Vendel, az állattartók patrónusa

A költő nevet nem említ, de a szent, akinek tarisznyát akasztottak a nyakába, akár Vendel is lehetett. Petőfi szavai ridegek, elutasítóak. A kopott kőszent számára idegen, pedig a Vendelnek állított szobrokkal sok helyütt, még az Alföldön is találkozhatunk.

Szent Vendelt mifelénk jobban megbecsülték. A Dunántúl katolikus vidékén a falusi ember számára ha nem is családtagnak, de jó szomszédnak számított.

Alkalmanként becézgették is: Vendelkének szólították. Annak ellenére, hogy befogadták, csak nagyon ritkán öltöztették helyi viseletbe. A nálunk állított szobrai mindig jól megkülönböztethetően németes vagy németesnek gondolt ruházatban ábrázolják. Amíg nepomuki Jánost cseh, őt német szentnek tekintették.

Vendel általában vállán átvetett tarisznyával jelenik meg, az állattartók és a gazdálkodók fő patrónusaként ismert. Szobrai gyakran a faluból a mezőre vezető út mellett állnak. Az állatokat ő védte meg a járványoktól és betegségektől.

Kalapot, köpenyt, német szabású nadrágot és strimflit, vagyis harisnyát visel, övén szinte mindig ott függ a tégely, amelyben az állatok gyógyítására szolgáló kenőcsöt tartja.

A régebbieken kezében juhászlapáttal, az újabbakon jellemzően bottal ábrázolják. Ez utóbbi egyaránt utalhat a zarándoklásra és a pásztorkodásra is. A VII. században élt szent a legenda szerint Skóciából származott. Római zarándoklata után nem tért vissza hazájába, hanem a mai Németország területén remeteként élt, majd barompásztor lett.

A hagyomány szerint szerzetes közösséget is szervezett, s ő lett az apátja. Múltja miatt zarándokszentként és apátként is tisztelik. Vannak olyan ábrázolásai, ahol köpenyén a zarándokok jelképe, a fésűskagyló is feltűnik. Vendel kultusza az ellenreformációval egy időben, német nyelvterületről jutott el Magyarországra.

Szobrai általában jól megkülönböztethetőek más szentekétől. Részben a ruházat miatt, illetve azért, mert Vendel lábainál mindig megjelenik egy-két állat, a legtöbb esetben juh vagy egy tehén.

Vas megye nem tekinthető hagyományos állattartó vidéknek. Ennek okán Szent Vendelnek néhány olyan ábrázolásával is találkozhatunk, ami máshol nem megszokott. Például a vámoscsaládi templomkertben álló szobor, ahol a bárány mellett egy búzakévét látunk. Ez azt jelzi egyebek között, hogy a szent szerepe, „feladatköre” ezen a tájon kibővülhetett, pártfogására nemcsak az állattartó gazdák számíthattak, hanem a földművelésből élők is.

A Vendel-szobrok eléggé sérülékenyek. Először rendszerint a szent kezében tartott lapátot vagy botot rongálják meg, esetenként tűnik el. Később ezeket több helyen egyszerű fabottal pótolják. Ezt követően általában a szent széles karimájú kalapja sérül meg, nemegyszer teljesen letörik. Néhány olyan szoborról is tudunk, ahol Vendel lábánál korona látható. A legenda szerint királyi családból származott, másrészt sokan úgy vélik, hogy gyógyító tevékenysége miatt az állatok királyukként tisztelték.

Vas megyében körülbelül tucatnyi út menti vagy templomkertben álló Szent Vendel-szobor található. Ehhez jön még néhány olyan, a szentet ábrázoló dombormű, amely fogadalmi kereszt talapzatán látható. Mindegyikük egyedi és megőrzendő munka.

Többségüket a haszonállatokat sújtó járványokkal, illetve a járványtól való félelemmel összefüggésben állították. Népszerű szent maradt a járványok elmúltával, még a XX. század első harmadában is állítottak számára szobrokat.

Napjainkra tisztelete már alábbhagyott. Ennek oka az, hogy a hagyományos állattartás megszűnt. Ma már kevés olyan falu van, ahol állatokat hajtanak a legelőre.