Igazi ivadékpusztító

2022.12.05. 12:00

Három és fél mázsa törpeharcsát csapdáztak

Szabó Szabolcs

Szombaton szedték fel a kihelyezett varsákat Fotó: LI

Fotós: LI

Dunaújváros- A szakemberek szombaton kora reggel kezdték el felhúzni a túlszaporodott törpeharcsa-állomány gyérítésére kihelyezett varsákat a dunaújvárosi Felső-öbölben (szabadstrand). A törpeharcsa Észak-Amerikában őshonos, a feljegyzések szerint a múlt század fordulóján került a magyar vizekbe. 

Évente kétszer vadásznak rájuk
Fotós: LI

– Az invazív fajnak számító törpeharcsa egyre több gondot jelent. Mivel természetes ellensége alig akad, így a szaporulatot külső beavatkozásokkal próbáljuk meg kordában tartani. Évente kétszer, tavasszal és késő ősszel, tél elején zajlik a beavatkozás. A múlt hét elején a szakemberek 140 darab varsát helyeztek el az öbölben. A törpeharcsa ebben az időszakban már nagyobb rajokba, telelő csoportokba verődik össze. Tavaly ilyenkor több mint 1100 kilót fogtunk meg a gyérítés során. Ez a korábbi évekhez képest is kiemelkedő mennyiség volt, hiszen a korábbi csúcs négy mázsa volt – mondta el lapunknak a felső-öböli zsilipnél Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület vezetője kiemelte: – A nagy létszámban előforduló törpeharcsa-állomány főként azért okoz problémát, mert agresszív fellépésével jelentős táplálék-konkurenciát jelent az őshonos, fehér húsú halaknak, és más halfajokhoz képest jóval több ivadékot pusztít el. Emellett a horgászoknak is számos kellemetlenséget okoz. A már említett tavaly őszihez képest is jóval kevesebb törpeharcsát csapdáztunk be, ám ezen a körülbelül tízhektáros vízterületen ez is soknak számít. Szombaton 350 kiló törpeharcsát fogtak ki. E három és fél mázsa hal kereskedelmi forgalomba nem kerülhet, így a fehérjefeldolgozóba szállították. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában