Még a városi tisztviselőknek is megszerezték a menlevelet

Történelem - Az 1664 után létesített Újvár a császári csapatok jelentős támaszpontja volt, így az egész erődítményrendszer Bécs egyik előretolt bástyájává vált. Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően viszont nem került török kézre. 

A komáromi vár helyzetében jelentős változást a XIX. század eleji napóleoni háborúk hoztak. Miután Napóleon elfoglalta Bécset, 1809-ben I. Ferenc császár teljes udvartartásával Komáromban talált menedéket, s az uralkodó eldöntötte, hogy a várrendszert a Habsburg Birodalom egyik legerősebb katonai bázisává fogja kialakítani, ami akár 200 ezer katona befogadására is alkalmas tud lenni. Az 1848–49-es szabadságharc során, miután a vár magyar kézre került, annak első parancsnoka, Majtényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez. Majtényit Török Ignác akkori mérnökkari alezredes – későbbi honvéd vezérőrnagy, hadi mérnök, az aradi vértanúk egyike – váltotta, aki a 12 ezres sereggel hősiesen ellenállt az osztrák túlerőnek. A több mint egy hónapig tartó ostromnak 1849 márciusában és áprilisában a magyar honvédsereg sikeres áprilisi hadjárata vetett véget, amikor Guyon Richárd tábornok vezette felmentőcsapat Győr irányába űzte el az osztrák haderőt. 
A vár új parancsnokának az energikus Klapka György tábornokot nevezték k, aki május 28-án parancsba adta egy kazamatákkal ellátott új erőd építését. Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tüzükkel lezárhatták volna a Bécs felé vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Duna vonalát. Itt zajlott le 1849. július 11-én a harmadik komáromi csata, de nézzük az eseményeket sorjában. 

Az első komáromi csata 

Az 1849. április 26-án lezajlott ütközetet nevezte egyértelműen Kossuth és Görgey is a szabadságharc legfontosabb csatájának. Ez döntötte el ugyanis a magyar szabadságharc további sorsát, a bécsi udvar ezután hívta be a cári Oroszország hadseregét. A Görgey Artúr vezette magyar haderő 24 ezer főt számlált, amíg az osztrák hadseregnek 30 ezer katonája volt Schlick tábornok vezérlete alatt. A támadást a magyar fél kezdte, amikor is a horvát származású Knezić Károly – szintén aradi vértanú – ezredes 4 ezer emberével átkelt a Dunán. Időközben Kiss Pál ezredes jelentős területeket szerzett meg a Duna jobb oldalán, ami nagyban megkönnyítette a várból kijövő Damjanich János (a másik aradi vértanú) és seregének dolgát, így közös erővel tudtak támadást indítani az osztrák erők ellen. Érdemes megemlíteni, hogy a szerb születésű tábornok, aki a magyar szabadságharc egyik legkiválóbb parancsnoka volt, soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert. Az említett támadással szinte egy időben Görgey és Klapka serege a császári hadak bal szárnyát támadta meg, a heves küzdelemben az osztrákok túlsúlyba kerültek, és visszaszorították a magyar hadakat, de Damjanichnak köszönhetően a honvédek ismét kedvezőbb pozíciót tudtak kiharcolni. Az egyenlőtlen küzdelemnek Görgey vetett véget, aki dél körül félbeszakította a harcot, minek következtében az osztrákok Győr felé vonultak el, elveszítve több mint 2 ezer katonát, a magyar emberveszteség 800 fő körül volt. 

A második komáromi csata 

A második komáromi csatára 1849. július 2-án került sor, miután Haynau osztrák táborszernagy és Schlick tábornok ezen a napon összehangolt offenzívát intézett Komárom ellen. A császári sereg reggel öt órakor indított támadást, a magyar jobb szárny és a közép parancsnokságát Görgey, a bal szárnyét Klapka vette át. A későbbi szintén aradi vértanú, gróf Leiningen-Westerburg Károly lovassága azonnal felvette a harcot a támadókkal, de a huszárok a kezdeti sikerek után hátrálni kényszerültek. Ezt látva Klapka György átcsoportosította erőit és visszaszorította az osztrákokat, maga az ütközet estig tartott, akkor mindkét sereg a sáncok mögé vonult vissza. A környező szőlőhegyen is ádáz küzdelem zajlott, kezdetben a császári seregek álltak győzelemre, már a zászlót is kitűzték, amikor a harcba bekapcsolódtak az addig elrejtett magyar ütegek, és nagy küzdelemben megfordították a csata sorsát. A honvédeknek sikerült megfutamítani az osztrák sereget. Ezzel az öldöklő küzdelemmel egy időben Klapka is támadást indított, bár a császáriaknak sikerült két magyar támadást is visszaverniük, a harmadiknak már nem tudtak ellenállni, így menekülésre kényszerültek. Haynau szintén elrejtett 50 ágyút, így amikor a magyar lovasság rohamra indult, azokat vetette be, egy ilyen roham alkalmával sebesült meg maga Görgey is. A második komáromi csata este 8 órakor ért véget, az ostromlók 900, még a magyarok 1500 embert veszítettek el. 

1849. július 11-én volt a harmadik ütközet 

A harmadik komáromi csata célja Haynau ostromzárának áttörése volt a július 6-i haditanács határozata alapján. Mivel Görgey megsérült, a magyar sereg parancsnoki tisztét Klapka vette át. A magyar kormány július elején úgy határozott, hogy az összes haderejét a Maros környékére rendeli ki. Görgey nem tudott eleget tenni a parancsnak, mivel Haynau serege dél felé elzárta az utat. Azonban a kormány újabb utasítása alapján július 11-én a magyar seregek mégis megpróbálták áttörni az ostromgyűrűt. A felvidéki bányászvárosokból érkeztek új csapatok, így a magyar hadvezetés az 58 gyalogos zászlóaljból és 68 huszárszázadból álló, továbbá 200 ágyúval rendelkező seregével délelőtt 11 órakor kezdte meg a támadást. A jobb szárnyon az osztrákok keményen harcoltak, ezért órákon át tartó véres kézitusa alakult ki a felek között. Gróf Franz von Schlick császári altábornagy viszont újabb erősítést tudott biztosítani, minek következtében a magyar huszárság támadása elakadt. Közben heves tüzérségi harc bontakozott ki, az egy óráig tartó ágyúzás számos áldozatot követelt mindkét oldalon. A csata délután 5 órakor ért véget, a honvéd csapatok fegyelmezett visszavonulásával a sáncok mögé. A magyar hadsereg utolsó nagy csatájában az ellenség 800, a magyarok megint közel 1500 embert veszítettek, ezzel ez a harmadik komáromi csata lett a magyar szabadságharc egyik legvéresebb csatája. 

A komáromi kapituláció 

Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel után az osztrák hadvezetés Komárom bevételét tűzte ki célul, így ismét helyreállították a vár körüli ostromgyűrűt. A világosi események ellenére a komáromi várat továbbra is tekintélyes számú emberrel Klapka György tábornok védte az ostromra felsorakozó császári haderő több mint 40 ezer katonájával szemben. Klapka 4 megbízható emberét kiküldte az ostromlott várból, hogy híreket hozzanak, amikor visszatértek, egyértelműen azt mondták, hogy a magyar szabadságharc ügye elbukott. Erre a hírre a várőrség két pártra szakad, az egyik oldal, a „vörös republikánusok” azt vallották, hogy harcolni fognak az utolsó csepp vérükig, amíg a másik oldal hajlandó lett volna megfelelő amnesztia fejében beszüntetni a már értelmetlennek látszó harcot. 

Klapka serege még másfél hónapig kitartott, utolsóként tették le a fegyvert

1849. szeptember elsején kezdődtek meg a tárgyalások a vár feladásáról, a várvédők 10 pontban szabták meg a megadás feltételeit. Ezek realizálását nehezítette, hogy a magyarok az egész országra kiterjedő feltételeket szabtak, amit az osztrákok nem voltak hajlandóak elfogadni, így a harcok tovább folytatódtak. Klapka kőkeménynek bizonyult ezekben a nehéz időkben is, szeptember 5-én 15 magyar katonaszökevényt végeztetett ki az ostromlott várban, majd 5 nappal később a Klapka meggyilkolására Komáromba küldött osztrák kémet is sikerrel likvidálták a várvédők. 
A menlevél révén 30 ezer ember menekült meg 
Szeptember 25-én került sor a magyar szabadságharc utolsó összecsapására, majd két nap múlva Haynau hadiszállásán aláírták a harcoló felek vár átadásának feltételeit tartalmazó okmányt, az új feltételek viszont már csak a komáromiakra vonatkoztak. A legfontosabbak ezek közül azok voltak, hogy a várvédők fegyver nélkül szabadon elmehetnek, külföldre is távozhatnak, osztrák bankjegyekben pénzt kapnak rendfokozattól függően, vagyonukat megtarthatják, illetve a sebesült katonák egészségügyi ellátását az osztrákok magukra vállalják. A megkötött szerződés értelmében a helyőrség tagjai minden későbbi üldözéstől mentesítő papírt kaptak. 

Ezek az okmányok később sok embernek mentették meg az életét, mégpedig a megtorlás idején, köztük Jókai Mórét is. Klapka a város valamennyi polgári tisztviselőjének is megszerezte a menlevelet katonai állományba vételükkel, így több mint 30 ezren jutottak hozzá. Klapka György és várvédő serege a világosi fegyverletétel után még másfél hónapig kitartottak az osztrák és orosz túlerő ellen, így az egész Európában utolsóként tették le a fegyvert, az 1848–49-es forradalmárok közül. 

Felhasznált irodalom: 

• Kecskés László: Komárom az erődök városa, Zrínyi, 1984.
• Révai nagy lexikona (Budapest, 1914) XI. kötet.
• https://felvidek.ma/2017/07/a-harmadik-komaromi-csata/.
• Bona Gábor: Az 1848–49-es honvédsereg vezetői (Rubicon 1999/4.).
• Hermann Róbert: Az 1848–49-es szabadságharc nagy csatái. Budapest, Zrínyi könyvkiadó 2003.
• Hermann Róbert, Számadó Emese: Klapka György, Komárom hőse; Klapka György Múzeum, Komárom, 2020 (A komáromi Klapka György Múzeum katalógusai).