A 90 évből 62 együtt...

2017.11.28. 14:00

Veress Imre szép beszédet rögtönzött köszöntőinek

A kilencvenéves férj és nyolcvannyolc esztendős felesége hatvankét éve élnek együtt: ebben a városban!

Pekarek János

Kétszeresen is szépen sikerült a kilencvenéves Veress Imre felköszöntése hétfőn délelőtt a Bartók Béla utcában. Ahogyan az a városban már hagyomány, a helyi önkormányzat magas rangú képviselője, többnyire Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester mond rövid ünnepi beszédet, megköszönve az ünnepeltnek is, hogy segített egy élhető várost építeni – mint ez alkalommal is.

Veress Imre és felesége a miniszterelnöki üdvözlő plakettel Fotó: Zsedrovits Enikő

Az ünnepelt viszont most olyan frappáns szózatban köszönte meg az ünneplést, az ajándékokat és Orbán Viktor miniszter gratuláló plakettjét, hogy az párját ritkítja: – Kitüntető alkalom számunkra, hogy a város alpolgármestere jelen van, és a miniszterelnök is megemlékezik azokról, akik taposták itt az agyagot!Imre bátyánk abból a kilencven esztendőből legalább húszat letagadhatna – és nem csak a beszéd miatt. A Hajdúságban, egy tanyán született és nevelkedett, tizenhét éves korától a vasútnál dolgozó, a vasműből vasútüzemi főművezetőként 1987-ben nyugdíjba vonuló, a városba 1952-ben költözött, egygyermekes, kétunokás és két dédunokás férfi vallja: mindig tevékenykedni kell!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában