Nem mindennapi történet az emberségről, Baracsról

„Marika szomszédja egy negyvenéves, súlyosan rákbeteg asszony. Tíz éve települt át a fiával Romániából Magyarországra. Mivel senkijük sem volt itthon, Marika a szárnya alá vette a fiatalasszonyt. Mindennel és mindenben segítette őt, rendszeresen feljárt vele Budapestre a kemoterápiára, mondhatni anyja helyett anyja volt. Rajta kívül az utcabeli asszonyok és az önkormányzat szociális segítője is szeretettel gondoskodott róla nap mint nap.

A rák utolsó stádiumában légzőkészülékre volt szüksége az asszonynak. Marika elmondása alapján a baj akkor lett igazán aggasztó, amikor a sorozatos rosszullétekkor a beteg elhasználta az oxigént, kifogyóban volt a palack. Azonnal értesítettem a háziorvost, dr. Fekete Borbálát, és elmondtam neki mi a gond. A doktornő perceken belül megérkezett. Látta, hogy nagy a baj, a légzés megtámogatásához szükség van sürgősen egy új palackra.

Ami ezután történt az nem mindennapi. A Baracshoz legközelebbi oxigénpalack-elosztó hely Alsónémediben található – ami nem itt van a szomszédban. A doktornő beült a saját autójába, azonnal elhajtott Alsónémedibe, és erős nyomást gyakorolva az ottani elosztóra szerzett palackot a betegének, napi bérleti díj ellenében. Mindezt a saját költségén vállalta!

Amikor a szállító legközelebb hozta az új palackot, azt mondta Marikának, hogy soha az életben nem hallott és nem látott még senkit, aki így kiállt azért, hogy könnyebbé, elviselhetőbbé tegye a betege életét! Ő dr. Fekete Borbála, a mi orvosunk!

A rákbeteg fiatalasszony azóta sajnos elhunyt. Romániában a halottaktól úgy búcsúznak: „Legyen neki könnyű a föld”. Mi, baracsiak is így köszönünk most el tőle.

Valamint azt szeretnénk, tudja meg mindenki: az igaz magyar ember jóakaratú, önzetlen, emberséges. Amilyen a mi doktornőnk, és amilyenek a betegnek segítő baracsiak is.”