Miniszterséget ajánlottak neki, de feltétellel fogadta volna el

Történelem

Gróf Esterházy János személyisége szimbolizálja a XX. századi felvidéki magyar sorsot, élete valamint állásfoglalásai a mai napig a szlovák–magyar viszonyban a viták tárgyát képezik. Rehabilitációja Csehországban és Szlovákiában máig nem történt meg, Esterházy János szemükben hivatalosan továbbra is háborús bűnös. Pedig 1942. május 15-én, a fasiszta szlovák parlament egyetlen olyan képviselője volt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt, Magyarország 1944-es hitleri megszállása ellen pedig memorandummal (az írásbeli diplomáciai érintkezés egyik formája) tiltakozott.

Később mégis koholt vádak alapján halálra ítélték, amíg a zsidó deportálásokat irányító Alexander Mach akkori szlovák belügyminiszter börtönbüntetéssel megúszta a dolgot. Érdekes, hogy Mach tárgyalásán a csehszlovák népi bíróság azt tekintette enyhítő körülménynek, hogy az elhurcolt és elgázosított zsidók magyar anyanyelvűek voltak. A II. világháború után megalakult kommunista Csehszlovákiában a cseh államügyész a bíróság elnökétől megkérdezte, hogy miért kellett Esterházyt a legsúlyosabb büntetéssel sújtani, mire azt a választ kapta: „De hiszen ő magyar!”

Gróf Esterházy János a mai napig nem kapta meg a Jad Vasem (a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága) Világ Igaza elismerését, pedig a tények egyértelműek, azokat bizonyítékok támasztják alá. Esterházy elítélésével az akkori hatalom példát akart statuálni, vele együtt az egész felvidéki magyarságot szerette volna a vádlottak padjára ültetni, személye tisztázása lenne a mai magyar–szlovák kapcsolatok egyik kulcskérdése.

Gróf galántai Esterházy János

Nyitraújlakon született 1901. március 14-én előkelő, főnemesi családba. Anyja, Elżbieta Tarnowska lengyel grófnő, apja Esterházy János Mihály gróf volt, aki a család galántai ágához tartozott, és a kis János 4 éves korában hunyt el. Az I. világháború utáni trianoni diktátummal az Esterházy család 5 ezer holdnyi birtokának 90 százalékát elveszítette, mivel az Csehszlovákiához került, és az új hatalom az ő birtokukon hajtotta végre a beígért földreformot.

Élete első időszakának meghatározó élménye volt a lengyel édesanyától kapott mély vallásosság, és a vegyes lakosságú szülőhely, ahol a magyarokkal együtt élő szlovákok nyelvét már gyermekkorában elsajátította. A gróf Budapesten járt gimnáziumba, majd a Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait, később pedig birtokán gazdálkodott. 1924-ben vette el feleségül Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyermek született, János és Alice. Azok közé tartozott, akik nem akarták könnyen elfogadni a trianoni döntést, politikai pályára viszont a gazdasági kényszer sodorta. A szlovákiai magyarság pártok feletti összefogásának lehetőségei foglalkoztatták, pályázatok kiírásával próbálta nagyobb nemzeti öntudatra ösztönözni a kisebbségi sorba taszított magyarságot.

Elkezdődött politikai pályafutása

1932. december 14-én lett az országos Keresztény Szocialista Párt vezetője, még abban az évben megválasztották a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga elnökévé, ami a Népszövetség (az ENSZ elődje volt a két világháború között) keretében működött. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe, ahol Szlovákia és akkor még Csehszlovákiához tartozó Kárpátalja számára autonómiát követelt, valamint a felvidéki magyarság számára önrendelkezési, nemzeti, vallási és kulturális téren való fejlődést szorgalmazott. Az első parlamenti beszédében hangzott el a híres mondata: „Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat”. Kezdetben Edvard Benešt támogatta, aki miniszterséget ajánlott fel Esterházynak, de azt ő csak úgy vállalta volna el, ha kormány szinten is foglalkoznak a magyar kérdéssel.

Nem ragaszkodott arisztokrata származásához, azt sem szerette, ha gróf úrnak szólítják. Lelkes szervező volt, azonnal kész volt a bajbajutottak segítségére sietni. Így volt ez az 1932-es kárpátaljai nagy árvíz idején is, amikor az árvízkárosultak megsegítésére sikeres országos gyűjtést indított el. Esterházy egyik legfontosabb politikai célja a trianoni békediktátum felülvizsgálata volt, ebben támogatást kapott a magyar kormánytól, de e célból 1938-ban felvette a kapcsolatot a brit misszió vezetőjével, valamint tárgyalásokat folytatott olasz és lengyel kormányközeli személyekkel is.

A Jozef Tiso vezette fasiszta szlovák állam

Csehszlovákia felbomlása után a Trianonban elcsatolt felvidéki területek jelentős része visszakerült Magyarországhoz, majd megalakult egy Berlinhez hű szlovák bábállam, Jozef Tiso (Tisza József, aki jól beszélt magyarul) vezetésével. Esterházy János annak ellenére, hogy Kassa városának volt a képviselője, mégis szlovák területen maradt, és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. Az ott élő több mint hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte, de egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását is követelte az anyaországhoz visszacsatolt területeken. A szórványban élő szlovákiai magyarság megmaradásának érdekében kidolgozta a „Magyar Család” és a „Magyar Házak” programját. A II. világháború kirobbanásakor, amikor a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, tevékenyen részt vett a lengyel menekültek magyarországi befogadásának megszervezésében.

Nem vált az egyre inkább meghatározóvá vált hitleri ideológia kiszolgálójává

A pozsonyi parlamentben egyedül ő merte bírálni az új nácibarát szlovák hatalmat, a kialakult személyi kultuszt, valamint a koncentrációs táborok felállítását, sohasem vált az egyre inkább meghatározóvá vált hitleri ideológia kiszolgálójává. 1942. május 15-én a szlovák parlament egyetlen olyan képviselője volt, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú törvényt! Saját házában zsidó menekülteket bújtatott és sok zsidó üldözött számára szerzett hamis útlevelet, így számos ártatlan embert és családot mentett meg a biztos haláltól. Folyamatosan bírálta a fasisztabarát szlovák hatalmat, kijelentéseiért feljelentették, majd később megvonták tőle parlamenti mentelmi jogát, és elvették tőle képviselői mandátumát is, bíróság elé állították, és fél év börtönbüntetésre ítélték. Esterházy János nemcsak a pozsonyi kormányt, hanem a magyar nyilas mozgalmat is aggályosnak tartotta, ezért 1944 karácsonyán, Budapesten a nyilasok letartóztatták és halálosan megfenyegették, de közben a Gestapo is üldözte háborúellenes nyilatkozataiért.

Az igazi megpróbáltatások a háború után kezdődtek

A II. világháború után szlovákiai magyar értelmiségiekkel együtt Esterházy is felkérte az új csehszlovák hatalmat, hogy akadályozza meg a felvidéki magyar lakosság elleni atrocitásokat, ezért Esterházy János kihallgatást kért Gustáv Husak (1975 és 1989 között Csehszlovákia államfője) akkori csehszlovák belügyi megbízottól, aki azonban letartóztatta, majd átadta őt a szovjeteknek. Feleségét és gyermekeit többé soha nem láthatta. Esterházyt Moszkvában koholt vádak alapján 10 év börtönbüntetésre ítélték, amelyet különböző munkatáborokban kellett letöltenie, a sarkkörön túli Gulagon (a sztálini Szovjetunió egészét behálózó kényszermunkatábor rendszere) végzetes tüdőbajt kapott, ezért egészségi állapota már 1948-ban nagyon súlyos lett. Időközben Esterházyt Pozsonyban, 1947. szeptember 16-án a Szlovák Nemzeti Bíróság a fasisztákkal való együttműködés vádjával halálra ítélte, a szovjet hatóságok ezért 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Hazatérése után elnöki kegyelemből halálbüntetését életfogy­tiglanira változtatták. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy ő nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt. A súlyos beteg Esterházyt Csehszlovákia több börtönében is őrizték, az állandó áthelyezésekre azért volt szükség a hatóság szerint, mert nézeteivel „károsan befolyásolja rabtársait”. Gróf Esterházy János 56 éves korában, 12 évnyi rabságban eltöltött súlyos szenvedés után, 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg. A börtönparancsnok nem adta ki holttestét a családjának, sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni egy Prága melletti tömegsírban.

A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói főegyházmegye folytat le. 2019. március 25-én megkezdődött boldoggá avatási pere, ennek ellenére Esterházy Jánost Szlovákiában a mai napig hazaárulóként és fasiszta háborús bűnösként tartják számon. Érdekes, hogy a szlovák társadalom viszont soha nem ítélte el Josef Tisót, valamint fasisztabarát kormányának egyik tagját sem.

Felhasznált irodalom:

Molnár Imre 1990: Esterházy János életútja, Regio – Kisebbségtudományi Szemle 1. évf. 2. sz.

1994 Emlékfüzet – emlékezés gróf Esterházy Jánosra, valamint az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra.

Molnár Imre 1997: Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997.

Alice Esterházy-Malfatti, Bálint Török: Esterházy János Emlékkönyv (Századvég Bp. 2001.)

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1957 marcius 14 a mirovi bortonben er veget esterhazy janos tragikus elete/

https://www.kisalfold.hu/orszag-vilag/esterhazyt halalra iteltek a naci belugyminiszter meguszta 10757179/?utm_source=rssfeed