Állandó orvos nélkül állják a betegek panaszait, kérdéseit

Közben valamivel többen sms-ben keresik fel őket. Még sincs káosz, előbb-utóbb mindenki választ kap tőlük. A helyzetet még színesebbé, egyúttal szinte követhetetlenné teszi a rendre személyesen is bekopogók hosszú sora. Amikor a felmerülő problémák már a doktori tudományért kiáltanak, akkor kérnek a hozzájuk tartozó orvostól telefonos segítséget. Merthogy hosszú ideje állandó orvos nélkül állják a rohamokat. 

Elsőként Molnár Eszter körzeti ápolónővel beszélgettünk. 

– Mi vezette erre a pályára? 

– Az emberek szeretete. Már gyermekkoromban is erre készültem. Gyermekápoló végzettséggel vettek föl erre a munkahelyre, később megszereztem a felnőttápolóit is. Ma is szeretem ezt a munkát, és szívesen látom el a feladataimat. 

– Látni rajtunk, a polgárokon a vírustól való félelmet? 

– A nagy többségnél nem. Itt a rendelőben, de a közösségekben is ritkán látni a nyomát, hiszen mindenki megpróbálja a normál életvitelét élni. Nem is kell félni, éljük kellemesen, de óvatosan. Nyilván az lenne a szerencsés, ha már kisgyermekkortól kezdve valamennyien egészségtudatosan töltenénk az életünket, és akkor nemcsak a vírus, hanem más betegségekkel szemben is védettebbek lehetnénk. 

– A tanácsadás időkorlát nélküli? 

– A járvány előtti években rendszeresen nyílt lehetőségünk arra, hogy a széles nyilvánosság előtt segítsünk az embereknek az életvezetési tanácsainkkal. Erre például kiváló alkalmak voltak a falunapokra szervezett, és a helyszínekre kitelepített, alkalmi szűrővizsgálatok is. Azokra speciális szakembereket is felkértünk, akik szívesen várták a hozzájuk fordulókat. Az itteni emberek személyesen ismernek bennünket, úgy érzem, hogy már elnyertük a bizalmukat, ezért a mai napig gyakran keresnek meg a hasonló kérdéseikkel, és mi szívesen adunk nekik választ rá. Azt elmondhatom, hogy az efféle segítségre való felkéréseikkel nem a rendelési időt követik, hanem szabadon megkeresnek, vagy felhívnak bennünket, még a hétvégéken, vagy az esti órákban is. Számunkra talán nincs is szokatlan időpont. Amikor megtehetjük, mert van hozzá ismeretünk vagy tapasztalatunk, nem mérlegelünk, és nem halogatjuk a választ. 

– Nagy teher az a bizalom, amivel önökhöz fordulunk? 

– Elismerem, hogy ennek a viselése egy plusz teher az életünkben, amit a vele kapcsán érzett felelősség miatt érzünk. Az utóbbi nélkül nem tudnánk eredményesen elvégezni a munkánkat. 

– Mi tarja itt Előszálláson? 

– A családom is innét származik, és mindent megkapok itt, amire csak szükségem van ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ráadásul ez a közösség kitüntetett bennünket az „Előszállásért” emlékéremmel, amivel elismerték a munkánkat. Nagyon hálásak vagyunk ezért és tisztelettel gondolunk rájuk. Megpróbáljuk még jobban és lelkiismeretesebben ellátni a feladatainkat. 

– Szabadidő? 

– Annak nagyon a szűkében állunk. Nekem is van családom, gyermekeim, akikkel foglalkoznom kell, s mint másoknak, a háztartás gondjai is rám várnak. A sokféle feladatunk miatt, ez most nem az az időszak, amikor szabadságokat tervezhetünk, hiszen rengeteg munka vár ránk. Igyekezünk megállni a helyünket. 

Markovics Vivien körzeti nővér is megállíthatatlanul teszi a dolgát. 

– Mi vezette erre a pályára? 

– Nagyon szerettem foglalkozni a gyermekekkel, de az élet azt hozta, hogy annak idején „csak” felnőttápolói szak indult. A másik meghatározó dolog az empátia és a segítségnyújtásra való hajlamom volt. Baracsi vagyok, de Dunaújvárosból járok ide. Korábban máshol is dolgoztam, itt már tizenkét éve végzem a munkámat. Nekem is van kisgyermekem, és családom, rájuk is kell figyelnem. Nagyon jó közegbe kerültem, nem cserélném el más helyre. Előszállásinak is érzem magamat. 

– Szemmel gyógyítás? 

– Amikor egy kisgyermeket hoznak ide, az első feladat az ő megnyerése lesz, hogy aztán együttműködjön velünk. Persze mindegyikhez másik út vezet. A legfontosabb szerszámunk ehhez a mosolyunk, de a sajnos ebben a maszkos időszakban csak a szemünket látják. Így aztán sokkal nehezebb dolgunk van velük. 

– Orvos nélkül nehéz... 

– A legjobb az lenne, ha az orvos adná meg a válaszokat a mindenféle csatornákon hozzánk fordulóknak, de mivel nincs állandó doktorunk, nekünk kell azt megtennünk. Amikor arra van szükség, keresünk egy orvost, akit bekapcsolunk a beszélgetésbe és ő fogja megadni a tanácsokat. Természetesen jobb lenne, ha állandó doktorunk lenne, ezért reméljük, hogy hamarosan rendeződik ez a helyzet. Egyelőre ez az állapot plusz terhet tesz a vállunkra. Tovább nőtt a felelősségünk, hiszen nehéz helyzetekben kell döntenünk. Ezért szeretem, ha a beteg is hallja az orvossal való konzultációnkat. 

– Hány ember fordul meg itt mostanában naponta? Személyesen, és a digitális lehetőségekkel is élve? 

– A gépben körülbelül százharminc beteget rögzítünk. Aki fél négy után érkezik, azt sem küldjük el, el fogjuk látni. Az első két hullám alatt gyakran este hétig is itt voltunk. Most is nehéz helyzetben vagyunk. Nem sok időt töltünk otthon. Gyakran egymással sem tudunk szót váltani. Viszont ez a hivatásunk, szeretjük, tehát helytállunk! 

– A kollégái közül nagyon sokan külföldre távoztak. Ön miért maradt itthon? 

– Nagyon könnyen bele lehet fásulni ebbe a szakmába. Bennem még élnek azok az érzések, amik miatt ezt a pályát választottam. Jól érzem magam itthon. Amikor bejön egy beteg, segíteni akarok neki. Megértem, hogy nincs neki jókedve, és azt is, ha türelmetlen. Aki bejön hozzánk, hamar felismeri, hogy ez itt most egy nagyon nehéz helyzet, mert minden beszélgetésbe beletelefonálnak, és folyamatosan kopognak az ajtón, vagy az ablakon. Látják az igyekezetünket és többségük megértőbbé válik. Csakis a kölcsönös empátiával oldódnak meg ezek a helyzetek. 

– Áldás egy jó kolléganő... 

– Nagyon szerencsésnek találom magamat, mert az Eszter a kolléganőm. Megpróbáljuk a betegek elől elrejteni, hogy mekkora terhelés alatt dolgozunk és remélem, hogy ez a legtöbbször sikerül.