szereti és ismeri őket

2018.01.28. 09:00

Különleges kapcsolata van a növényekkel a bölcskei Keresztes Zoltánnak

Eddig még nem volt nagyon kemény a tél, és ha így haladunk, lassan már kezdhetjük is a kerti munkákat. Sorrendben, ahogy előírják a szakirodalomban, metszés, lemosó permetezés. A növényekkel foglalkozni kell, legalább annyit, mint magunkkal, ha azt akarjuk, hogy kihozzák magukból mindazt, ami elvárható tőlük.

MENYHÁRT FERENC ÉS ZSIROS MÁRIA

A növények szakképzett gondozója a növényorvos elegáns nevet viseli, ami csak az első pillanatban meglepő. Már a XVII. században voltak növényorvosok, mint például a Posoni kert írója, Lippai János. Így intette a korabeli kertészkedőket: „Aki azt akarja, hogy az földi bolhik ne árcsanak az uborkának, dugjon fekete gyópárt környös-kör az uborka gyökere körül.”

A szakma azóta is fejlődik, mert igencsak nehéz lépést tartani a megváltozott körülményekkel. Ismeretlen fajok és kórokozók kerülnek be, amikkel meg kell küzdeni. Ennek a küzdelemnek egyik kiválósága a bölcskei Keresztes Zoltán. Ez a rendkívül, célratörő, nagy munkabírású érdekes egyéniségű fiatalember, családi indíttatásból került a szakmába. Ősei egyik ága már a XVI. században Bölcskén élt, szőlőműveléssel és marhahajcsárkodással foglalkozott. A másik ág Mária Terézia idején került a környékre. Édesapja iparos ember volt, majd egy komoly betegség után foglalkozást váltott, és gazdálkodni kezdett. Zoltán szinte belenőtt a kertészeti munkákba, így a nyolcadik osztály után az akkor elindított farmerképzésre jelentkezett, Kalocsára. Innen már egyenesen vezetett az út az agráregyetemre, a Georgikonba, ahol egyszerre szerezte meg az általános agrármérnöki és a növényvédelmi szakmérnöki diplomát. Maradhatott volna a saját vállalkozásukban, de a családi gazdaság ezzel a szakmai tudással már nem jelentett számára kihívást! Szerencsére édesapja, mint minden másban, ebben is támogatta. Nagy mezőgazdasági üzemekben vállalt állást, ahol többféle feladatkörben próbálhatta ki magát, csiszolhatta tudását, fejleszthette vezetői képességeit.

Kemény évek következtek. Egy 300 hektáros szabadföldi kertészeti ágazatnak lett a vezetője. Este későig dolgozott, kora hajnalban pedig már ismét a földeken volt. Zoltánnak mindenre oda kellett figyelnie, a növényvédelem mellett az emberek beosztásától, az üzemanyag-feltöltésen át, a locsolóberendezések állapotán keresztül, az azt ellátó csatornarendszer tisztaságáig. Mivel a gépészethez is jól ért, mindez nem jelentett számára problémát.

Később kipróbálta magát egy nagy gazdaság közel félezer hektáros gyümölcsösének a növényvédelmi és agrokémiai vezetőjeként. A fizikai munkát mindig szívesen végzi, kikapcsolódásnak, feltöltődésnek, tekinti.

Zoltán a növényvilággal különös kapcsolatban van! Ránézésre meg tudja állapítani, mi gyötri őket. Szereti és ismeri a növényeket, azonnal meglátja, ha valamelyik nem megfelelően fejlődik. Legyen az egyetlen hullámos levél, egy kunkorral növekvő szár, egy kezdődő fonnyadás, a növekedésbeli elmaradás, vagy a növény színében bekövetkezett elváltozás, máris tudja, hogy lépni kell. Tápanyag-felvételi zavar, talajhiba, szárazság, nyomelemhiány, vagy kórokozó, kártevő megjelenése, technológiai hiba, ezek egyike sem fog ki rajta! A növények szavak nélkül, mindenről egyértelmű jeleket küldenek, és a növényorvosra hárul a feladat, hogy meggyógyítsa őket.

Az „inasévek” után önállósította magát. Ma számos cég növényvédelmi tanácsadója, egy neves növényvédelmi cég képviselője négy megyében. Gyakran fordulnak hozzá kérdéssel, kérik a segítségét kertészkedők, díszkertek gazdái is. Kertbarát körnek tart előadást a tavaszi munkálatokról. Sokan vágnak bele hozzáértés nélkül tetszetős, divatos kultúrák telepítésébe, pedig olyan egyszerű dolgokat sem vesznek észre például, hogy túladagolták a tápoldatot, vagy helytelen locsolással leforrázták a növényt.

Zoltán igyekszik mindenkinek megoldani a problémáját. Előfordul, hogy még késő este is elszalad megnézni a kétségbeesett tulajdonos beteg fáját, bokrát. Folyamatosan tanul ma is, és aktív tagja a növényorvosi kamarának. A munkája során több ezer fényképet gyűjtött össze a növények betegségének táplálkozási zavarainak illusztrálására. Rendszeresen vállal órákat a kertészeti egyetemen, ahol felvételei felhasználásával a kezdő mérnököket oktatja.

Magabiztos fellépése, szakszerű diagnózisa általában megnyugtatja a gazdát, és aki egyszer dolgozott vele, az később is visszahívja. Találkozik olyanokkal is, akik abban is okosnak tartják magukat, amihez nem értenek. Ez, ma egyáltalán nem számít ritkaságnak! De, ahogy Churchill mondta: „egy szilárd meggyőződéssel rendelkező ember elsöpör száz olyat, akinek csak véleménye van.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában