Csak a harmadik nekifutásra sikerült a felvételi vizsgája

Történelem - Az érdemes művész, valamint a József Attila Színház örökös tagjának édesapja görög katolikus pap volt, ezért is érdekes az a történet, miután származása miatt kétszer is elutasították jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, harmadszori nekifutásra arra a kérdésre, hogy mi az édesapja foglalkozása, csak annyit felelt, hogy pásztor. Persze gyorsan kiderült az igazság, de a felvételi bizottság ezt annyira humorosnak találta, hogy a fiatal Sztankay felvételt nyert a főiskolára, és jól határoztak a döntéshozók, mert a magyar nemzet gazdagabb lett egy remek emberrel és egy kitűnő színésszel. 

Először labdarúgó szeretett volna lenni 

Sztankay István tizenkét évesen látta először a Hamlet című filmet Laurence Olivier főszereplésével. Elmondása szerint neki köszönheti, hogy végül is a színészi pályát választotta, amelyre nagyon tudatosan készült szellemileg és fizikailag egyaránt. Kiskamaszként Moliere-t, Shakespeare-t, Csehovot olvasott, nagy színésszé szeretett volna válni az áhított szerepekhez. Nem véletlen, hogy már gyerekkorában Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt, de fiatalon még labdarúgó-karrierről is álmodott – 18 évesen rá kellett jönnie, hogy hiába védett jól, a kapus posztjához nem nőtt elég magasra. Ezután volt segédkántor, kifutófiú egy ktsz-ben, anyagmozgató a hídépítőknél és csillés a metróépítkezésen. Az elhíresült felvételi után megkezdte tanulmányait a főiskolán, majd 1961-ben diplomázott és rögtön Miskolcra szerződött. Már 1963-tól egészen 1974-ig a budapesti Nemzeti Színház tagja lett. 1974-ben a Madách Színházhoz szerződött. A kezdetektől fogva népszerű, foglalkoztatott színész volt, rengeteget dolgozott színházban, filmben és szinkronstúdiókban is. 1991-től a József Attila Színházban játszott, 2006-ban lett az angyalföldi társulat örökös tagja. 
Egyénisége, sajátos orgánuma klasszikus és modern darabokban is kiválóan érvényesült. Emlékezetes alakításai közé tartozik Liliom (Molnár Ferenc: Liliom), Szellemfi (Szigligeti Ede: Liliomfi), Andrej (Csehov: Három nővér), Tartuffe (Moliere: Tartuffe), Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Viktor (Zorin: Varsói melódia), Agárdi Péter (Heltai Jenő: A néma levente), Sebők Zoltán (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom), Kálvin János (Sütő András: Csillag a máglyán), Kolhaas Mihály (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja). 
A legnagyobb közönségsikert Bernard Slade „Jövőre, veled, ugyanitt” című darabjában aratta. A mintegy 450 alkalommal játszott vígjátékban – és sok más alkalommal is – az azóta szintén elhunyt Schütz Ila volt partnere.

Schütz Ila és Sztankay István 

Ahogy Kudlik Júliát és Antal Imrét, a Szeszélyes évszakok műsorvezető párosát összeboronálta gondolatban a közönség, úgy Schütz Ilát és Sztankay Istvánt is. Ők ketten olyan sokszor alakítottak egy párt a filmekben és a színpadon, hogy sokan azt hitték, hogy a való életben is házasok, pedig nem, azonban a közös munkán túl mély barátság is összefűzte őket. Ők ketten állandó szereplői voltak a televízió különböző kabaréműsorainak is, ami csak növelte mindkettőjük népszerűségét. A legendás színészpáros a „Jövőre, veled, ugyanitt” című darabot ötszázszor adta elő. Annyira ismerték egymást, hogy „amikor egyedül jelenek meg, akkor azt mondják, hogy hol van a Schütz Ila, ha Schütz Ila egyedül jelenik meg, akkor azt mondják, hol van a Sztankay. Szóval nagyon összeboronáltak. De tulajdonképpen mind a kettőnk magánélete egész másképp alakult, de nagyon sokszor játszottunk együtt és nagyon ismerjük egymást. Szinte jobban ismerjük egymás arcát, mint a férjeink, feleségeink, mert annyit láttuk egymást például a Niel Simon darabban” – mesélte egyszer Sztankay István egy televíziós interjúban. A humor mindkét színészóriás egyaránt elmaradhatatlan kelléke volt, ékes példája ennek „A 78-as körzet” című vígjátéksorozat, amelyben alakításukkal örök érvényű igazságok bemutatásával tartottak görbe tükröt a házasélet rejtelmeiről a nézőknek, mégpedig hatalmas sikerrel. 

Sztankay Istvánnak egyébként négy felesége volt, az elsővel, Mészöly Júliával még a főiskolán ismerkedtek össze. Második felesége Kun Magda színésznő volt, akitől két gyermeke született, Ádám fia később sikeres újságíróvá vált, leánya, Orsolya pedig követte apját a színészi pályán. Elváltak, majd Sztankay harmadszor is megnősült, a harmadik feleség Sárközy Györgyi kozmetikus volt, majd nem sokkal a halála előtt a híres színész negyedszerre is nősült, 78 éves korában elvette barátnőjét, Bedők Beát, akivel már nyolc éve együtt éltek. 

Bársonyos, mély, zengő jellegzetes hangja volt 

Kellemes, férfias hangja miatt szívesen foglalkoztatták a szinkronstúdiók is, ő volt Tony Curtis és Jean-Paul Belmondo állandó magyar hangja, és többször szinkronizálta Leslie Nielsent, Marcello Mastroiannit, Gregory Pecket és Michael Caine-t is. Mégis a filmszerepei hozták meg országos ismertségét. Az 1963-ban készített Hattyúdal és az 1968–71 között vetített Bors című tévésorozat címszerepének köszönhetően az egyik legnépszerűbb magyar színművész lett. Az „Egy, kettő, három” című Molnár Ferenc-darab tévéváltozatának és Karinthy Ferenc Dunakanyarjának köszönhetően ez a hírnév csak egyre nőtt. 

A Bors című tévésorozatnak köszönhetően lett népszerű színművész

Rendezőként is kipróbálta magát, színpadra állította Dürrenmatt Play Strindberg című drámáját és Az úr vadászni jár című Feydeau-vígjátékot. Művészi munkásságáért 1966-ban és 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1978-ban érdemes művész lett, majd 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét pedig 1997-ben vehette át, majd 2012-ben a nemzet színészének választották meg. Nagyon kevesen tudják, hogy Sztankaynak volt egy Laurence Olivier által dedikált fotója, amit mindenhova magával vitt, hogy a nagy példakép mindig ott legyen vele, szinte minden színházi fellépésén nála volt. Egyszer kijelentette: 
„Bárcsak tíz centivel magasabb lettem volna és szőke, olyan, mint Laurence Olivier! ...Akkor milyen sokra vittem volna!” - 2012. január 24-én a nemzet színészévé választották az elhunyt Garas Dezső helyére. 

A Nemzet Színésze/Színésznője 

Ezt a címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át. 
A Nemzet Színésze cím csak annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a budapesti Nemzeti Színház színpadán töltött. Ezek mellett fontos kritérium, hogy legalább egy rangos elismerése is legyen (pl. Kossuth- vagy Jászai Mari-díj). A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ők életük végéig havonta nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egyik viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. Sztankayn kívül ebben a rangos elismerésben részesült még Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Raksányi Gellért, Komlós Juci, Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Psota Irén, Tordy Géza, Törőcsik Mari, Szabó Gyula, Máthé Erzsi, Molnár Piroska és Király Levente. 
Az elismerést először Schwajda György kormánybiztos, a Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója javaslatára adományozta a nemzeti kulturális örökség minisztere. 

Élete alkonyán 

Utolsó éveiben Sztankay István átmenetileg visszavonult, de 2012-ben még úgy tűnt, hogy visszatér egy szerep kedvéért, a fiának a saját életéből merített és írt színdarabjában a Pesti Magyar Színházban, azonban csak filmbejátszás révén jelent meg a színműben, amelyet Facér pasi naplója címmel mutattak be. Szenvedélyes gyűjtő volt, zseblámpákat és rádiókat is gyűjtött. 2013-ban végleg visszavonult mindenfajta szerepléstől, ugyanis nagyon megromlott az egészsége. „Nincs mit szépíteni a dolgon, hamarosan elmegyek, ezzel számolnom kell” – mondta egyik utolsó interjújában. Állandóan dep­resszióban szenvedett, sem inni, sem enni nem akart, így fizikailag teljesen legyengült. Családja körében Alzheimer-kórban hunyt el 2014. szeptember 12-én. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomba, sírja színész kollégája és barátja, Schütz Ila nyughelye mellett található. 

Felhasznált irodalom 
– Sas György: Újra veled, ugyanitt. Schütz és Sztankay (Editorg Kiadó, Budapest, 1989. 
Léner Péter: Sztankay (Corvina Kiadó Kft., Budapest, 2017. 
– Magyar színházművészeti lexikon. Főszerkesztő Székely György. Budapest: Akadé­miai, 1994. 
– Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. 
– https://www.origo.hu/ filmklub/20140912-meghalt-sztankay-istvan.html