Elcsendesedtek, és úgy várták Jézus érkezését

 – Az ötvenes években voltam gyerek, de máig élénken élnek bennem az emlékek. Emlékszem, hogy mennyire vártuk a karácsonyt, az adventi készülődés során a lelkünket is az ünnepre hangoltuk. Elcsendesedtünk és valóban vártuk a kis Jézust. András-naptól egészen december 24-ig a várakozás idejét éltük, hogy aztán megünnepelhessük Krisztus születését. Akkor még lehetőséget adtunk annak, hogy a lelkünket megtisztítsuk karácsonyra – mondta el Szurma Katalin, aki így folytatta a visszaemlékezést. 

– Nagymamám is velünk lakott, sokszor olvasott nekünk a Bibliából. Talán ez a legmeghatározóbb emlékem róla, hogy a Bibliát olvassa. Mikor bementünk hozzá, letette a könyvet, és csak ránk figyelt. A vaslapos kályháján sokszor készített nekünk héjában sült krumplit, olyan finomat azóta sem ettem. Emlékszem, hallgattuk a bibliai történeteket, miközben a kályha lángjának fényei táncot jártak a falakon. 

Budapesten éltek rokonaink, akik bolgárkertészetet vittek. Minden karácsonykor csodadolgokat kaptunk tőlük. Mogyorót, narancsot, fügét. Szenteste előtt olyan böjtfélét tartottunk, nem volt divat akkor még a nagy családi vacsora. 

– Mivel édesanyám katolikus, édesapám pedig evangélikus volt, mindkét templomba jártunk. Komoly Sámuelnek hívták a tisztelendő urat, aki nagyon szépen tudott énekelni. A karácsonyi dalok a lelkemig hatoltak, máig elérzékenyülök, ha hallom ezeket. Az evangélikus templom mindig tele volt, és az egyházkerülettől ajándékot kaptunk nagy barna stanicliban. Majd siettünk haza, mert a „kis Jézus” – Hazingerné Huszárik Juci – addigra meghozta a karácsonyfát. Alma és dió – amit sztaniolpapírba csomagoltak – függött rajta, és csíkokra vágott színes papírból gyűrűk láncolata futott végig a zöld ágakon. Mi pedig sima fehér papírból jégvirágokat vágtunk ki, és azzal díszítettük még a fát. 

– Édesapám szép, magas ember volt, nekem ő volt a legszebb a világon. Édesanyám nagyon szépen kézimunkázott, így karácsonyra saját kézzel kötött fehér pulóvert kapott apukám. Ebben még szebbnek láttam. Emlékszem, az egyik karácsonyra egy nagyon szép babát kaptam. Nem tudom, hogy a szüleim hogyan jutottak hozzá, hiszen nem voltunk gazdagok, a város is csak épült még, alig voltak üzletek. Pár napig nézegettem a babát, de én annyira kíváncsi voltam, hogy mi van benne, hogy szétszedtem. Szüleim akkor nem voltak büszkék rám. 

– Az éjféli mise után voltak csak a nagyobb étkezések. Az ünnepi asztalnál akkor még nem volt divat a halászlé. Ettünk halat, de nem halászlének volt elkészítve, hanem rántva ettük. Bejgli sem volt akkor még, hanem mákos gubát ettünk. Vacsorára borlevest készített édesanyám, a tántikám, Herminka néni receptje alapján, ezt édesapám nagyon szerette. Tántim szerint a betelepített svábok hozták magukkal. Néhány étel még feltétlenül a karácsonyi menü része volt. A kalácsok közül a paprikás kalács valami fenséges volt. Mi gyerekként nagyon kedveltük a „grí­zes-mézes” süteményt, amely töltelékalapja tejbegríz volt vajkrémmel elkeverve és mézes lapba töltve. Az ünnepi vacsora után édesapám felvágott egy almát annyi gerezdre, ahányan voltunk, ezt együtt elfogyasztottuk. Ez egyfajta szokás volt, hogy tudjuk, hogy egymáshoz tartozunk, és hogy jövőre is együtt legyen a család így egyben, mint ahogy kerek egészben van az alma. Azt mondták, hogy ha valaki eltéved és visszagondol erre az almára, akkor visszatalál a helyes útra. 

Tántikám borlevesreceptje 

Hozzávalók: 

– 1 liter savanyú bor, 

– 1/4 liter víz, 

– 6 tojás, 

– 1 evőkanál liszt, 

– 6 evőkanál cukor, 

– kis darab fahéj, 

– néhány szegfűszeg. 

Elkészítés: 

A borhoz vizet öntünk, és feltesszük főni. Külön edényben a tojást liszttel, 1-2 szem szegfűszeggel, kis darabka fahéjjal és a cukorral jól kikeverjük, hozzáöntjük a forrásban lévő bort (lassan, óvatosan) és gőz fölé állítva tovább főzzük, erőteljesen verve (!), amíg krémes, habos tömeget kapunk. A gőzről levéve még néhány percig keverjük, és forrón, frissen csészékben tálaljuk.