Csehország, Szlovákia: önálló és független államokká váltak

TÖRTÉNELEM - 1990-től, tehát a rendszerváltást követően az ország neve még Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság volt, de a név megváltozott, miután a két ország független lett. Előtte jóváhagyták a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság felbomlásáról szóló alkotmánytörvényt, amely 1992. december 31-én éjfélkor lépett hatályba, annak köszönhetően népszavazás nélkül szűnt meg a szövetségi állam és megalakult az önálló Cseh Köztársaság és Szlovák Köztársaság. Csehszlovákia felbomlását 1990–1992 közt a cseh és szlovák fél képviselőinek hosszas tanácskozásai előzték meg. 

Békés szétválás 

1992. január 21-én a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlése nem fogadta el az akkori szövetségi köztársasági elnök, Václav Havel által beterjesztett, népszavazásról szóló alkotmánytörvény-módosító indítványt és a Csehszlovákia új alkotmányának elfogadásáról szóló alkotmánytörvény-javaslatot. Mindez közrejátszott abban, hogy 1992. március 11-én megszakadt az alkotmányos rendről a szlovák és cseh nemzeti tanács közti tárgyalás, amit az újonnan megalakuló parlamenteknek kellett folytatniuk. Idő közben megtartották a cseh és a szlovák parlamenti választásokat, a voksolást Csehországban a Polgári Demokratikus Párt (ODS) – Kereszténydemokrata Párt nyerte, Szlovákiában pedig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS). Az eredmények ismeretében kezdődött el a két győztes párt között a tárgyalássorozat az ország szétválásáról. 1992. július 17-én a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadta a Szlovák Köztársaság Függetlenségi Nyilatkozatát, 1992. szeptember 1-jén pedig Szlovákia új alkotmányát, amely egy hónap múlva lépett hatályba. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság felbomlásának két legfőbb szereplője, Vladimír Mečiar szlovák és Václav Klaus cseh kormányfő volt. A két politikus később is azt vallotta, hogy szerintük a szétválás jó döntés volt, ugyanis a szövetségi állam már nem jól működött. Jugoszláviával ellentétben Csehszlovákia felbomlását követően a jó viszony megmaradt a két nemzet között. „Melyik két ország áll annyira közel egymáshoz Európában, mint Csehország és Szlovákia? Nem találnak több ilyet!” – jelentette ki Vladimir Mečiar. Sokan viszont kritizálták a szétválást, több neves cseh és szlovák politológus is felrótta, hogy e kérdésben nem tartottak népszavazást. Többen ma is azt állítják, hogy a közös állam sikeresebben tudott volna megbirkózni a gazdasági és társadalmi problémákkal. 

Legitim európai létezés 

A már önálló Csehországot és Szlovákiát létezésének első napján 93 ország ismerte el, a többi közt az Amerikai Egyesült Államok, az Orosz Föderáció, Kína, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország. Hazánk is az elsők között ismerte el a két államot, vezetőink a szlovákiai magyarok helyzetének javulását remélték e gesztustól. Szlovákia és Csehország 1993 január első napjaiban több jelentős világszervezet és intézmény tagjává vált, így a Világbanknak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az ­UNESCO-nak, majd a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA), az Európa Tanács és több más szervezetnek is. 1993. február 8-tól a csehszlovák koronát a szlovák korona váltotta fel Szlovákiában, majd északi szomszédunk 2009. január elsejétől bevezette az eurót. Csehországban ma is a cseh koronával fizetnek, a jelenlegi árfolyam alapján egy cseh korona közel 17 forintot ér. Csehország és Szlovákia 2004-ben lett az EU teljes jogú tagja, ugyanakkor NATO-tagok is, és a két ország 2007 decemberétől csatlakozott a schengeni övezethez. 

A cseh belpolitikában a miniszterelnök a kormány feje, és jelentősebb szerepe van, mint a köztársasági elnöknek. Meghatározhatja az ország bel- és külpolitikájának alapvető elveit, mozgósíthatja a parlamenti többséget, és kiválaszthatja kormányának tagjait. A képviselőház tagjait négyévente közvetlenül választják meg. A választásokon az 5%-ot elért pártok között a választásokon megszerzett szavazatok arányában osztják el a képviselői mandátumokat. A hadsereg főparancsnoka az ­ország köztársasági elnöke. A cseh Belügyminisztérium nyilvántartása alapján jelenleg több mint 430 ezer külföldi él Csehországban, közülük a legtöbben ukránok, számuk meghaladja a 130 ezret. 

Szlovákiában az alkotmányban foglaltak alapján az ország egyetlen alkotmányozó és törvényhozó szerve a Nemzeti Tanács, amelynek 150 tagját a szlovák állampolgárok négy évre választják arányos, közvetlen, titkos szavazáson. A Nemzeti Tanács bizalmatlansági indítványt fogadhat el a kormánnyal szemben, amely esetben a kormány megbízatását a köztársasági elnök visszavonhatja. Szlovákiában ma közel félmillió magyar él (a teljes lakosság 8,5%-a), döntő többségük a szlovák–magyar határ menti sávban, legnagyobb számban pedig a Csallóközben. 

Önálló szláv állam 

Az Osztrák–Magyar Monarchia osztrák részében élő csehek és a történelmi Magyarország északi részén lakó szlovákok közös államának terve az I. világháború kitörésének évében merült fel komolyabban a cseh politikában. Az egyre erősödő német nacionalizmus fokozatosan szembefordította az addig Bécshez lojális cseheket. Az önálló szláv állam megteremtésének eszméje az emigrációban élő Tomás Masaryk cseh politikushoz fűződik, aki a szintén cseh Edvard Benessel és szlovák Milan Rastislav Stefánikkal együtt 1916-ban Párizsban megalakította a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Megszerezték ügyük számára a győztes antant államok támogatását, s a háború után nyugati segítséggel az egykori Monarchia területén létrehozták az önálló Csehszlovákiát. Az új államalakulathoz az Osztrák–Magyar Monarchia iparának a 70%-a, területének 21%-a, lakosságának 26%-a került.

Csehszlovákia az Osztrák–Magyar Monarchia egyik viszonylag fejlett utódállama lett, főleg a cseh ipar révén. Közlekedési hálózata is jó volt, azonban az örökölt vasút- és úthálózat kettős középpontjában Bécs, illetve Budapest állt, ami gondot okozott az új országnak. A vasúti és közúti hálózat átalakítása, azaz új területi viszonyokra való átültetése hosszú évekre lekötötte az ország közlekedésfejlesztési kapacitásait. A külpolitika homlokterében a szudétanémet- és a magyar-kérdés állt, ezért amikor Edvard Beneš lett a csehszlovák külügyminiszter, kezdeményezésére és francia segítséggel létrejött a kisantant, azaz a csehszlovák–román–jugoszláv szövetség, ami elsősorban a magyar revizionista törekvések nemzetközi elszigetelésére irányult. 

Felerősödő nemzeti érzések 

Miután Adolf Hitler 1933-ban hatalomra jutott, előtérbe került a szudétanémet kérdés. Ezzel párhuzamosan a magukat kisebbségnek érző szlovákok nemzeti érzései is felerősödtek, s megfogalmazódott a csehszlovák szövetségből való kilépés, ami egy önálló nemzet megalakulását eredményezte. Az 1938-as müncheni egyezmény hatására Csehszlovákia 1939-ben megszűnt létezni, a Felvidék déli peremét és Kárpátalját Magyarország kapta meg, majd a Felvidék többi részén létrejött egy németbarát szlovák bábállam Jozef Tiso (Tisza József) vezetésével. 

A II. világháború után Csehszlovákia szovjet érdekszférába került, így a kommunisták kerültek hatalomra. 1968-ban „a prágai tavasznak” – a magyar forradalomhoz hasonlóan – a szovjet tankok vetettek véget, majd ez a katonai intervenció egészen az 1989-es rendszerváltásig konzerválta a kommunista rendszert. 

A „bársonyos forradalom” ugyan megbuktatta a szovjetbarát hatalmat, de a már 1990-ben megalakult Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban jelentkeztek a csehek és a szlovákok közötti ellentétek. A szlovákok mindig is úgy érezték, hogy az iparilag fejlettebb csehek nem kezelik őket egyenrangú félként, ezért 1992 márciusában egy nagyszabású tüntetéssorozat kezdődött Pozsonyban az önálló Szlovákia kikiáltásáért. Eleinte a csehek a szövetségi állam fenntartását szorgalmazták, amíg a szlovákok a horvátokhoz és a szlovénokhoz hasonló konföderációban gondolkodtak. Végül, ami Jugoszláviában nem sikerült (a horvátok és szlovénok csak véres polgárháború árán tudtak kiválni a délszláv szövetségből), addig a csehek és a szlovákok tanultak a balkáni eseményekből: a békés úton való szétválás mellett döntöttek. Csehszlovákia így 74 évi és 65 napi fennállása után megszűnt létezni.