Tavaszcsalogató workshopon jártunk

2023.03.11. 10:00

Az Apróműhely színes programokkal várja az érdeklődőket márciusban is

Már márciust írunk, beléptünk a naptári tavasz enyhüléssel és rügyfakadással, virágzással kecsegtető időszakába. Közeledik már a húsvét, amikor a nyuszi mindenféle finomságot hoz a legkisebbeknek, és előkerülnek az ünnephez kapcsolódó dekoráció elemei is.

Varga Zsófia

Hóvirág készült a foglalkozáson

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az Apróműhely előbb tavaszcsalogató workshoppal, majd még márciusban több foglalkozással várja a kreatív gyerekeket és felnőtteket, az eseményeknek ismét a ­DESE Szabadidőpark és Rendezvényház ad otthont. Elsőként múlt vasárnap Varga Brigitta, a tavasz egyik hírnökének, a hóvirágnak az elkészítésére tanította meg az érdeklődőket. 
– A tavaszcsalogató work­shopon a változatosság kedvéért nem fával dolgoztunk, hanem dekorgumi volt az alapanyag, ezt festették, ragasztották és formázták. A virágcserépnél kőpasztát használtak, amelyre minden kisgyerek a saját monogramját ragasztotta rá. A mostani alkalom egy kisebb foglalkozás volt, most csak két órán keresztül alkottunk – ismertette a részleteket Brigitta. – A következő alkalom március 26-án lesz, amit kimondottan a húsvéti készülődés jegyében szervezünk majd, itt a szokásos programmal készülünk, tehát két óra alkotás és két óra játék várja a gyerekeket. Ekkor ismét a fa alapanyag lesz főszerepben, lehet készíteni szerelmes nyuszipárt, nyuszikosarat, illetve készíthetnek fa tojást is, aminél dekupázs technikát alkalmazunk. 

A felnőttekre is gondoltunk, ők libatojás festésre jelentkezhetnek, ez újdonság, hogy őket is megszólítjuk egy foglalkozással. 
Ha már az új dolgoknál tartunk, a tavaszváró workshopon találkozhattak a gyerekek és szüleik először az Apró kezek gyűjtőfüzettel, amelynek a lényege az, hogy amikor a gyerekek a foglalkozáson részt vesznek, kapnak egy pecsétet a füzetbe, és négy pecsét után az ötödik alkalomra 50 százalékos kedvezménnyel jöhetnek. Ezzel próbálok kedveskedni a visszatérő gyerekeknek, családoknak – mondta Varga Brigitta. 


 

Hóvirág készült a foglalkozáson
Fotó: SzZsE

A tavaszcsalogató workshopon a változatosság kedvéért nem fával dolgoztak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában