Reszkessenek a halak?

2023.08.27. 09:00

Hannibál nyaral

Várkonyi Zsolt

Fotó: amatőr

Egy 11 hetes Husky kutyával találkoztunk a dunaújvárosi MOL benzinkúton még az év elején, február 21-én. A kiskutya ma már 6 hónappal idősebb lett, számításaink szerint mintegy kilenc hónapos, és szépen cseperedik. Amikor februárban a gazdit kérdeztük a simogatásokat is jól viselő kis gyönyörűségről elmondta, hogy Dunaújvárosból férjével egészen Miskolcig utaztak érte. Egy hirdetésben találták a Hannibál névre keresztelt új családtagot. Az alomból szúrta ki őt Nóra, a házaspár hölgy tagja, mert pontosan úgy nézett ki, olyan gyönyörűséges volt, mint a gyerekkori kiskutyája.

Fotó: amatőr

Pontosan ugyanolyan a kis arca, a szeme – az egyik barna, a másik kék –, mint az egykori kedvencé. Hazafelé jövet akkor első útjuk a benzinkúti kollégákhoz vezetett, akkor is ott találkozhattam velük. Nos, megtudtuk, a Hannibál már túl is van az első nyaraláson, a továbbra is nyugodt kutya Békésszentandráson pihent a gazdikkal, ahol ahogy a fotókból kiderült, azért a halak nem voltak olyan nagy veszélyben. 

Fotó: amatőr

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában