Hagyományőrzés

2022.11.25. 13:00

Ismét remekelt a Kéknefelejcs

duol.hu

Bordalok és szerelmes nóták is helyet kaptak a Kéknefelejcs repertoárjában Fotó: A szerző

Fotós: LI

Bronz minősítéssel térhetett haza Nagylókról Tóth Mónika és Sebestyén Veronika

Újabb szép sikert ért el a közelmúltban a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Dalkör. Dr. Horváthné Lázár Gabriella, az együttes művészeti vezetője lapunknak elmondta: – Nagylókon rendezték meg a Hagyományos régiók, régiók hagyománya XIV. Vass Lajos Népzenei Versenyt. Örömünkre felnőtt kategóriában dalkörünk ezüst minősítést szerzett. E szép eredmény értékét növeli, hogy együttesünk rangos, neves zsűri (dr. Alföldi István, Széles András, Dévai János) előtt mutathatta be produkcióját. A járványhelyzet miatt a seregszemlét legutóbb 2019 őszén rendezték meg. 
A zsűri értékelte, hogy autentikus, a régiónkhoz kötődő bordalokkal és szerelmi témájú dalokkal léptünk fel. Külön kiemelték a dalkörünk fellépőruháját is. A mezőnyünkben összesen tizenöt népdalkör versenyzett. Az együttesünk remeklése mellett két szép egyéni teljesítmények is örülhettünk. Tóth Mónika és Sebestyén Veronika is bronz minősítéssel zárta a seregszemlét. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában