régóta tervezték meghívni a szerzőt egy beszélgetésre, ugyanis az ő életműve egészen fantasztikus, egészen messziről, a legelső, 1984-ben megjelent Menedék című kötettől indulva. A beszélgetésből kiderült, szokásává vált, hogy ír egy regényt, aztán pihenésképpen a német nyelvterületről lefordít egy mondjuk nyolcezer soros művet, aztán jöhet a következő regény. Kiderült, a családban senki nem volt, aki az irodalom felé elindította volna. – Mindig is író akartam lenni. Még nem tudtam sem írni, sem olvasni, akkor is író akartam lenni, csak nem tudtam, hogy ez az – jelentette ki. Ugyanis szeretett kitalálni dolgokat. Aztán ez valahogy az élete részévé vált. Elárulta, hogy élete első regényét Hódmezővásárhelyen írta, és azoknak a barátainak olvasta fel időről időre, akiket az egyetemen, illetve a laktanyában ismert meg. Ez soha, sehol nem jelent meg. Ezen keresztül viszont nagyon sok mindenre rájött. Merthogy – mint mondja – az írás ilyen, hogy az embernek magától kell rájönnie a dolgokra, nincsenek kész szabályok, ellentétben más mesterségekkel, mondjuk a villanyszereléssel. A költészetben szerinte egyszerűbb a helyzet, mert az, hogy mi egy szonett vagy egy óda, az többé-kevésbé elmondható, de hogy mi egy regény, az sokkal nehezebben. Első sorban erre kell rájönni, meg arra, hogy mi az, amit az ember úgy tud, ahogyan más nem – mondta.

„Akkor is író akartam lenni, csak még nem tudtam, hogy ez az”

Nem könnyű egy másfél órás, irodalmi alapokon nyugvó standup comedy hangulatát, tartalmát visszaadni, nem is próbálkoznék meg vele. Legyen annyi elegendő, hogy a számtalan intellektuális poén között azért kiderült, hogy például egy Faust-fordítás során sokat meg lehet tanulni a szerzőtől, és mondjuk igaz az információ, hogy Márton tud rímekben különféle versformákban írni, de nem költő.