„A hosszan tartó extrém meleg összes hatását nem ismerjük”

– Laikusként is észlelhető: sárgulnak már a levelek. Gyorsan, idő előtt hullajtják el lombkoronáikat a szeretett fáink. Mit jelent számukra a hosszan tartó extrém meleg és az ezzel párhuzamosan jelentkező csapadékszegény időjárás? 
– A hosszan tartó extrém meleg összes hatását valójában még nem is ismerhetjük. A fenti kérdésekre a saját szavaim helyett talán legjobban Führer Ernő „A fák növekedése és a klíma” című, nemrég megjelent tanulmányából vett rövid idézettel tudok válaszolni: „A változó hőmérsékleti viszonyok mellett a fák szervesanyag-képzését elsősorban a víz­ellátottság befolyásolja. A melegebb hőmérsékletűnek számító Magyarországon a fák növekedését a gyakori vízhiány korlátozza. Az erdő éves vízforgalma és a vele szorosan összefüggő szervesanyag-képzése a vízbevétel és vízfelhasználás három szakaszára, illetve a növekedés három életciklusára épül. Az egyes életciklusok csapadékviszonyainak értékelésénél mindig figyelembe kell azonban venni, hogy az erdőben, időben és térben egyaránt sok tényező kölcsönhatása érvényesül, amelyek erősíthetik, de ki is egyenlíthetik a szélsőséges csapadékviszonyokat. A téli, XI–IV. hóig terjedő időszakot vízforgalmi szempontból tárolási időszakasznak, a növekedés szempontjából nyugalmi és kezdeti növekedési ciklusnak nevezzük. Ekkor a csapadék nagy része a talajba szivárog, és azt fokozatosan feltölti. Fiziológiai vízfelhasználás, vagy egyéb veszteség az elfolyáson, illetve a mélybeszivárgáson kívül csekély. Ezen időszak tetemes (min. 40 százalékos) csapadékhiányakor téli aszály lép fel. Ez a talajban tárolható víz érzékelhető csökkenését vonja maga után, és ez majd a fő növekedési ciklusban hiányozhat. Hatása a növekedésre nehezen határozható meg, hiszen a transzspirációs folyamatok csak később indulnak el. Ha az áprilisi csapadékhiány magas hőmérséklettel is együtt jár, akkor tavaszi aszályról beszélünk, ennek hatása már jobban érzékelhető a fák növekedésében, különösen csemete- vagy fiatalos korban. Az V–VII. hónapok alatti szakaszt a fő felhasználási időszakasznak, illetve fő növekedési ciklusnak nevezzük. Ekkor a csapadék csak a talaj felső rétegeibe tud beszivárogni, és a tárolási időszakaszban feltöltődött vízzel együtt elsősorban a szervesanyag-képzésre, kisebb mennyiségben pedig egyéb fiziológiai folyamatokra fordítódik. Ebben a ciklusban realizálódik az erdő növedékének 80 százaléka, ezért a szélsőséges időjárási viszonyok, elsősorban a csapadékhiány hatása is ekkor érzékelhető leginkább, növedékkiesés, vagyis részleges aszálykár révén. A VIII–X. hóig terjedő szakasz a befejező növekedési ciklus. Ekkor a csapadék a talaj felső rétegeit tölti csak fel, pótolja az intenzív vízfelhasználás hiányát, és elsősorban a vastagsági növekedésen kívüli életfolyamatok (termésképzés stb.) vízigényét elégíti ki. Alacsony csapadék csak kis mértékű növedékkiesést jelenthet. Ha a fő- és befejező növekedési ciklus igen nagy csapadékhiánya kiugróan magas július–augusztusi (kritikus hónapok) hőmérséklettel párosul, akkor nemcsak növedékveszteség következhet be, hanem a fák szervesanyag-képzése le is állhat, mert a transz­spirációval saját hőháztartásukat kell egyensúlyban tartani. Végső esetben pedig a fák fiziológiai legyengülése az állományok nagy mértékű törzs­számcsökkenését is okozhatja. 

– Miként lehetnek képesek e negatív tendenciák ellen védekezni az erdőgazdálkodók, erdőtulajdonosok, illetve az önkormányzatok, amelyek az adott településen fás-bokros körzeteket, összefüggő zöldterületeket, parkokat gondoznak? 
– A városnak 1951 óta van saját kezelésű (majd a rendszerváltás óta saját tulajdonú) több száz hektárnyi belterületi erdeje, és ugyancsak azóta az erdők telepítése és szakszerű fenntartása, fejlesztése és védelme céljából alapított erdészeti szakmai szervezete, üzeme. A pentelei löszfennsíkon az ötvenes évek elején telepített erdők fafajai között szinte alig található a hajdan nálunk őshonos tatárjuharos lösztölgyesek néhány képviselője, viszont az évek során összetételében is átalakuló erdő fejlesztésénél már egyre inkább szárazságtűrő őshonos fafajokkal igyekeztek pótolni az itteni klímát nehezen bíró és pusztuló fákat. Az már a helyi erdészek dolga, hogy megtalálják ennek a szélsőséges időjárásnak legjobban megfelelő erdőművelési módokat, aktuális tennivalókat. A város lakott területén telepített fák (díszfák) többségét jobban megviseli a szélsőségesen meleg időjárás, mint az erdő fáit, mert ezek a városi közművek és egyéb mesterséges építmények sűrű hálózatának vízszegény zónáiban kénytelenek gyökereikkel megkeresni az éltető vizet. A kertészeti szakemberek már igen régóta keresik azokat a „várostűrő” fafajokat, amelyeket javasolhatnak közterületi kiültetésre. Egész faiskolák szakosodtak az ilyen fák megfelelő formájú klónjainak (gömb­alak, jegenyeforma, törpe növés stb.) kinemesítésére, hogy a városi élet újabb kihívásainak (légvezetékek, gépjárműforgalom, légszennyezés) ellenére betölthessék szerepüket a településeken, hiszen azok nem lehetnek meg fák nélkül. Ennek megfelelően komoly szakmai szervezetek, oktatási intézmények ismételten ajánlásokat tesznek a gazdálkodóknak egyre újabb „várostűrő” fafajok alkalmazásához. Persze ezeknek egy része inkább üzleti jellegű ajánlat. A legalkalmasabb fákat legjobban a helyi gazdálkodó szakemberei tudják kiválasztani a meglévő kínálatból. Dunaújvárosban 2005-ben jelent meg Szendrődi Tiborral közösen írt könyvünk A mi fáink címmel, amelyben száznál jóval több olyan dunaújvárosi fát sikerült bemutatni, amelyek jelentős összetevői a települési zöldfelületeknek. Ezeket származás szerint összehasonlítva kiderült, hogy fáinknak csak 37%-a őshonos, velük együtt az európaiak összaránya 53%. A fennmaradó 47% többnyire amerikai és ázsiai származású fafaj, illetve taxonok. Megfelelő szaknyilvántartások hiányában pusztán tapasztalataink alapján gondoljuk, hogy darabszámát illetően dunaújvárosi fáink nagy többsége valószínűleg idegen származású jövevény. Ezek némelyike kiválóan alkalmazkodott vidékünk mérsékelt égövi száraz klímájához, ám többségük nehezen viseli el a szélsőségeket. Hogy parkjaink korábban telepített növényzetét meg kell újítani, azt már 1973-ban észrevették a dunaújvárosi szakemberek. Őri Zoltán városi főmérnök 1973 februárjában egy várospolitikai vita során egyebek között ezt is javasolta: „…Ugyanakkor parkjainkat fokozatosan át kell alakítani: csökkenteni kell a munkaigényes növényeket, drága virágkultúrákat, rózsaágyakat. Nemesebb fafajták, facsoportok és cserje telepítésével ligeteket lehet létrehozni, a szárazságot jobban tűrő gyepet kell ültetni. Fejleszteni kell a külterjes kezelést igénylő zöldterületeket, erdőket. A következő terv­időszakra 280 hektár erdő telepítését javasoljuk. E célra központi kereteket tudunk igénybe venni…” Őri akkori javaslatának legtöbb elemét ma is megszívlelhetnénk. Amit ő „nemesebb fafajták”-ként ír le, azt mi a mai szélsőséges melegeket is jobban bíró szárazságtűrő fákként értelmezhetnénk, amelyeket saját eddigi tapasztalataink alapján válogathatnánk ki. 

– A családi házas övezetekben, kiskertekben is szenvednek a fák – egyénileg mit tehetnek a kerttulajdonosok? 
– Bálint gazda erre a kérdésre nyilván szakszerűbb választ tudna adni, de mivel én is egyik elszenvedője vagyok a kerti gyümölcsfák pusztulásának (az elmúlt hónapban elpusztult a mellékelt képen látható kajszibarackfám), utánanéztem, mit lehet tenni egyáltalán. A tanácsok között szerepel a lehetőség szerinti árnyékolás, bőséges öntözés, illetve a gutaütéstől elpusztult fák kiásása és megsemmisítése. Én már sajnos csak az utóbbit tudom tenni. Ami pedig a továbbiakat illeti, szerintem érdemes megtudakolni, hogy melyik fajta gyümölcsfák nem bírják a mostanihoz hasonló tartós extrém meleget, és más, ellenállóbb fajtákat ültetni helyettük. Végezetül ajánlani tudom még ehhez a témához a „Dunaújváros fáiról egy kicsit másképp” című dolgozatomat, amely a weboldalamon (www.eberhardt.hu) olvasható. 

– A klímakutatók nem sok jóval kecsegtetnek, sőt: hosszan tartó, aszályos időszakokra kell felkészülnünk. 
– Magyarország természetes erdői az európai erdőöv déli határán fekszenek. Közéjük sorolhatók a szárazabb körülményekhez alkalmazkodott hegy- és dombvidéki tölgyesek, az erdőssztyepp zóna ligetes erdei, valamint a folyók árterein tenyésző puhafa- és keményfa ligeterdők. Az egykori „őserdőkből” mára csak 6-7 százaléknyi természetközeli állapotú erdő maradt, a többi faállományunk idegenhonos állomány, főleg akácos. Közismert, hogy a klímaváltozás a természetes erdőövek eltolódásához vezet. A hőmérséklet és a csapadékmennyiség együttesen határozza meg azt, hogy az erdők megélnek-e az adott területen. A szárazság miatti erdőpusztulás már Magyarországon is elkezdődött. Megoldás lehet a szárazságtűrő fajok meghonosítása, és új fajok telepítése. A Soproni Egyetem kutatói egy ideje már vizsgálatokat folytatnak és kísérleteket végeznek ennek érdekében. Egyébként megjegyzésre érdemes, hogy a Mezőföld erdős­sztyeppre jellemző szinte minden fája megtalálná a helyét egy ilyen javaslat eredményeként készült gyűjteményben. Sokan azt mondják, hogy hazánk déli részét már csaknem elérte a mediterrán növényi zóna. Ha a mediterrán lombos erdőkre jellemző keménylombú és babérlombú fák nem is, de egy mediterrán eredetű fenyőféle, a hosszú tűjű fekete fenyő már néhány száz éve része a magyar erdőknek, ahol egyre nagyobb károkat okoz. Pedig elődeink jó szándékkal kívánták itthon is meghonosítani.