2018.04.18. 15:00
Hat év alatt nagy családdá kovácsolódott az osztályom
Végzős vagyok. Megint végzős. Tavaly előtt 12-es ballagó diákként egyszer már átélhettem ezt az érzést, pontosabban csak egy hasonló érzést, hiszen akkor tudtam, hogy 2 évig még ebbe a közegbe fogok járni. Ugyanazok az emberek vesznek majd körül, így nem is volt teljesen búcsúnak mondható. Viszont most már nem ez a helyzet.
Ahogy közeledik május 4., egyre jobban tudatosul bennem, hogy most tényleg elmegyek, itthagyok mindent, a
14/a-t, a Hildet, a kollégiumot, a barátokat, Dunaújvárost. Tudjátok, ez teljesen ugyanaz az érzés, mintha szakítanátok a párotokkal. Mert végül is ha úgy nézzük a dolgokat, ez fog történni.
6 év nagyon hosszú idő. Hosszú idő arra, hogy emlékeket, élményeket szerezzek, barátságokat kössek, és hogy az osztályomat már családnak tekinthessem. Mert mi azok vagyunk, a 14/a, egy nagy család, akik mindent tudnak egymásról, a tanárokról és az iskola minden centijéről.
Tudtuk, kinek mi az erőssége, gyengesége, kihez kell fordulni segítségért dolgozat közben, ki a meggyőző, ha épp fontos dolgot akarunk megbeszélni a tanárral, ki az, aki a kajájával megmenti az osztályt. Tudtuk, hogy halasszuk el a dolgozatokat stb. Szóval tényleg mindent, és ez nagy biztonságot jelentett számunkra.
Ebből a biztonságos világból kell kilépnünk május 4-én, még ha nem szeretnénk, akkor is. És olyan gyorsan történik minden, az előbb még csak szeptember volt, karácsony, újév, szalagavató és tádám, a következő már a ballagás. Csak kapkodom a fejem, hogy hova tűnt az az idő, amit még együtt tölthetünk, mert ez a pár nap nekem még nem elég. 6 évet kell itthagynom, azt nem lehet akárhogy. De rá kellett döbbennem, hogy ez az idő elfogyott, és ez elszomorít. Ballagok, végzős vagyok, ezek a szavak járnak csak a fejemben, már hetek óta, és most, amikor meg fog valósulni: bár ne tenné. Nem akarom itthagyni a tanáraimat, barátaimat, az iskolámat. Mert igen, ezek már az enyémek, az én emlékeim, amelyeket meg fogok őrizni örökre. Még akkor is, ha szétszéledünk a nagyvilágban, céljainkat hajtva, keresve, ha nekivágunk az ismeretlennek, ha tovább feszegetjük határainkat, új barátokat, élményeket szerzünk. Mindegy, mi történik, ez az én 6 évem. Lassan képes leszek elengedni, és még több ilyen 6 évet magamévá tenni. De addig is induljunk vígan és remélve, a boldog szép jövő elébe.
Torma Rebeka 14/a
Hild Iskola
