Horgászat

2023.03.04. 11:30

Választás elé került több térségi horgászegyesület

A jelenlegi helyzet szerint a Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége (HVDSZ) 2023. december 31-ével megszűnik. E változás érinti a többi között a rácalmási és a dunaújvárosi horgászegyesületek további működését is.

Szabó Szabolcs

A Rácalmási Sirály tagsága már döntött, a HOFESZ-hez kívánnak majd csatlakozni Fotók: SzZsE

A Duna vármegyei szakaszán már a HOFESZ lát el minden, halgazdálkodással kapcsolatos tevékenységet

„Mindennek hátterében az áll, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szeretné racionalizálni a szervezeti felépítést. A területileg átfedéssel működő szervezeteket pedig próbálja arra ösztönözni, hogy egyesüljenek, összeolvadjanak. Őszintén szólva mindezt a HVDSZ-nél nehezen éljük meg, hiszen az elmúlt években nagyon sok energiát fordítottunk a szervezetünk eredményes működtetésére, fejlesztésére – mondta el lapunknak Dualszky-Kovács István, a HVDSZ alelnöke, egyben a Rácalmási Sirály Horgászegyesület vezetője, aki a közeljövővel kapcsolatban kiemelte: 

Dualszky-Kovács István 
Fotós: Zsedrovits Enikő

– Mivel a HVDSZ nem egységesen csatlakozik majd egy másik szervezethez, így az érintett tagegyesületnek az idei évben új szövetségi partnert kell keresnie. Mindenki maga dönt arról, hová kíván integrálódni a jövőben. A szervezetünk vagyonát felszámoljuk és elosztjuk a tagegyesületek között. E folyamat része az is, hogy 2023. január 31. óta nem vagyunk vízgazdálkodók, tehát a Duna folyam Fe­jér vármegyei szakaszán egy vízkezelő maradt: a Horgász Egyesületek Fejér Vármegyei Szövetsége (HOFESZ). A vármegyei szövetség lát el minden halgazdálkodási tevékenységet. A HVDSZ halőri állományát átvette a HOFESZ, csakúgy, mint a halőrzést támogató eszközök nagy részét is. A ­MOHOSZ alapszabálya szerint az egyesületek az adott vármegyei szövetséghez, illetve a vármegyével érintkező bármelyik másik szervezethez csatlakozhatnak. Egy, a Duna mentén működő horgászegyesületnek, mint például a Sirály, logikus lépés lehet, hogy ahhoz a szövetséghez kapcsolódjon, amely az adott dunai szakaszt kezeli. Hiszen számunkra a Dunán történő halgazdálkodás kardinális kérdés, hiszen a tagságunk döntő többsége e területen horgászik. A Rácalmási Sirály Horgász Egyesület február 26-án tartott közgyűlésén az a döntés született, hogy a HOFESZ-hez kíván majd csatlakozni 2024. január 1-től. Ezt a döntést természetesen jeleznünk kell a vármegyei szövetség felé, hiszen részükről is küldöttgyűlésnek kell határozni a Sirály befogadásáról. A közgyűlésünk, február 26-án emellett elfogadta a közhasznúsági jelentést, az idei munkatervet és költségvetési tervezetet, valamint meghallgatta a vezetőségi beszámolókat az elmúlt évben elvégzett munkáról, fejlesztésekről. Emellett döntés született a tagdíjak emeléséről is. Érdemes megjegyezni, hogy a Sirálynál több mint tíz éve nem történt hasonló, a mostani inflációs hatás mellett azonban minimális korrekcióra szükség volt, így 200 forinttal emelkedett a tagdíj. Az idei évi tervekről dióhéjban: Rácalmás közösségi programjain továbbra is aktív szerepet kívánunk vállalni, valamint a forrásainkhoz mérten folytatjuk a horgásztanyánk felújítását is. 

Somfai Rezső
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

A fent említett változásokkal kapcsolatban megkerestük a jelenleg még szintén HVDSZ-tag Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSE) elnökét, Somfai Rezsőt is: – Alkalmazkodunk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is eredményesen képviseljük a dunai valamint az egyesületünkhöz tartozó horgászok érdekeit. A DSE közvetlenül a MOHOSZ-szal kötött alhaszonbérleti szerződést a 11 hektáros Felső-öböl (szabadstrand), valamint a 43 hektáros Kikötő-öböl kezelésére, ez 2030-ig van érvényben. Azaz továbbra is egyesületünk végzi a halgazdálkodási tevékenységet, valamint felel a víz minőségéért is. A HVDSZ tervezett megszűnésével döntenünk kell, merre tovább. Erről az áprilisban esedékes elnökségi ülésünk, valamint a küldöttgyűlés hivatott majd dönteni. A körülményeket és a lehetőségeket figyelembe véve feltehetően a HOFESZ-hez csatlakozunk majd. A Duna menti egyesületek szeretnék, ha az integrációt követően létrejönne egy „Duna bizottság”, amely egyrészt aktívan segítené a szakmai munkát, másrészt érdemben dolgozhatna a Duna menti egyesületek érdekeiért. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában