LELKILEG ÉS MENTÁLISAN IS MEGTERHELŐ

2021.03.28. 11:00

Fontos a gyerekek számára a kortársakkal töltött minőségi idő

Az elmúlt hónapok bezártságát és kortársaik nélkülözését nehezen viselik a fiatalok. Zimmermann Ágnes gyermekpszichológus segít eligazodni a megterhelt lelkek világában.

Baráth Eszter

Sokszor a felnőttek is nehezen viselik a bezártságot, az ingerszegény mindennapokat, amivel a kialakult járványhelyzet miatt már egy éve kell megküzdenünk. A gyerekek és a középiskolás korú fiatalok számára azonban lelkileg és mentálisan még inkább megterhelőek lehetnek ezek a napok, ami már jó ideje tart. Zimmermann Ágnes gyermekpszichológus szerint a fiataloknak ez okozhatja a legjelentősebb problémát – írja a feol.hu.

A gyerekek a természetes közegüktől, a kortársaiktól és a személyes kapcsolatoktól vannak elzárva. Az osztálytársakkal és a pedagógusokkal valós személyes kapcsolatot egyaránt mellőzniük kell. Gyakorlatilag be vannak zárva az otthoni környezetükbe, amit nagyon nehezen viselhetnek – emelte ki Zimmermann Ágnes.

A pszichológus elmondta, az általános és középiskolás korosztály esetében is érdekes jelenségeket hoz elő a jelenlegi helyzet.

A kisebb korúak számára nagyon kevés az inger, nem játszanak együtt kortársaikkal, nem beszélgetnek egymással. Sajnos a legtöbb esetben ezeket az ingereket az internetes játékokkal próbálják pótolni a gyerekek. Ezeken a felületeken sokszor játszanak közösen, amiből úgy érezhetik, megvan a barátokkal való kapcsolat, de ha mélyebben beszélgetünk velük, kiderül, hogy ez valójában nem pótolja számukra a személyes kontaktust, a találkozást – mondta a szakember.

A bezártság hatására a fiatalabb, de leginkább az idősebb korú gyerekek esetében különös gondolatok jelennek meg. Zimmermann Ágnes ezek közül kiemelte a céltalanságot, az élet értelmének keresését, a hipochondriát, a depressziót, az agressziót, valamint táplálkozási zavar is felléphet.

Mivel a fiatalok egész nap otthon vannak, előfordulhat, hogy folyamatosan nassolnak. Ugyanakkor – főleg a középiskolás lányok esetében – előtérbe kerülhet az elhízástól való félelem, ami az otthon ülés és a kevés mozgás hatására felerősödhet, emiatt drasztikus fogyókúrába kezdenek – világított rá az esetleges problémára a szakember.

Zimmermann Ágnes elmondta, a legtöbb gyermek megfogalmazza, hogy hiányoznak neki az osztálytársai, de valójában csak akkor tudatosul bennük, hogy mennyire, amikor valami miatt találkoznak, és az együtt töltött idő hatására feltöltődnek energiával, életkedvvel.

A pszichológus egyértelmű tanácsa, javaslata, hogy a szülők most különösen figyeljenek gyermekeik esetleges depressziós, agresszív viselkedésére, étkezésük rend­szerességére, az internet előtt töltött időre és a késői elalvásra, hiszen ettől bioritmusuk felborulhat, ami később alvászavarhoz és állandó fáradtsághoz vezethet.

A középiskolás korosztálynál sokszor előfordul, hogy a fiatalok bezárkóznak a szobáikba, nem partnerek a közös programokban, beszélgetésekben. Azt vettem észre, hogy mivel ők tulajdonképpen egy éve bezárva élnek, még arra is emlékeztetni kell őket, hogy szabadtéren igenis lehet találkozni a barátaikkal. Emellett szükség van a családi kirándulásokra is, hiszen mindenkinek szüksége van más ingerekre, mint amik otthon érik őket. A kisebb gyermekek szüleinek azt szoktam tanácsolni, hogy beszéljenek össze, vigyék ki a gyerekeket, adják meg a játék lehetőségét – hangsúlyozta ki Zimmermann Ágnes.

A személyes kapcsolatok fenntartása kiemelten fontos minden korosztály számára, ezért minden lehetőséget meg kell ragadnunk, amellyel életben tarthatjuk ezeket a bizonyos ingereket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában