Rezervátumokba telepítették az indiánokat 150 évvel ezelőtt

Az őslakos indiánok nem fogadták kitörő örömmel a kormány döntését, hiszen annak elsősorban az volt a célja, hogy eltávolítsák őket a fehér telepeseknek szánt termékeny és könnyen megközelíthető földekről. Mivel több helyen az indiánok ellenálltak, az amerikai adminisztráció bevetette a hadsereget is, így az áttelepítési akciók során többször kényszert is alkalmaznak, ezzel tovább folytatták az indiánok elleni háborút. A rezervátumokba való áttelepítés szétrombolta az indián törzsi szervezetet, és megváltoztatta az őslakosok hagyományos életmódját. 

Indiánoknak az amerikai kontinens bennszülött, őslakos népeit nevezzük. Jelenleg az amerikai kontinens lakosságának egy tetemes, de ugyanakkor kisebb részét képezik. Elnevezésük Amerika felfedezésével kapcsolatos: Kolumbusz Kristóf azt hitte, hogy Indiát érte el, amikor partot ért. Mivel az akkori őslakosoknak nem volt közös nevük, így Kolumbusz tévedése alapján az Amerikába érkező európaiak ezeket a népeket az indián gyűjtőnév alá sorolták. 

Rezervátum az őslakóknak 

Jelenleg 310 indiánrezervátum van az Amerikai Egyesült Államokban, 550 jogilag elismert törzs rendelkezik saját rezervátummal, sőt egyes törzseknek több rezervátuma is van, amíg mások többen osztoznak egyen, másoknak viszont egyáltalán nincs. Az USA területe ma 9 826 630 négyzetkilométer, ebből 225 410 négyzetkilométert tesz ki a rezervátumok területe, ami 2,3 százalékot jelenti. 

A rezervátumok egyenlőtlenül szóródnak szét az ország területén. Többségük a Mississippitől nyugatra fekszik, lakóik pedig szerződéssel vagy adománnyal kapták meg a tulajdonjogot. Az ott élő indián származású emberek rendelkeznek úgynevezett törzsi szuverenitással, törvényeik pedig különböznek a környező településekétől, így például számukra engedélyezik a kaszinók tartását is, ami vonzza a turistákat. Elsősorban ezért hozták létre ezeket, mert kellett az indiánok földje a fehér telepeseknek, akiknek a száma a polgárháború utáni években ugyancsak megnőtt. A keletről nyugatra haladó telepeseknek egyre több megművelhető föld kellett, így az indián törzseket fokozatosan kiszorították ősi földjükről. Az őslakosok vadászatból éltek, így miután helyükről elűzték és egyre silányabb területekre kényszerítették őket, már nem tudták fenntartani nomád életformájukat, ezért azokra a törzsekre, amelyek nem tudtak alkalmazkodni az új helyzethez, a pusztulás várt. 

Az indiánkérdéssel már az 1800-as évek közepétől foglalkoztak az amerikai politikusok, de a polgárháború miatt nem ez volt az elsőrendű probléma, ám miután a polgárháború befejeződött, az indiánok helyzete ismét aktuális lett. Már 1851-ben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta az indián eltulajdonítási törvényt, ami előirányozta indiánrezervátumok létrehozását a mai Oklahoma területén. A telepesek és az indiánok közti kapcsolat azonban egyre csak romlott, ahogy a telepesek elözönlötték a területet, és elkezdték kiaknázni a természeti erőforrásokat, de az időközben kirobbanó aranyláz is súlyosbította az őslakosok helyzetét. 

A rezervátumokat kormányrendeletek alapján hozták létre, ám sok esetben a fehér telepesek kifogásolták, hogy e területek elvesztésével csökkennek a mezőgazdasági területeik. A kormányzat részéről voltak olyan törekvések, hogy a rezervátumokba kényszerített indiánok számára egyházi személyeket is biztosítsanak, hogy megismertessék az indiánokkal a kereszténységet, s felkészítsék őket arra, hogy megszerezhessék az amerikai állampolgárságot. Megpróbáltak az indiánok számára bizonyos ösztönzőket is beiktatni, de ezek számos esetben nem érkeztek meg időben, így a program nem lett sikeres. 

Mindig a rövidebbet húzták 

A fehér telepesek folyamatos beáramlása és az aranyláz felgyorsulása egyre nehezebb helyzetbe hozta az indián őslakosságot. Fokozatosan szorították ki őket ősi földjeikről, majd az állam által először kiszabott rezervátumterületeket is, a nagy nyomás végett kénytelenek voltak átengedni és új, egyre silányabb területekre költözni. Mindez komoly feszültséget okozott a telepesek és az indiánok között. Egyre több helyen került sor fegyveres harcra a két oldal között, majd amikor az összetűzésekbe a fehér telepesek oldalán bekapcsolódott az amerikai hadsereg is, az indiánok számára nem volt más választás, mint a meghátrálás. A törekvés, hogy az indiánokat rezervátumokba szorítsák vissza, számtalan összecsapáshoz és néhány komoly mészárláshoz is vezetett. A legismertebb konfliktus ezek közül a sziú indiánok elleni harc volt, akkor zajlott le a híres Little Bighorn-i csata, amikor is 1876. június 25-én Ülő Bika sziú törzsfőnök vezette indián sereg megsemmisítő vereséget mért a George Armstrong Custer által vezetett amerikai hadsereg 7. lovasezredére. Az indiánok minden amerikai katonát megöltek Custer alezredes csapatából, sőt még őt magát is. A vereség és Custer halála megdöbbentette és egyben felbőszítette az amerikai közvéleményt. 

A sziúk felkelése egyébként azért tört ki, mert 1868-ban az Egyesült Államok kormánya elűzte az indiánokat az eredetileg nekik ítélt földjeikről, miután a területükön lévő Fekete-hegyekben aranyat találtak a pionírok. Ekkortól kezdődött el a sziúk üldöztetése, ami az említett csatát is okozta. 

Ülő Bika szellemtánca 

A Little Bighorn-i vereség után az amerikai társadalom bosszúra szomjazott, ezért a megtorlás elől Ülő Bika Kanadába vezette népét, ahol 1881-ig éltek, majd miután a washingtoni kormány szavatolta számára és törzse számára az amnesztiát, visszatért hazájába, és harcosaival együtt letette a fegyvert az amerikai csapatok előtt. Embereivel együtt a mai Standing Rock Sziú Rezervátum területére deportálták. 

Később Ülő Bika Buffalo Bill bölényvadász és hivatásos szórakoztató vadnyugati show-műsorával járta az egész országot, ami akkor nagy népszerűségnek örvendett. Amikor a közönséghez kellett szólnia, gyakran anyanyelvén megátkozta a hallgatóságot, de mivel nem értették, nagy tapssal jutalmazták az elhangzottakat. Élete vége felé közel került a misztikus szellemtánc mozgalmához, bár ő nem tartozott a követők közé, a hivatalos hatalom ezt fenyegetésként fogta fel, ezért 1890. december 15-én hajnalban a rendőrség körbevette házát, tűzharc alakult ki, amelyben Ülő Bika és fia, Varjúláb is életét veszítette. A szellemtáncmozgalom azt hirdette, hogy az ősök szellemei nemsokára csatlakoznak az élőkhöz, majd egy új világban az indiánok úgy élhetnek, mint régen, fehér ember nélkül. A szellemtánc jellemzője egy körtánc volt, amelyben a kifestett, rituális öltözetben táncoló indiánok transzban, hitük szerint az elhalt rokonaikat keresték fel. 

Változások a törvényekben 

1887-ben az amerikai kongresszus változtatott a rezervátumokat érintő politikán az Általános Elosztási Törvény elfogadásával. Ez a törvény lezárta azt a régi időszakot, hogy a rezervátumokat egyéni, személyes birtokokra oszthassák fel. 

1934-ben meghozták az Indián Reorganizációs Törvényt, ami új rendszert vezetett be a rezervátumokban, indián­ügyekben, bátorítva ezzel a törzsi szuverenitást. Az említett törvény lelassította a törzsi területek magánkézbe kerülését, csökkentve ezzel a nem indián származású lakosok kezébe kerülő birtokok mértékét. 

A II. világháború után az amerikai kormányzat komoly összegeket fektetett be a rezervátumokban lévő infrastruktúrába, oktatásba és egészségügybe, ennek ellenére az ott élők életszínvonala elmaradt az amerikai átlagtól. 

1988-ban a kongresszus elfogadta az Indián Szerencsejáték Szabályozási Törvényt, ami elismerte az indián törzsek jogát szerencsejáték űzésére és játéktermek fenntartására. Ma is sok indián kaszinó turistaközpontként működik hotelekkel és különböző konferencia-központokkal. A szerencsejáték sok rezervátumban fellendítette a gazdaságot, biztosítva ezzel a törzsek életszínvonalának javítását. Az USA 1783-as megszületésének évében közel 800 ezer indián élt az országban, számuk a következő 100 év alatt a negyedére csökkent. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 2,9 millió indián él, és további 2,3 millió ember vállalja fel valamilyen fokon indián származását. 

Felhasznált irodalom 
Dömötör Attila – Buzek Zsuzsanna: Történelmi lexikon, Saxum, Bp. 
A szent pipa. Az oglala sziúk hét rítusa Fekete Jávorszarvas elbeszélésében. Osiris, Bp., 2004. 
Larry J. Zimmerman: Észak-Amerikai Indiánok. Magyar Könyvklub, Bp., 2003, 
Sellers-May-McMillan: Az Egyesült Államok története. Maecenas Könyvek, Bp. 1995. 
Kész Barnabás: A világ nagy harcosai. Graph-Art Stúdió Kft., 2002. 
Robert M. Utley: A lándzsa és a pajzs. Ülő Bika élete és kora.