Ősrégi hagyományt élesztettek fel: csergetéses óévbúcsúztató

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott esemény megálmodója Appelshoffer János, a Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyüttes művészeti vezetője volt, aki elmondta: 
– Azért hoztuk létre ezt az eseményt, mert szeretjük a hagyományainkat, és ez a rendezvény is régi gyökerekből táplálkozott. Az együttesünk Dunapatajról kapott egy meghívást, az – ott már harmadik alkalommal megrendezett – óévbúcsúztató csergetésre. Az egyik ottani szervező a mi táncosunk, ezért aztán könnyen kaptunk az alkalmon. Egyből azt mondtuk, hogy elérkezett az idő arra, hogy itt is megrendezzünk egy ilyen eseményt. Mint mindenütt, nálunk is zajos a szilveszter a sok petárdától, most viszont mi is bekapcsolódunk, méghozzá hagyományőrző módon. 

A török hódoltság korából 

– A mondának többféle változatát meglelhetjük. Azt vettük elő, amikor a hajdúk a rájuk támadó törököket üldözték el a sűrű ostorpattogtatással. Azon az első alkalommal, szilveszter napján hatalmas köd volt, és a megszállók azt hitték, hogy a helyieknek jelentős tűzerejük van (hiszen megállás nélkül pattogtak az ostorok), ezért menekülőre fogták. A zajongásra hazafelé a hajdúknak megint szükségük volt, hiszen a nagy ködben az asszonyaik hatalmas csörömpölést csaptak, hogy azt hallva hazataláljanak a harcosaik. Akkor közös öröm volt a hazatérés, most pedig a sok jókívánság, amit egymásnak mondtunk el. Mivel ez volt az első alkalom, hogy belevágtunk, nem tudhattuk, hogy milyen sikerrel fogunk járni. Nagyon bíztunk benne, hogy nem négy-öt ember fog ide kisétálni az ismerőseink közül. Elégedett vagyok a szépszámú érdeklődő miatt, és ezt látva azt hiszem, hogy ebből nálunk is hagyományt teremthetünk. Én is lovasnak mondhatom magamat, igaz, hogy nekem is van lovam, de nem csikósként, hanem táncosként mutatom meg magamat. Az esemény résztvevői most nem lóháton, hanem autóval érkeztek, de szép viseletbe öltöztek és bemutatták, hogy milyen jól bánnak az ostorral. Köszönöm, hogy eljöttek. 

A lovasok vezetőjeként vállalta a menedzselést 

Araczki László Solt-Révbérpuszta lovas telepének vezetője ez alkalommal a társai menedzselését vállalta föl. – Mondhatjuk, hogy a szükséges módon összefogtam a lovas barátainkat, és egy szép szilveszteri hagyományt keltettünk életre. Nyeregben persze jobban érezzük magunkat, mint gyalogosan, de ma a csergetés volt a dolgunk, amit a táncegyüttes tagjaival több helyszínen is bemutattunk. Ezekre jobb volt autóval útnak indulni. Ez egy jókedvű program volt a táncosoknak, lovasoknak és a közönségnek egyaránt. A résztvevők Tassról, Szalkszentmártonból, Soltról, Dunapatajról, Madocsáról, Bölcskéről, Előszállásról és persze voltak, akik Dunaföldvárról érkeztek. Mi egy összetartó közösség vagyunk, nem kellett senkit sem sokáig kéretni. 

A rendezvény háziasszonyaként 

Appelshofferné Rabóczki Anikó az Ördögszekér Táncegyüttes egyik vezetőjeként, de a segítőivel együtt, igazi háziasszonyként tevékenykedett: 
– Én is szeretem a régi hagyományokat tovább éltetni, ezért fontos számomra ez az esemény. Igaz, hogy a táncukkal a fiúk voltak előtérbe helyezve, de mi a lányok is szép viseletben öltözve érkeztünk és tettük a dolgunkat. Sütöttünk, főztünk, szeretettel vártuk és kiszolgáltuk a szereplőket és a kilátogató közönség tagjait is. Úgy érzem, hogy megtérült a befektetett munkánk, jól sikerült a mai délután, sokan megnéztek bennünket, élvezték a produkciót, és ezért nagyon bízom benne, hogy itt Dunaföldváron is hagyomány születik belőle. 

A házigazda szerepében pedig... 

Bajnok Józseftől, a Sárga Pincésgödör Egyesület titkárától ezt is hallottuk: – Az év során számos eseménynek adunk helyet ezen a területen, amit az elmúlt években tettünk alkalmassá arra, hogy akár nagy létszámú programot is ide lehessen hozni. Amikor egy ilyen, jól szervezett eseményt látunk itt, akkor érezzük igazán, hogy volt értelme az itt végzett közösségi munkának. Szívesen vettük, hogy itt rendezték meg a csergetést. Régi jó kapcsolatban vagyunk Appelshoffer Jánossal, aki pincetulajdonosként és most főrendezőként is úgy vigyáz erre a helyszínre, mint a sajátjára. Nem volt semmi probléma, békés, jókedvű szereplők érkeztek, és szerencsére a közönség is jól érezte magát rajta. Reméljük, hogy hagyomány lesz belőle.