Közel kétórányi utazás lélekben a külső és belső vándorúton

Merthogy a playback színházi formulákat önmagára szabó, évtizednyi múltra visszatekintő társulat előadásának az „Úton önmagamhoz” címet adta. Ugyanis minden egyes nyilvános megjelenésüknek van egy tematikája, ami köré szerveződik az aznapi improvizatív produktum. 

Mielőtt a történetbe belemennénk, fontos tisztázni az alapokat, mi is az a playback színház? Ismertetőjükben így fogalmaznak: „A playback improvizációs színház, amely a nézők érzéseit, hangulatait, történeteit játssza vissza. Az előadáson a játékmester az összekötő kapocs a színészek és a közönség között. A nézők közül önként jelentkező „történethozó” leül a játékmester mellé, és elmond egy saját, számára fontos érzést, hangulatot: ő élte meg, ő érezte, álmodta, benne volt, hatott rá. Röviden beszélgetnek a történetről, majd a színészek (előzetes megbeszélés nélkül) eljátsszák a hallottakat, átszűrvén magukon, sajátos technikákkal, eszközökkel. Játékukat zenészek (a társulat színész tagjai) kísérik (improvizálva dobokkal, csörgő-zörgő eszközökkel), ahogy őket ihlette meg a történet. Így születik egy megismételhetetlen, egyszeri színpadi alkotás, ami a néző által hozott témát mutatja be a színészek lelkén átáramoltatva. A rövid jelenet lehetőség a történethozónak, hogy más megvilágításból, perspektívából, kicsit távolabbról (vagy épp közelebbről, kinagyítva) láthassa életének, élményének, érzésének ezt a szeletét. A nézők pedig saját életükkel, élményeikkel, érzéseikkel tudnak kapcsolódni a látottakhoz, s bennük is hullámot vet ez az élmény. A játék után a történethozó, ha akarja, visszajelezheti az élményét, érzéseit, gondolatait, de ha csak elvinni szeretné az élményt, azt is megteheti).” 

Valami hasonló módon tárta a közönség elé a lényeget Kárpáti Gábor is, az után, hogy jó néhány percen keresztül, a nézők fogadására és az alaphangulat megteremtésére „muzsikáltak” a társulat tagjai, és még mielőtt bejelentette volna, hogy ezúttal nem bízták a véletlenre az indítást, egy inspiráló vendéget is hívtak. 
A tematikára (Úton önmagamhoz) is kitért: Ez az út lehet egy belső út, amin valaki elindult, és ami valahol önmagához vezeti. Egy olyan úton, ahol rendszeresen találkozik önmagával, és mindig másként néz ki, másként hall, másként mond dolgokat. Elindul egy változási folyamatban. Ez is egyfajta vándorút, de vannak igazi vándor­utak, zarándokutak. Az egyik legismertebb az El Camino. Ezek után már nem lehetett meglepetés, hogy a meghívott inspiráló vendég Kárpáti Dorka, aki megjárta az El Caminót Irúntól Santiago de Composteláig. 

A társulat saját, tábortűznek nevezett ráhangolódó közjátéka és a felvezető beszélgetés után Dorka néhány részletet olvasott fel a 41 napot felölelő útinaplójából. Ő maga egyébként ekképpen invitálta ismerőseit az előadásra: „Nemrégiben az El Caminón tettem lépéseket magam felé. A legfontosabb naplórészleteket a Pillanatragasztó Társulat kezébe adom, és hagyom, hadd elevenítsék meg, keltsék új életre a történeteket és segítsenek, hogy ezáltal formálódjon bennem (és benned) az emlékfoszlány, ami most már közös... Mert nem csak spanyol földön lehet nagy utakat bejárni. Gyakran az országot sem kell elhagyni a változásokért: hiszen befelé legalább olyan végtelen az út, mint kifelé.” Ehhez hasonló részleteket osztott meg: „Az indiánok úgy tartják, nem lehet birtokolni földeket. Mégis hogyan is tudnád? Ahogy a hegyek között sétáltam, csontjaimban éreztem az alázatot. Ezek a hegyek már szépanyáim születése előtt itt magasodtak. És ükunokáim gyermekei után is itt fognak állni. Én csak átutazó vagyok...” „ Felszabadító érzés ilyen kevés cuccal rendelkezni, vagy négyzsáknyi szemetet, megunt dolgot tettünk ki a kuka mellé, vagy adományoztunk el...” „A füldugó a kulcsa mindennek...” 
Történetmesélés és annak tükröződése a színjátékban meghozta a többiek kedvét is a meséléshez, közel két órán át meséltek, szűrtek a jelenlévők. Ki-ki a saját útját mesélte el. Volt, akinek közel 30 éve tart az utazása, volt, aki a tenger mélységétől való félelmétől vált meg, volt, akinek az útja az anyaságból a karrier felé vezet, volt, aki felismerte, egyedül is sokra képes. 

Mindezek esszenciáját végignézni valóban különleges élmény. Talán a történetmesélők számára is megvilágosodott egy másfajta összefüggésrendszer, mint amit addig ezekről láttak, gondoltak. Elindultak egy újabb úton.