2023.06.14. 13:00
Illatozó és gyógyító erővel rendelkező lila tenger, megannyi virággal
Szombaton, június 10-én ismét megnyitotta kapuit Gálosi R. Anita levendula ültetvénye Perkátán.
Fotók: Szentes Kitti
Lapunk hasábjain tavaly mutattuk be a település levendulását, amely idén is töretlen népszerűségnek örvend. Az esős, szeszélyes időjárás ellenére az immáron két éves ültetvény növénytenger gyönyörű lila színben pompázott a hét végén.
A levendula szüret „szedd magad”" akcióval kezdődött, amelyhez a papírzacskót és a szedéshez szükséges metszőollót a helyszínen biztosították a látogatóknak. Természetesen levendulás termékek vásárlására is volt lehetőség, például többek között illatpárna, szörpök, levendulavíz, illóolajok kínálták magukat.
– A levendulavíz egy igazán különleges termék, nagyon sokrétűen fel lehet használni, mint például reggeli frissítő arctonik, sebfertőtlenítő, sőt kis kedvenceink esetleges bőrsérüléseit is kiegészítésként kezelhetjük vele – mondja Anita, a levendula ültetvény megálmodója.
Kialakítottak egy kis részt, vintage székkel, kis asztallal, hintával és sok-sok virággal, ahol igény szerint fényképezkedni lehetett. Akik pedig megszomjaztak kóstolhattak igazi levendulás limonádét mentával, hűsítő jégkockákkal.
A szervezők gondoltak a legkisebbek elfoglaltságára is, hiszen volt arcfestés, színes lufik, buborékfújó. Valamint ízletes palacsintát és minden finomsággal megtöltött tortillát fogyaszthattak a látogatók. A tulajdonos és családja, valamint segítői igazán kitettek magukért, a résztvevők egy kellemes napot tölthettek el a levendulásban.
Végül, de nem utolsó sorban Anita örömmel újságolta, hogy nemsokára a dunaújvárosi piacon is találkozhatnak vele és levenduláival. Ha valaki kedvet kapott egy kis levendula szürethez, a perkátai ültetvény még nyitva áll az érdeklődők előtt.