indítvány

2021.11.30. 15:00

Egy 78 éves dunaújvárosi nőtől akartak lopni

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel és férfival szemben, akik 2021. március 29-én egy 78 éves dunaújvárosi nőtől akartak értékkel bíró tárgyakat, illetve készpénzt eltulajdonítani – tájékoztatta szerkesztőségünket Jászberényiné dr. Király Teodóra  a Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

duol.u

A vádirat szerint a terheltek dunaújvárosi társasházak lakásait keresték fel különböző indokokkal annak érdekében, hogy idős, a bűncselekmény felismerésére, elhárítására képtelen személyektől megtévesztéssel anyagi előnyhöz jussanak.

A vádlottak a hallásában, látásában korlátozott idős asszonyhoz becsengettek és a sértett lányát keresték. Az asszony közölte, hogy nincs lánya, rossz helyen járnak, azonban mindezek ellenére a vádlottak bementek a lakásba, ahol a férfi a csapot kereste, majd a konyhába mentek. A férfi az asszonytól igazolványokat kért, aki azt keresni kezdte, bement a szobába, ahova a férfi is követte. Ez idő alatt a vádlott társa a konyhában tartózkodott. A férfi észrevette a sértett előszobájába felszerelt kamerát, ekkor az arcát eltakarta a kezében lévő újsággal, és társával sietve távoztak a lakásból.

Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben tárgyalás mellőzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozott.

Ezek is érdekelhetik