Erzsike a legelsők között került ide, kivette részét a városépítésből

Ha csak úgy szemben ülne az ember Erzsikével, azaz Horváth Gyula Istvánnéval Gábor Áron utcai lakásában, és beszélget vele pár percet, semmiképp sem jutna az eszébe, hogy ez a stramm kis nő már: kilencven esztendős! Pedig annyi bizony, de a kor csak járás közben mutatkozik meg rajta: már erősen fájdítja a lábát.

Aki viszont valamilyen várostörténeti tanfolyamot szervez a közeljövőben, azt javaslom neki: Erzsikét semmiképp se hagyja ki belőle! 1950-ben került ide a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászalsószentgyörgyről, a legelsők között, és mi tagadás, alaposan kivette a részét a városépítésből. Előbb az úgynevezett magasépítő vállalatnál, aztán a vendéglátásban (ő még emlékszik arra, hogy mi volt a Lepra: egy nem túl jó hírű, de valójában kedélyes kis söröző a Béke téren...), majd volt fűszeres, aztán a dolgozott a ruhagyárban, végül a vasműben, a hideghengerműben.

A patyolat kis lakásban millió emlék található

Férjével, aki hat éve hagyta özvegyen, két gyermeket neveltek fel. Akiktől nyolc unoka és hét dédunoka származik, Erzsike végtelen örömére! Fájós láb ide vagy oda, hetente egyszer azért még csak-csak elmegy a piacra, ahová nem is olyan régen még naponta járt. Aztán lánya nagy fejfájására a kétszobás lakást is sokat rendezgeti, alakítgatja: bútorokat tol innen oda, onnan ide, takarít, rendezget.

Van mit: a patyolat kis lakásban millió emlék, fénykép, nipp, váza őrzi a múltat, egy-egy kirándulás, illetve nyaralás emlékét. És Erzsike mindenről képes mosolyogva beszélni, az olyan emberek bölcsességével, akik tudják: nem kell siratni, ami elmúlt, hanem örülni kell annak, ami volt!