Budai Árpád Dunaújvárosban is átadta tudását

A felsőoktatásban a tanárszakokra jelentkezők egy része a társadalmi felemelkedés, az elsőgenerációs értelmiségivé válás lehetőségét látja benne. Részben ennek is köszönhető, hogy a végzés után sokan elhagyják a pályát. Nehéz mesterség, ahol gyakran még a kiégés veszélyével is számolni kell.

A tanárképzésben a jelentkezők közül csupán minden ötödik férfi. A szakma egyelőre még mindig alulértékelt. A felelősség viszont egyre nagyobb, a feladat bonyolultabb lett. Ma már az az elvárás, hogy a tudáson túl, a társadalmi léthez szükséges alkalmazkodási készségeket, kompetenciákat is át kell adni a gyerekeknek, és mindeközben a nevelőnek is folytonos alkalmazkodásra, megújulásra van szüksége.

A pályára kerülésben nagy szerepe van a családi indíttatásnak, az átörökítési hatásnak. A pedagógusszülőkkel vagy nagyszülőkkel rendelkezők nagyobb valószínűséggel választják maguk is a pedagóguspályát. Ilyen családból származik Budai Árpád, a kulcsi általános iskola igazgatója is. Tréfásan megjegyzi, hogy náluk egy családi összejövetel gyakran egy testületi értekezlethez hasonlít, hiszen az édesapja, a testvére, a sógornője és az unokatestvére is tanár. Még a távoli ősök között is olyan személyeket találunk, mint Veres Pálné Beniczky Hermin, az első magyarországi nőnevelő intézet megalapítója, akiről Madách az Ember tragédiájában az eszményi nőalakját megmintázta.

Árpád azonban először nem pedagógus akart lenni. Gyerekkorában inkább a természet vonzotta. A Palócföldön és a Mátra vidéki fafaragók között, ahol felnőtt, számtalan élményt szerzett az erdők rengetegében, ahol a híres betyár, Vidróczky is tanyázott. Az egri erdészeti szakközépiskolát is azért választotta, hogy erdőmérnök lehessen. Mivel a középiskolában a jó tanulmányi eredménye mellett, közép- és hosszútávfutó atlétaként kitűnő eredményeket ért el, így az edzője azt tanácsolta, ne menjen Sopronba erdésznek, inkább jelentkezzen az egri tanárképzőbe, mert így folytathatja a sportolást. A családi előzmények után nem volt idegen számára a gondolat.

Biológia-technika szakon végzett. A biológiai tanulmányok során nagy hasznát vette a középiskolában szerzett tudásának, hiszen már ismerte a növényeket és állatokat, sőt a latin nevüket is tudta. A technika szak pedig a barkácsolás iránti vonzódását segítette művészi szintre fejleszteni.

Fiatalon, még a főiskolás évek alatt megházasodott, és a végzés után feleségével olyan helyet kerestek, ahol együtt ­taníthatnak, és a saját lábukon állhatnak. Így kerültek a dánieltelepi, majd később az önállósodás után a daruszentmiklósi általános iskolába, ahol tizenöt évig tanított, ebből tizenegy évig iskolaigazgató is volt. ­Huszonhét évesen lett az ország, akkor legfiatalabb igazgatója! Később több helyen is megfordult, tanított Dunaújvárosban a Szilágyiban, a Szórádban, mielőtt 2013-ban megpályázta és elnyerte a kulcsi iskola veze­tését.

Az igazgatói feladatok ellátása mellett a tanítástól sem szakadt el. Különösen szívesen oktatja a technikát, ahol a gye­rekeknek átadhatja a famegmunkálás iránti szeretetét, a különböző hasznos dolgok elkészítése során megismertetheti velük a szerszámokat és azok használatát.

Teológiai tanulmányait a református hitoktatásban kamatoztatja, amit a maga által készített szemléltető eszközökkel igyekszik érdekesebbé tenni. Az égő csipkebokor, Bábel tornya vagy Noé bárkája, ha kézbe fogható, jobban megragadja a gyerekek képzeletét, mint a rajz vagy az elmesélés. Megalkotta fából a tizennégy stációt, hogy a hittanosoknak könnyebb legyen elképzelni Jézus keresztútját. Sok egyéb dolgot is kifarag: dísztárgyakat, vallási szimbólumokat, óvodásoknak szituációs játékot, ajándékba egy kulcsot az elsősöknek és a ballagó diákoknak, a kollégáinak karácsonyi ajándékot készít.

Az otthonukban egy jól felszerelt kis műhelyt alakított ki magának, ahol, ha ideje engedi, órákig képes alkotni. Több sikeres kiállítása is volt már. Három felnőtt gyerek édesapja, kettő már diplomás, a harmadik most érettségizik. Csendes, nyugodt kedves egyéniség. Igaz, nem lett erdész, de így is minden fa az övé, mindegyikben felfedezi a kibontható műalkotást.

Rodin, a francia szobrász így fogalmazta meg ezt: „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.”